Ezt a játékot anno izgatottan vártam és nem is csalódtam benne. A Warhammer univerzum engem mindig is érdekelt, de egészen eddig a játékig nem készült olyan alkotás amelyen keresztül betekintettem volna ebbe a világba.
A történet egy romos gyárbolygón játszódik amire azért érkezünk mert az Orkok rá akarják tenni a kezüket egy nagy erejű fegyverre. Szóval minden adott arra, hogy mészárlást rendezzünk és azt hiszem nem számít spoilernek, hogy bizony így is lesz. A játék egy tps hack&slash ötvözet ami annyit tesz, hogy egy hátulnézetes lövöldözést kapunk hadonászós, csapkodós harcrendszerrel vegyítve. Az irányítás itt egy kicsit talán fura is az elején, hiszen a közelített célzás a középső egérgombra hárul míg a kaszabolás a jobb egérgombé, de kézre áll és szerintem nem érdemes átállítani. Így szinte zökkenőmentesen váltogathatjuk a közelharcot a lövöldözéssel ami tökéletesen működik. Hihetetlen jól működik az Orkok kaszabolása. A közelharci és távolsági fegyverek váltakozása, a kivégzések és az egyéb kombók hozzájárulnak ahhoz, hogy az egész játék alatt élvezzük a harcot. Erre szükség is van, hiszen az egyjátékos mód nem is tartogat nekünk mást csak azt, hogy megyünk előre és írtjuk azt akit érünk. Bármennyire is jól sikerült azért ez egy idő után monotonná válhat így azt javaslom, hogy ajánlatos a single player mellett a multit is folyamatosan vinni, hisz egy egész más élményt nyújt.
A multiplayerben űrgárdisták és a Chaos harcosai mérik össze erejüket. Multis játémódokat tekintve nincs túl nagy választék: van Annihilation, egy tdm 41 ölésig megy; Seize Ground ami egyfajta domination mode. Pontokat kell elfoglalni egy pályán és azokat tartani. Később kiegészítővel érkezett hozzá még egy olyan mód, hogy egy pontot foglalva hatalmas monstrum bőrébe … illetve belsejébe bújhat az egyik játékos akit mondhatjuk, hogy piszok nehéz megölni. Az ellenfél csapatnak mégis meg kell tennie, ha nyerni akarnak 😀
A karakterek osztály alapúak. Van a Tactical aki nem túl nehéz fegyverzettel harcol, a Devastator (Chaosnál Havok) akinek strapabíróbb páncélzata és nehéz fegyverzete van és az Assault (Chaosnál Raptor) akinek viszonylag gyengébb távolsági fegyvere van, de cserébe jatpackel tud ugrálni a pályán és elég nagyot sebző közelharci fegyverekkel bír. Sajnos az egyik szívfájdalmam a multival kapcsolatban, hogy például lánckardot, vagy egyéb közelharci fegyvert csak az Assault osztály tud magánál hordani, a többieknek egyszerű combat knife jutott.
A különböző osztályokhoz különféle fegyverek és perkek tartoznak, és perkeket rendelhetünk a fegyverekhez is amiket a játékban való fejlődéssel oldhatunk ki. A háromféle osztályból elég sokféle kombinációt lehet kihozni a fegyverek és perkek kombinálásával. Ráadásul ami a játék egy érdekessége ezeket úgy is kipróbálhatjuk, hogy még nem oldottuk fel hisz ha valaki megöl minket választhatjuk azt, hogy az ő felszerelésével toljuk végig a következő halálig.
A multiplayer harc merőben eltér az egyjátékos módban lévő kaszabolástól. Fedezékrendszer nincs, viszont cserébe automatikus pajzs és élet regenerálódás igen ami aktiválódik, ha egy darabig nem sebeznek minket.
Említést érdemel a játékban lévő egyedi kinézet lehetősége. Akik jártasak a Warhammer világában már megszokhatták, hogy az űrgárdisták kinézete – és itt most főleg a színekre gondolok – elég rendesen személyre szabható. Külön színezhetők a pajzsok összes darabkái, a vállpántra még szegélyt is húzhatunk szóval csinosítani lehet a karakterünket rendesen. A játék során egyre többféle páncél darabot oldhatunk fel, de ezek annyira szerintem nem látványosak mint a szín, bár azért meg kell hagyni egy-egy darab tud érdekesen kinézni.
Külön alakíthatjuk a Space Marine és a Chaos katonánk külsejét, és akár több szettet is csinálhatunk amit váltogathatunk kedvünk szerint.
Említést érdemel még a játék coop módja is ami sajnos nem abból áll, hogy a küldetéseket játszhatjuk végig többed magunkkal hanem teremről teremre kell haladnunk és irtanunk együtt az Orkokat. Sajnos hiányzik az egyjátékos módban lévő kivégzés és a közelharcot sem nagyon lehet váltogatni a távoli lövöldözéssel lévén, hogy a multiplayer osztályokkal kell irtanunk a hordát.
Annak az apropójából született ez a kis leírás, hogy steam-en most 4.99 euróért juthatunk hozzá a játékhoz. Ezen az áron nagyon megéri úgyhogy aki csak egy kicsit is kedvet érez hozzá javaslom neki, hogy legyen ő is űrgárdista! 🙂
http://store.steampowered.com/app/55150/
Egy kis kedvcsináló videó (amit szinte biztos vagyok, hogy nem sikerül rendesen beillesztenem :))
Anno csináltam egy csoportot is akinek van kedve csatlakozni az ezen a linken megtalálja:
http://steamcommunity.com/groups/wsmh
Nem mondom, hogy túl aktív lenne, de talán egyszer össze tudunk hozni egy jó kis multiplayer gamet. FOR THE EMPEROR! 🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteEnnyit nagyon nagyon megér. Nagyon bejövős game!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteKlassz blog!🙂
Játék megvan, mindenkinek ajánlom, ennyiért meg ajándék!
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteBaromi jó game!
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 3 heteBizony, ennyiért nemhogy bőven megéri, hanem szinte már kötelező 🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteDe rég játszottam vele!😮 Na elő a szekrényből!🙂
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 heteValahogy mindig kimaradt ez a game… Mivel nincs windózom, így most is ki fog, de tény hogy nagyon megéri ennyiért.🙂
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 2 heteLinux vagy OSX?
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 heteLinux
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteDe jó kis leírás. Totál megjött a kedvem hozzá!🙂
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 2 heteKicsit fura, hogy egy gamer oldal főszerkesztője nem játszik pc-n 🙂 Na jó gondolom azért konzolon igen.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 2 heteDe komoly leírást nyomtál róla!😮
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 heteMivel nem csak a főszerkesztője vagyok az oldalnak, hanem az üzemeltető cég, valamint egy fejlesztő cég tulajdonosa is, ezért igen kevés időm jut játékra, napi 18 órát dolgozom.🙂
Épp ezért szeretem a konzolt, játék csak be, aztán hadd szóljon!🙂
csirkee
13 éve, 6 hónapja és 2 hete😄 de jó a video! Hatalmas arc benne a sittes!
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 heteAm neked a pc-s játék egyenlő winfossal?😮
Most így olvasva ez jön le.🙂
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 2 heteHát linux alatt nem épp egyszerű játszani. Anno volt a wine, meg most a play on linux ami wine alapokra épül, de nem mondanám, hogy tökéletes megoldás. Linuxra meg viszonylag kevés játék íródik 😄
Szóval aki játszani akar pc-n annak kell a windows.
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 heteAzért van elég sok natív Linuxos game!😉
De az alapszitu az, hogy szerintem a pc nem játékra való. Sosem volt az, maximum azzá lehetett tenni, de alapvetően egy munkaeszköz, legalábbis nekem. Volt idő, amikor játszottam rajta (C64, majd Amiga után), mert abban az időben ez volt játékra a legjobb alternatíva.
Alapvetően a konzolt tartom játékplatformnak. De nem akarok kirobbantani platformháborút.🙂
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 2 heteHáború nem lesz 🙂 Bár én nem teljesen értek egyet. A pc egy sokkal univerzálisabb eszköz a konzolnál. Ez utóbbi meg egy kifejezetten játékra kitalált céleszköz. Szerintem mindkettő tökéletesen alkalmas játékra, viszont dolgozni konzolon nem nagyon lehet 😄
A kettő teljesen más játékélményt nyújt. Másabb a nappaliban játszani hátradőlve kontrollerrel a kézben mint gép előtt ülve, de szerintem tökéletesen kiegészíti egymást a kettő. Pc-n szerintem sokkal jobb lövöldözős játékokat játszani mint konzolon. Bár lehet csak azért mert az egér + billentyűzet irányítás jobban kézre áll nekem mint a kontrolleres. Azért Killzone 3 szokott menni PS3-on és az sem rossz, de a két platformon fps-t játszani teljesen más. Nem is beszélve mondjuk azokról a játékokról ami elképzelhetetlen lenne kontrollerrel. Jó példa erre a Dota, vagy az összes stratégiai játék.
Igazából a nagy kérdés mindig az, hogy mivel akar az ember játszani.
marco
13 éve, 6 hónapja és 2 hetePersze stratégia mindenképp PC-n, ez alap. Viszont a stratégiai játékok 99%-a fut Linuxon, így a windózos játék már dől is kicsit!😉
Régen számomra is elképzelhetetlen volt, hogy pc-ről konzolra álljak át, de megtörtént. Anno a C64-ről Amigára váltás nem volt ilyen, mert hasonló volt a struktúra. De Amigáról PC-re pl már furcsább váltás volt.
Nekem a fontos az, hogy ha beteszek egy játékot, az menjen. Nincs időm beállításokkal szarakodni, szaggatások okát felderíteni, vagy hogy épp miért csak pukkanó hangot ad ki robbanás helyett a Soundblasterem.
Én a játékot úgy szeretem játszani, ha élmény, mindenféle gondok nélkül. És tényleg, menjen.
A pc-t (azon belül is csak laptopot, asztali gépem már sok éve nincsen) minden másra használom, munkára, böngészésre, zenére, stb… Filmezni nem szoktam rajta (iagazából zenét hallgatni sem), mert azt meg dvd-n, vagy blurayen, 127centin inkább…🙂
Szóval számomra a konzol és a pc is céleszköz, előbbi játékra, utóbbi munkára.
neurotic
13 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn pc-ről ps3-ra … nem mondom, hogy váltottam, mert nekem remekül kiegészíti egymást a kettő. Az elsődleges mindig a pc marad. Szerintem fps játékokra még mindig ez a legjobb. Ráadásul a dx támogatás amire minden játék épül linux alatt nem túl jó ezért jó a windows. Azért ezeknél a játékoknál nem csak az számít, hogy elindul hanem az is hogy fut.
Szerintem annyira nagy szívás nincs a pc-vel. A mai driverek már úgy működnek, hogy felteszi az ember aztán állandóan frissül. Nem kell újat vadászgatni, sőt a steam-be is bele van építve az a funkció, hogy drivert frissít neked ha kell. Az meg, hogy kinek milyen hardvere van az már pénztárca függő, beállításoknál sem kell sokat szőrözni. Általában very low, low, medium, hight, very hight esetleg ultra beállítások alapból kiválaszthatók amiket a gép többnyire automatán be is állít.
Nekem amúgy több bosszúságot okoz a ps3, mert mikor bekapcsolom, hogy játsszak vele akkor kezd el frissíteni 😄 A blu-ray diszkről meg lassabban tölt be a játék mint egy pc-re telepített. Mondjuk az igaz, hogy ahhoz előbb fel kell telepíteni, de a ps3-on is „telepíteni” kell a játékot, legalábbis a frissítéseket lehúzni netről.
Na azért a főszerkesztő és a blog szerzője jól szétoffolja ezt a topicot. Szégyelljük magunkat! Én már el is kedztem 🙁 🙂