Nem ritka eset, hogy fejlesztők kickstarteren szeretnék összeszedni a projektjükre a pénzt, de ez több okból is megfogott engem. Elsősorban azt szeretném kiemelni, hogy a remekül megírt leírás mögött, egy mindössze 15 éves angol srác áll. Ez persze nem lenne elég, hogyha maga az ötlet nem lenne zseniális, de erről jelen esetben szó sincs, ugyanis minden szempontból az. Nézzük, mi is az, amire az egyébként nem kicsi (minimum 6895 fontos) összeget gyűjti.
A viper egy olyan alkalmazás (lenne), ami összegyűjti, majd maximum 360 karakteres rövid kis összefoglalókba sűríti az általunk választott film/sorozat/játék/könyv/nagyjából bármi interneten fellelhető kritikáit. Az app facebookról, twitterről és egyéb közösségi oldalakról szedné a véleményeket, így nem csak egy, hanem több száz, vagy akár több ezer ember véleményét ismerhetnénk meg az adott dologról, így sokkal könnyebben tudnánk dönteni arról, hogy valójában milyen is ez a dolog. Emellett egyfajta mesterséges intelligencia segítségével tanulni is tudna tőlünk, így a használatával egyre személyesebbé és ezzel használhatóbbá varázsolhatnánk. A huzamosabb ideig tartó használat abból a szempontból is hasznos lehet, hogy a program megjegyzi az általunk kedvencnek jelölt dolgokat és ez alapján ajánl nekünk azokhoz hasonlóakat. A leírásban az is szerepel, hogy a felhasználók is segíthetnének a fejlesztésben, ezzel is olyanra formálva a vipert, amilyenre ők igazából szeretnék.
Összevetve a dolgokat, ez az app rendkívül hasznos lehetne sok esetben, filmek esetén például még közeli mozit is ajánlana nekünk! Az összeg nem kevés, de nem is lehetetlen összehozni. Biztos van pár dolog amit kihagytam, de ilyenkor már annyira nem megy jól az angol fordítás, úgyhogy idecsapom a kickstartert is, olvasgassa aki érti és ha úgy gondoljátok adakozzatok, mert ez a projekt szerintem bőven megérdemelné!
http://www.kickstarter.com/projects/samonline/viper-an-app-that-will-change-your-life
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteÉrdekes app de nem ér ennyit ez biztos.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 1 heteRákerestem kickstarteren, jónak tűnik, de 13k font kell ahhoz, hogy android-ra is elkészüljön. Az meg úgy egy picit sok.
rdave
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNem rossz, viszont az én életemet nem változtatja meg, maradok a Googlenél. 😄
paulmarlow
12 éve, 4 hónapja és 1 heteValahogy Mo.-n nem tudom elképzelni ezt a programot és azt hogy bárki is fejlesztené azt itthon. 😄
Egy 15 éves gyereknek meg a kezébe ennyi pénzt amit elkér a kezébe se adnék oda nemhogy egy kickstarter projectre 😄 Valami szponzorcéget simán találni fog erre.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 1 heteMert a Metacriticet megnyitni túl körülményes. xD
marco
12 éve, 4 hónapja és 1 heteHmmm ez tetszik. Lehet hogy megcsinálom.😮 Ingyen bazdmeg.
Valaki aki szintén fejleszt, nem csatlakozik? Dumáljunk már róla…
neurotic
12 éve, 4 hónapja és 1 heteOtt a pont 🙂 Egyébként én nem egészen értem miért olyan jó ha az ember követi a tömegízlést. Kifejezetten szeretek úgy megnézni egy filmet, hogy minél kevesebbet tudok róla. Az meg főleg nem érdekel, hogy sokan mit gondolnak róla akik már látták.
Egyébként meg az ha valamiről az ember véleményt alkot nagyon szubjektív dolog és nem feltétlenül egyeznek. Nem vagyunk egyformák. De azért arra kíváncsi vagyok, hogy a mesterséges intelligenciát hogy képzeli el a srác.