Hamarosan…
Már nem először fordul elő koreai sorozat magyar szinkronnal az itthoni tévékben. Talán az első és legsikeresebb a történelmi témájú ‘A palota ékköve’ volt, amit többször is leadtak növekvő nézőszám mellett. Akkor még fikarcnyira nem érdekelt a koreai kultúra, de emlékszem, hogy néha édesanyám odatévedt, így én is láttam valamennyit belőle, valamit igen sokakkal megkedveltette a koreai sorozatokat szerte a világban és a koreai konyhát, mivel rengetegszer a főzésről volt benne szó. Azóta is többször láttam, hogy neten szerették volna kérni a magyar televíziót, hogy adják le újra, viszont lejárt licenc miatt ezt nem teszik meg.
Azt a paszta…Legutoljára talán a Pasta című modern korban játszódó 2010-es sorozatot adták le még 2013-ban, de újabbról sajnos nem hallottam, így ezért is dobott fel ez a hír. Egyrészről a sorozat sem tűnik rossznak, másrészről talán nem fognak itt megállni, aminek még jobban örülnék.
Az új sorozat ‘A fény hercegnője‘ címmel érkező 2015-ös sorozat lesz, amely a legtöbb történelmi sorozathoz hasonlóan a Csoszon korban fog játszódni. Ebben a korban még a koreai félszigeten csak egyetlen állam létezett, valamit a kultúrájuk rengeteg része innen származik, ahogy az abc-jük is, avagy a hangul. Tehát nem véletlen, hogy gyakori téma, rengeteg sorozat és film játszódik ebben a korban, nem igazán van olyan stílus, amit ne találnánk meg, romantikustól a horrorig minden akad. A jelenlegi sorozat leginkább egy történelmi politikai dráma lesz valóságos és kitalált eseményekkel, valamint gondolom némi romantikával meghintve.
Az angol címe jobban utalt erre (ami elvileg az eredeti cím tükörfordítása), avagy Splendid Politics. Habár a magyar cím sem tűnik rossznak, hiszen a főszereplő egy hercegnő lesz. Sajnos saját véleményt nem tudok mondani az 50 részes sorozatról, csak azt tudom remélni, hogy jól választott a csatorna és nem csak egy árlista legolcsóbb tételére böktek rá. 😀
Attól, hogy nagy hercegnőnek született még fel kellett nőnie egyszer. 🙂
Én mindenképp szeretném tévében megnézni, annak ellenére is, hogy idén szerintem még nem néztem tévét. 😀 Tovább nem szeretném húzni a szót, csak egy gyors blogötlet volt, hátha valakinek megtetszene a sorozat és becsatlakozna az augusztus 29.-én (hétfőn) a Story4-en 17:30-tól induló sorozatba.
Szóval tessék nézni, oké?
Hacsak nem szeretnétek kipróbálni ezt a remek függőágyat…
marduk
9 éve, 5 hónapja és 1 heteNem a Kim Dzsong Un kalandjai Igaz Koreában. Nem érdekel. 😛
Amúgy nagyon érdekesnek tűnik, bele is fogok nézni.
paint
9 éve, 5 hónapja és 6 napjaÉrdekes sorozatnak tűnik, talán belenézek. Amúgy a A Palota Ékköve megint lesz augusztus 29-én a Dunán, meg az Izaura TV-n is lesz egy Koreai sorozat, az magyar címe, hogy A Királyi Ház Titkai. (erdeti címe: Dong Yi)
rdave
9 éve, 5 hónapja és 6 napjaA Palota Ékkövéről van hivatalos forrás is? Semmit nem találok, csak blogot és fórumokat…
A Királyi Ház Titkait tudom, hogy adni fogják, de az már volt a magyar tévében, illetve Izaura TV nevű csatornát nem vagyok hajlandó nézni. XD Habár elvileg nem rossz sorozat, lehet leügyeskedem…
paint
9 éve, 5 hónapja és 6 napjaÉn pedig lehet, hogy nézek Izaura TV-t, mert egy bizonyos Victoria – A Rabszolgák Megmentője c. sorozat felkeltette az érdeklődésem. 😄
rdave
9 éve, 5 hónapja és 6 napjaHa már odakapcsolsz A királyi ház titkait nézd vaze… 😄😄
gokuvsvegita
9 éve, 5 hónapja és 1 napjaAnyám tuti nézni fogja. 😄
redzsi
9 éve, 4 hónapja és 3 heteNagyon várom már és suli után tökéletes kikapcsolódás😄 Sajnos az Izaura tv-t nem tudom nézni ezért a királyi háztitkait sem ,de online bepótoltam és nagyon tetszett 🙂
rdave
9 éve, 4 hónapja és 3 heteRemélem jó lesz. 🙂 Már én is elkezdtem A királyi ház titkait, az előbb néztem meg a 12. részt.
rdave
9 éve, 4 hónapja és 2 heteMa kezdődik 17:30-kor! 🙂