A totális átszellemüléshez időnként kevés egy-egy játék atmoszférája, vannak akik annál többre szomjaznak, égnek a vágytól, hogy magukba szippantsanak egy kis életérzést az anyagvilágból. Az elmúlt napjaim a Sega Yakuza 2-jének jegyében teltek, a játékon végigrohanás, előzmény leporolása, annak újbóli meglesése a hitelesebb összekép kreálás érdekében. Megvoltak ezek is, a cikk szép lassan összeállt, kezdek emberi idegrendszert a magaménak tudni ismét. Sokat agyaltam azon, hogy mivel tudnám egy kicsit színesebbé tenni a téma előzetes körüljárását és akkor beugrott öreg barátom Japánból, aki meglepett engem nem is olyan régen, néhány általa készített képkockával, amelyeket exkluzív a számomra kattintott el, az éjszakai Tokyo-ban.
Kellemes a képekre pillantanom, mert újra és újra felidézi bennem a Yakuza első és második részével töltött óráimat. A játékban a Club Sega játékterem látható, látogatható, a fotón pedig a Sega Joypolis váltja fel, azt hiszem, ez maga a megtestesült menyország a magam fajta számára.
Az utcai shot-ok pedig kénytelenek önamgukért beszélni, mert a mai nap után megszólalnom is nehéz lenne, nem, hogy miséket fogalmaznom. Átnyújtanék inkább egy kis szeretetcsomagot Japánból és mélyen meghajolok Phindol-san előtt, hogy körberohanta nekem a környéket, hogy egy kis nipponi autentikát csempésszen a mindennapjainkba. Legyen ez a felfutója, a Yakuza 2-nek, a cikk megjelenése előtt, utoljára. Fogadjátok szeretettel.
Végül pedig tisztelegjünk egyet, hamisítatlan, nipponi Sakura-val a Japánok kultúrája előtt.
Örülök, hogy sikerült egy picit feldobnom velük, Titeket. 
