Azért időnként akad kivétel, ilyen a Harcosok szövetsége is, amit anno nálunk is elérhetővé tettek, habár viszonylag csendben.
Túl sok mindent nem szeretnék elmondani a történetről. A lényeg, hogy a film két főszereplője egy testvérpár, Lee Jin Seok és Lee Jin Tae. Rajtuk keresztül láthatjuk, hogy milyen véres és kegyetlen volt az 1950-ben kitört koreai háború, amelyben észak és dél csapott össze külső országok támogatásával. A politikai okokkal a film egyáltalán nem törődik és nem rejti véka alá sem az északiak, sem déliek által elkövetett kegyetlenségeket, leginkább azzal foglalkozik, hogy miként élték meg az emberek a háborút. Itt nincs győztes oldal…
A film abszolút profi módon lett kivitelezve. A látványba csupán egy-két helyen lehetne belekötni, de az sem rontott az élményen. A tempóval sincs baj, bőven sikerült kitölteni a játékidőt, tehát nincsenek céltalan képsorok és akad benne elég csatajelenet is, utóbbiak pedig egyáltalán nem finomkodnak. A fegyverek okozta sérülések nincsenek elrejtve és komoly test-test elleni harcokat láthatunk, miközben az emberi érzelmek sem kerülnek a háttérbe.
Nem akarom tovább szaporítani a szót, én mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom a filmet, mivel egy kiváló háborús dráma lett, ami több díjat is bezsebelt. Megértésével pedig akkor se lenne gond, ha most először hallaná valaki a „korea” szót és szerintem hiba kihagyni…
tommy
10 éve, 2 hónapja és 3 heteAzta, ez milyen minőségi bejegyzés! 🙂 Én nem sok koreai filmet nézek (legalábbis nem tudok róla! 😄), de ez a háborús dolog felkeltette a figyelmem!
Köszi hogy megosztottad!
rdave
10 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszi. 🙂
Az is előfordulhat, hogy tényleg nem tudsz róla. 😄 Például a Snowpiercer-nél kevés néző tudja, hogy főképp dél-koreai, ráadásul az egyik leghíresebb koreai rendező és író filmje, viszont főszerepre Amerika Kapitányt, vagyis Chris Evans-t kérték fel. 🙂
paulmarlow
10 éve, 2 hónapja és 3 heteFuh bsszameg.Egyik kedvenc világháborús filmem a Band of Brothers mellett.
Aki kicsit is szimpatizál vele,az nézze meg.Nem fogja megbánni.
Ráadásul,ha jól tudom a történet alapja igaz.
Egyébként gratula az irományhoz,annak idején én is fel akartam hozni a jó,de nem isemrt filmek kategóriájában.A Boy Wonder és a Beyond the Black Rainbow mellé.
marduk
10 éve, 2 hónapja és 3 heteOff: Ez nem viláháborús film, mert a Koreai háborút dolgozza fel, ami a Hidegháború egyik fő eseménye. 😄
Én ezt a filmet régebben láttam. Nem volt rossz, de nekem hiányoztak belőle a politikai okok, mert szerintem egy történelmi esemény megértéséhez fontos tudni a szemben álló felek érdekeit.
rdave
10 éve, 2 hónapja és 3 hetePont nem lényeg benne… Háborúba kényszerített (kis)emberekről szól és nem történelmi tényekről vagy politikai hatalmak összecsapásáról. Lee Jin Tae-ről még mondta is az öccse, hogy a bátyjának fogalma sincs a politikáról.
marduk
10 éve, 2 hónapja és 3 hetePersze, tudom, csak ezt akármelyik háborún keresztül el lehetne mesélni, és ha már valamelyik háborúról beszélünk specifikusan, akkor szerintem érdemesebb lenne a több szemszögből vizsgálódás módszerét alkalmazni. De lényegtelen, a film jó, nézzétek meg, tanulságos. 🙂
paulmarlow
10 éve, 2 hónapja és 3 heteA hidegháború is csak egy kis döntésen múlt,hogy ne forduljon át a 3. világháborúba.
De értem,hogy mire gondolsz.
rdave
10 éve, 2 hónapja és 3 heteNekik nem lehet akármelyikből. Nincs másik ennyire véres és sok áldozatot követelő háború, amiben leginkább koreai ölt koreait. A korszakból meg akad bőven filmjük, ami a történelmi háttérből építkezik. Jövőre is jön egy, ott biztos, hogy a politikai okokkal fognak foglalkozni, ráadásul komoly filmnek tűnik. Az amerikai Douglas MacArthur-t például Liam Neeson (Taken, Star War, Schindler listája…😉 játssza.