Odalépek az ágyamhoz és leülök rá. Megdörzsölöm a szemeimet a tenyeremmel majd hanyatt dőlök. Ahogy szétnézek meglátom az ágy felett a kis ajtócskát, ami alig észrevehető, falba süllyeztett, és fehér mint a fal.
Felülök , majd felállok és sétálgatok egy kicsit. Agyam pörög.
Deus scientiarum. A tudás istene.
Vajon mi minden lehet benne? A balesetem iránti kíváncsiság mimntha mágnesként vonzana a ajtócska felé. Végül legyőz az érzés és odalépek a falhoz. A fedél előremlkedik és ldalra csőszik ahogy hozzáérek. Alatta egy köteg kábel, mellettea kalitka belső falára erősítve egy tartó, benne tűk, Elveszek egyet majd megnézem. Ahogy a kezembe forgatom, látom hogy egy szabvány HS-DT (High speed-data transfer) kábel bemenet ami egy tűben végződik. Csakhogy az én ?vérem?...
- ....nem képes adatot felvenni....- morgom magam elé a gondolatom végét.
Kezemben a tasakocskával, felkapom a kommunikátort az ágyról, majd megnyomom a hívó gombot.
- Igen, DeLain? Mit szeretne? - szól bele egy kellemes női hang.
- Jalamajah? ? szalad ki a kérdés a számon.
- Igen, DeLain , én vagyok. ? hallom a hangján hogy mosolyog. ? Miben tudok segíteni?
- A kalibrációs csapat említette a szobámban lévő adattár hozzáférési pontot, de nem tudok rá felcsatlakozni?
- Ahh értem. Nincs átalakító. Az egyik kolléga máris elviszi magának, de vigyázzon rá, mert eddig csak pár darab készült belőle. Amúgy minden rendben?
- Igen, köszönöm. ? mondom, miközben furcsa émelyítő érzés kerít hatalmába.
A nő hangjában van valami félelmetes hideg hanghordozás.
- Remek! Akkor egy pár perc és elmerülhet a információ tengerben. A jelszót gondolom, tudja. Deus scientiarum. Akkor ennyi lenne.
A kom, szétkapcsol.
- Deus scientiarum. ? suttogom az elnémült komba.
Aggaszt a nő hangja. Mintha cukormázzal bevont arzén lenne. A remek hasonlat ami a tudatomba nyomul, most nme idegesít fel, kezdem megszokni.
- Úgy kezel, mintha egy tárgy lennék. És fél tőlem. - mondom ki hangosan a tényt és a sejtésemet.
Leülök az ágyra kezembe a kommal. Ha végre hozzájutok a csatlakozóhoz, utána keresek a balesetnek. Mellkasomban a bizalmatlanság jege kúszik fel.
Sóhajtok egyet majd a komot az ágyra dobva felállok és járkálni kezdek a tágas szobában.
A második kör közepén nyílik az ajtó és egy ijedt arcú apró fiatal nő lép be. Haja szoros kontyban feszül tarkóján. Felém lépked, kezében egy fekete dobozkával, majd megáll előttem és felém nyújtja.
- Itt van, amit kért uram! ?szólal meg félénk hangon.
- Köszönöm szépen. - mondom neki szelíden.
A nő arca rózsaszínbe vált, majd biccent és kisiet az ajtón.
- Döbbenten nézek utána. Úgy kezelnek mind egy vonzó sorozatgyilkost. Legalábbis a nők.
Odalépek a fali nyíláshoz majd kiynitom a dobozkát. Abban egy apró tárgy. Kiveszem majd a HS-DT kábelt széthajtogatom és bedugom a átalakítóba.
Fülem mögött nyílik a fedél, bedugom a csatlakozót, de nem történik semmi.
- Deus scientiarum - gondolom és mondom ki hangosan. Még mindig semmi.
Eszembe jut a saját védelmi köröm. Kell egy jelszó. Legyen a kíváncsiság.
Kihúzom, majd bedugom megint a port csatlakozót, majd azt gondolom, ?kíváncsiság?. Szemem elsötétül és egy pazarul megtervezett weblapszerűség ugrik a szemeim elé, virtuálisan. Tapogatózva leülök, majd elfordítom a fejemet. A kép nem fordul velem, csak a látóterem változik, mintha körpanoráma közepém ülnék.
- Deus scientiarum. Mondom kia jelszót ami betűnként fel is tűnika szemem előtt, majd csillogó porrá omlik és megjelenik egy, Elérési kód elfogadva, csatlakozás a Hálóhoz felirat. Közben ány dallamot hallok.
Csodálkozva, mint egy kisgyerek, figyelem, ami a szemem előtt pereg. Az egészségügyi implantoknak vannak jó oldalai is. Nem kell se szemüveg se semmi megjelenítő, és tessék.
A kép változik, rengeteg szöveg, fotó lebeg szemeim előtt. Mielőtt kezdenék tanácstalan lenni, mentő ötletem támad.
- Keresés? - mondom bizonytalanul.
A szöveg megjelenik a szemem előtt majd egy kereső mezővé alakul.
- DeLain, baleset. - A szám csukva, csak gondolatban mondom ki a szavakat, de működik. Ahogy befejezem a gondolatot, a mező eltűnik, és egy köröző fénycsóvácska tűnik fel, majd felugrik a szemem elé jó néhány cikk kicsinyítet verziója.
A központi hírportál miniatúrájára nézve az automatikusan kinagyítódik, a többi cikk képe eltűnik.
"A 2038. augusztus 13.-ai cikk így szól:
Egy eddig tisztázatlan körülmények között meghibásodott vashulladék szállító robot okozott halálos balesetet a 34. sugárúton a ma kora esti órákban.
A balesetnek két halálos áldozata van, Johnas DeLain és felesége Kallen Adelen.
A vashulladék a megroggyanó szállítóról a mögötte haladó személyautóra hullott, az üveget átszakítva halálra sebezve a benne ülőket. A körülmyéneket vizsgálják, az elsődleges információk szerint a végzetes hibát anagyfáradás okozta.
A balesetben elhunyt DeLain a Nemzeti Energetikai kutatóintézet nagy becsben tartott mérnöke volt, aki részt vett a napfényenergia alapú fúziós meghajtások és a mágnesen hullámmeghajtás fejlesztésében is. Nem rég értek el áttörést, melynek eredményét a balesetet követő héten, konferencia keretein belül tárták volna a nagyközönség és a tudóstársadalom elé. A konferencia a szervezők tájékoztatása szerint kegyeleti okokból elmarad. A kutatásról szóló cikk a 3. oldalon."
- A feleségem? - rádöbbenek, hogy eddig eszembe se jutott a veszteség, és a magamtól való undor és a rám törő gyász keserű szirupja önti el a tudatomat. Érzem, hogy szemem könnyezik. Keserveset sóhajtok.
- Hányadika lehet ma? ? gondolom a könnyeimmel küszködve. A válasz egyből feltűnik a szeme előtt: 2038. augusztus 28.
A fülemhez nyúlok és kihúzom a csatlakozót. Újra látok, a cikk eltűnik a tudatomból, csak az emléke marad meg, de az félelmetesen élesen.
Lassan 3 hete, hogy az eset megtörtént. Ledőlök az ágyra és magzatpózba húzódva, az érzelmeimtől eltorzult arccal nagyokat sóhajtva könnyezni kezdek.
