– Ionágyú! – hördült fel Darth Vader a komp fedélzetén, de már késő volt. Hiába kezdett kitérő manőverbe az összes sértetlen gép pilótája, dicséretesen jó reakcióidővel megbontva a szoros alakzatot, mely együtt túlságosan sebezhetővé tette őket. Az első után mintegy két másodperc múlva következő, hajónyi átmérőjű energiasugár már nem önmagában érte az egymástól távolodni igyekvő konvoj tagjait: ezúttal négy lövést adtak le teljesen egyszerre, olyan térbeli szórással, ami nem sok esélyt hagyott a menekülésre. A megmaradt ötből további négy vadász kapott kisebb-nagyobb találatot, melytől mindegyiken leálltak a legfontosabb hajtóműrendszerek, gyakorlatilag lehetetlenné téve a légkörben való manőverezést. Mialatt ezek fokozatosan lefelé hajló ívben kezdtek süllyedni a talaj felé, a komp részben még irányítható maradt, köszönhetően annak, hogy egyik kísérője éppen alatta tartózkodott a lövés idején, jelentős részét elnyelve a bénító hatású ionnyalábnak. Bár a kompnak így már alig jutott a sugár hatásából, a pilótáknak mégis alaposan meg kellett küzdeniük a jármű kézben tartásával.
– Leállt a baloldali stabilizátor, és a repulzorhajtómű is akadozik! – kiáltott fel a másodpilóta a műszerekre pillantva.
– Le kell szállnunk, amilyen gyorsan csak lehet – konstatálta a kapitány.

Vader bosszankodva vette tudomásul a hírt, de tisztában volt vele, hogy a jelenlegi körülmények között nem tehetnek másként. Miközben a klónpilóták minden ügyességükkel próbálták biztonságosan letenni a gépet, igyekezvén minél lassabban a föld felé kormányozni a sérült hajót, a Fekete Lovagnak el kellett ismernie magában az imént ellenük irányzott támadás hatékonyságát. Jól tudta, hogy az ionágyúkkal leadott lövésekhez hihetetlenül nagyfokú precizitásra volt szükség, főleg az első és a második hullám közötti összehangoltság tekintetében. Az első valójában csak „próbalövés” lehetett, míg az elsöprő eredményt szándékoltan a második hozta meg. A támadók vagy nagyon értettek a kompjúterekhez, vagy rendkívül kifinomult technikával rendelkeztek, vagy… Akár kézi vezérléssel is végrehajtatták az akciót, de ahhoz legalább három Jedivel kellene rendelkezniük, de legalábbis három határozottan Erő-érzékeny társsal. A mesterétől kapott információk is ez utóbbi feltevést látszottak alátámasztani, de Vader egyelőre nem akart elhamarkodott következtetéseket levonni. Nyitva kellett tartania a tudatát, hogy felkészülten nézhessen szembe bármilyen ellenséggel.

Időközben a komp gyorsan veszített repülési magasságából, mivel a sérült repulzorhatjómű többé már nem volt képes vízszintesben tartani. A pilóták az alsó szárnyakat az utolsó pillanatig nyitott állásban hagyva próbálták egyenesbe kormányozni a hajót, az elveszített baloldali stabilizátor miatt azonban a gép vagy húsz fokos szögben balra billent, és erősen remegett utasai alatt, ahogy a másodpilóta igyekezett kompenzálni a hatást.
– Kapcsolja ki a jobboldali stabilizátort! – utasította Vader hátulról. A klónharcos engedelmeskedett, mire a komp dőlése megszűnt, és valamelyest a remegés is alábbhagyott. Mindazonáltal a jármű még mindig túlságosan nagy sebességgel közeledett a föld felé – hiába, az ilyen hajókat alapvetően nem légköri manőverezésre tervezték. A kapitánynak – valószínűleg átfogó kiképzésének és gyakorlati tapasztalatának köszönhetően – valahogy mégis sikerült egy tisztás felé irányítania és annyira lelassítania a hajót, hogy megkísérelhessék a leszállást. Eközben Vader a felszínt pásztázó szkennerek képét és a többi érzékelő adatait figyelte, a támadók nyomát kutatva. Látta, hogy Theed városától még több száz kilométernyi távolság választja el őket, de a kompjuk körzetében csak néhány fémtárgyat és roncsot talált, melyek részben a lelőtt vadászok maradványai lehettek, részben pedig… Nem volt igazán biztos benne, mit lát, az érzékelők szerint mindenesetre nem volt élet a közelben, a megszokott helyi állat- és növényvilág egyedein kívül. Lehetséges, hogy a támadók már kereket oldottak, azt azonban tisztán érezte, hogy odalenn zavar keletkezett az Erőben. Arra viszont már nem maradt ideje, hogy érzékeit kiterjesztve jobban megvizsgálja a zavar okát, mert a kapitány közbeszólt:
– Leszállunk! – kiáltotta a sisakmikrofonján keresztül. A rohamosan ereszkedő hajó előtt immár közvetlenül tárult fel a landolásra kiszemelt, sík mező. – Szárnyakat behúzni, most! – utasította a másodpilótát.

Az eddig fordított Y alakban lefelé mutató hátsó szárnyak felcsukódtak, éppen időben, hogy a gép hasa érjen először földet a leszállást immár csak veszélyeztető alsó szárnyak helyett. Az első, elementáris becsapódást követően a komp orra heves rázkódás közepette szántotta fel a talajt, mialatt a törzs a hasán csúszva hagyott egy annál is szélesebb, tekintélyes árkot maga után. A hajó fedélzetén nem sok mozdítható tárgy volt, a kabinban tartózkodó pilóták és a Sith Nagyúr azonban nagyon is megérezte a földet érés pillanatát. A többszörös becsatolás ellenére majd kirepültek székeikből, a két páncélos klónkatona még le is fejelte a műszerpultot. Sisakjuk szerencsésen megvédte őket a komolyabb sérüléstől, de azért alaposan megfájdult a fejük, miután rövid időre még az eszméletüket is elveszítették. Darth Vader ezalatt szorosan markolta az ülés karfáját, és elméjét ellazítva erősen a kompra koncentrált, ahogy minden nagyobb baj nélkül földet ér, majd a talajt végigszántva fokozatosan lelassul. Egy teljes percig eggyé vált a járművel: érezte annak súlyát, méreteit, sebességét, és a rá ható erőket, amint a tisztáson csúszva alulról zúzzák és szaggatják – mégis tudta, hogy a gép kibírja a megpróbáltatást, apránként legyűrve a talaj ádáz ellenállását. Az észvesztő sebesség egyre csökkent és csökkent, végül egy utolsó zökkenést követően a hajó teljesen megállt.
A Fekete Lovag kábán kászálódott ki a székéből, mialatt a műszerfalra borult pilóták meg sem mozdultak. Kellett hozzá egy perc, mire magukhoz tértek, és felfogták, mi történt. A komp, illetve annak törzse és egyéb, kevésbé felismerhető maradványai a tisztás végén álltak meg, egy erdő szélén. Nem sok hiányzott hozzá, hogy a legközelebb magasodó fák egyik tekintélyes tagjának ütközzenek. A katonák még vissza sem nyerték teljesen a józan ítélőképességüket, amikor Vadertől már újabb parancs érkezett:
– Fel tudja venni a kapcsolatot a theedi parancsnoksággal?
A másodpilóta némi tétovázás után egyre határozottabb, már-már kapkodó mozdulatokat végzett a kommunikációs pulton, de hiába.
– Nem megy, uram. Nem lehet létrehozni az összeköttetést.
– És mi a helyzet a bolygó körül keringő hajóinkkal, vagy a legközelebbi földi egységünkkel? – faggatta tovább a Sith, vészjósló türelmetlenséggel a hangjában.
– Nagyon sajnálom, Vader Nagyúr, őket sem érik el a rádiójeleink – szabadkozott a klónharcos. – Úgy tűnik, valahogyan blokkolják az adásunkat.
– Hmm… Nagyteljesítményű jelzavaró berendezés, cirkálók megbénítására is alkalmas ionágyúk, ez érdekes – mormolta Vader, nem is annyira a katonáknak szánva szavait, mint saját magának. – Valahol nem messze egy lázadó bázisnak kell lennie. Vagy egy hajónak… – De hogyan lehetséges ez? A felszíni szkennelés nem mutatott semmit. Ennek mindenképpen utána kell járnia.

– Hozzák a kézi műszereket és a fegyvereket, azon kívül minden felesleges dolgot hagyjanak itt – parancsolta a két, a kényszerleszállást követően immár jóval kevésbé makulátlan fehér páncélt viselő embernek. – Máris indulunk.
– Elnézést uram, de hová? – érdeklődött a kapitány őszinte csodálkozással. – A szabályzat szerint a közelben kellene várnunk, amíg kimentenek.
– Én is tisztában vagyok az előírásokkal, kapitány – sziszegte gúnyosan a Fekete Lovag. – Ezúttal azonban nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Meg kell találnunk az ellenállók bázisát, mielőtt még elszabadul a pokol. – Azzal nekiindult, hogy elhagyja a ronccsá lett kompot. A pilóták nem tehettek mást, felszerelésükkel a vállukon követték vezérüket.

Folytatása következik…