Húgának vérével és húsával Shaddarnak sikerült gonosz rituálékkal konzerválni testét és elméjét. Shaddar veszte az élet fölötti hatalommal való uralom lett. A Mágusok Társasága a tűz általi halálát követelték. Ennek ellenére Valorian, az uralkodó csak száműzte Shaddart a földjeikről.
Az elkövetkezendő évszázadokban nyugalom telepedett a földre, mivel a gonosz varázsló a déli sivatagokat járta. Orkok, goblinok, ogrék tábortüzeik mellett is csak suttogva mernek róla beszélni; azt beszélik, hogy egy Fekete Torony épül a sziklás vidékeken túl, amelyet Shaddar-Nur-nak neveznek.
Ez az aminek sosem lett volna szabad megtörténnie. Shaddar, az élet és halál közt álló gonosz, a Holtak Birodalmának kapuját keresi, hogy találjon egy Sakkara Démont, aki Worganar, a Démon király ivadéka.
A régi időkben, amikor még az istenek lábukkal taposták Ancaria földjét, tudták, hogyan kell megállítani az effajta gonosz terjedését, és hogy hogyan kell visszaszorítani a démonok seregét oda, ahonnan jöttek; azonban most ki fogja megmenteni a világunkat?
Sacred, sokan a jólismert Diablo játékhoz hasonlítják, pedig a hasonlóság ellenére nagy eltérések vannak a két játék között.
E játék megvalósította mindazt, ami sok társából kimaradt, a már ismert elemeken kívül..
A Sacred szintén egy akció-szerepjáték, bár e játék "szerepjátékosabb" mint a "rokon" Diablo.
A játékot az Ascaron játékfejlesztő csapat készítette és egy Ancaria nevezetű királyságban játszódik története.
A történet főszála kb. 30 küldetésből áll, mely biztosítja a napokig tartó játékot. A napok hetekre is növekedhetnek, ha a melléküldetések (kb200) mindegyikét, vagy jórészét is teljesíteni szeretnénk. A fejlesztők humora több helyen is érezhető a játékban, mint például:
poénos sírfeliratok, karakterek beszólásai és az NPC-k gyerekeinek gúnyolódásában is.
A feladatok helyszínei nagyon változatosak, pl: sivatag, barlang, erdőségek, sziklás gyér területek, sírhelyek, vulkanikus földek,
jeges-havas hegységek, épületek belső terei. Ancaria földjén váltakoznak az éjszakák és a nappalok, változik az időjárás is, a lakosok beszélgetnek egymással, mászkálnak, járnak a kereskedőkhöz, vagyis a falvak és városok "élnek". A küldetések hol nehezek, hol nevetségesen könnyűek, egyszerűek.
Rendkívül hasznos dolog, hogy a játék jelzi a legtöbb küldetés helyszínét a térképen, s még képet is mellékel hozzá, így nem kell keresgélnünk.
Nehezséget a hatalmas távolságok és az időhatárok okozhatnak, ugyanis sok feladatot, egy játékbeli nap alatt kell véghezvinnünk.
Bár ez hosszú idő, de néhány küldetésnél nem kapunk megjelölt helyszínt, nekünk kell megtalálnunk azt.
Az eltelt játékidő, a megölt ellenfelek száma, szintje stb, a bejártható terület bejárt %-ka, az összegyüjtött tárgyak, képességek, tulajdonágok és még több tucatnyi dolog feljegyzésre kerül az "utijegyzetünkbe".
A játékterület olyan hatalmas, hogy 4-5 órányi játék alatt, a teljes terület 1-1,5%-át fedezhetjük fel, a felderített területeken és városokban teleportkapukat is találhatunk, melyekkel eljuthatunk, a korábban aktivált portálokhoz. Az utazást, felderítést egyszerűbbé, gyorsabbá tehetjük, ha lóháton utazunk. A lovak különböznek egymástól, színben: vannak fehérek, szürkék, foltosak, barnák
és egyetlen helyen vehetünk ork csatalovat, mely a halállovagok lovaira hasonlít, de hátasok eltérnek egymástól sebességben, védettségben, életerőben és egyéb tulajdonságokban is.
Karakterek:
Csata mágus (Battle mage) :
Szeráf (Seraphim) :
A szeráfok egy speciális páncél tartozékot hordhatnak a hátukon az ún. szárnyakat, melytől ugyan repülni nem tudnak, de gyorsabbak és védettebbek lesznek.
A szeráfoknak egyszerűbb és különleges harci mozgásai egyaránt vannak. Megtanulhat egy fegyvert úgy eldobni, hogy az visszatérjen a kezébe, vagy megidézni az istenek titkos fegyverét. A szeráf képezhető többeközt két fegyverrel való harcra is.
Erdei elf :
Bár képességei miatt előnyösebb ha íjjat használ, de ha kell, kiválóan harcol botokkal és lándzsákkal is. Az íjjászkodáson kívül varázslatokban is jártas, erdei elfhez illően, a természet erejét használja, támadó és sebző varázslata csak néhány azok közül, ilyen például a tüskés bokor vagy a mérgező inda varázslat. Segítőként unikornist is idézhet maga mellé. Az erdei elf képes önmagát és társait is gyógyítani ezért hasznos lehet egy csapat számára.
Ssötét elf (Drak elf):
A sötét elfek saját, jellegzetes fegyver arzenált mondhatnak magukénak, melyek az ún. Du'Blade-k, ezek többnyire dupla pengés fegyverek és fém karmok, általában méreg sebzéssel.
A sötét elfek nagyon jók a két fegyverrel való harcban.
Gladiator:
Jóval kevesebb képessége van mint a többi karakternek, de ereje kárpótolja ezért. harci képességei különféle egyszerű és speciális mozdulatokból állnak, mint például az, amellyel puszta kézzel felemelheti és földhözvághatja ellenfelét. Vagy akár távolról is ellenségeire ugorhat. Tanulhat továbbá aura szerű képességeket, melyek a harcban teszik hatékonyabbá.
A gladiátorok kedvenc fegyverei a hatalmas kétkezes fejszék, amelyekkel igen nagyokat tudnak csapni, de használhatnak harci kesztyűket és tanulhatnak két fegyverrel való harcot is.
Vámpírnő:
A vámpír élet minden szépségével rendelkezik; gyors helyváltoztatás, denevér és farkas idézés, vérszívás, csábítás, halott feltámasztás és még sorolhatnám.
Bár a fentiek alapján úgytűnhet tud varázsolni, valójában egyetlen képessége sem számít igazi varázslatnak. A nap ellen viszont még ez az erős vámpír-lovag sem védett teljesen, alacsonyabb szinten haláláig sérül, ha napon tartózkodik.
Köszönöm a figyelmeteket
(sok segítséget nyújtott a "Sacred hungarian fansite"))