Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Ma 9:45 kor csörgött a telefonom, egy volt osztálytársam hivott. Nagyon rossz hírrel.
Három ismerösöm karambolozzott, igazából nagyon jó barátok. Sajnos ketten azonnal meghaltak, a harmadikat szegedre szállították. Egész nap mellette volta, szerencsére jól van.
Részvétem a két áldozat, S.I. és SZ.G hozzátartozóinak. A hölgy áldozat, nagyon jó ismerösöm volt, a másik áldozatot, sajnos nem ismertem közelebbröl.
Nagyon megrázott mindenkit ez a hír, és azt hiszem igazábol még most sem sikerült teljesen felfognom, sem nekem, sem pedig másnak.
Eme rövid blogbejegyzéssel szeretnék emlékezni rájuk, és annyit kívánni: Nyugodjanak Békébe. :'( :'( :'(
marco
15 éve, 2 hónapja és 4 hete🙁 Sajnálom őket. Senki nem érdemli meg, hogy túl korán menjen el. Kitartás Neked sky, a gyászoló családoknak pedig – ha csak virtuálisan is – részvétem!
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 heteÚristen! Bár én nem ismerlek, de rettenetes lehet elveszíteni nem hogy egy, hanem két barátot. A családnak mélységes gyászában részvétem. 🙁
Szomorú.🙁
shade
15 éve, 2 hónapja és 4 heteGyergyát fogok gyújtani értük. Requiescant in Pace
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 heteR.I.P.🙁 150-el… Az nagyon durva.🙁
lac
15 éve, 2 hónapja és 4 heteNyugodjanak békében, neked pedig kitartást!
dns
15 éve, 2 hónapja és 4 heteEgyütt érzek veled, Sky.
Már az is felettébb lehangoló és gyomorszorító érzés, amikor a rengeteg közúti balesetről közölt részleges infók hallatán találgatod, netán melyik rokonod, barátod, ismerősöd lehetett az áldozatok között – arról már nem is beszélve, amikor ténylegesen megtudod, hogy hozzád közel álló ember(ek)kel történt tragédia🙁
skyman
15 éve, 2 hónapja és 3 heteKöszönöm mindenkinek a lelkesítő szavakat, és a hozzátartozok nevében a részvételnyilvánításokat!
ryosan
15 éve, 2 hónapja és 2 heteRészvétem!
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 3 napjaúú ez nagyon szomorú.🙁