Inaktív voltam az oldalon, és nem csak a GC-n, hanem a számítógépem előtt lévő székemen is.
A microsoft-ot mostanában nagyon megutáltam, és ezt a gépemtől kaptam vissza, mert ugye windows-t használtam mint a legtöbb ember… Nagyon bosszantó dolgokat csinált, csak hogy példa is legyen:
-letörölt 200gb feltelepített játékot csak úgy (legalábbis eltűntek)
-nagyon belassult és naponta 5-nél többször resetelnem kelett
-hiába kerestem vírust, vagy karbantartó programmal próbálkoztam, ahogy a rendszer vizsgálatához ért egyszerűen leállt.
-a végén már 2-3szor kelett resetelnem, hogy egyeltalán feláljon a rendszer
-stb…
Szóval beleuntam és már egy héten alig gépeztem… Kérdezősködtem mi lehetett baja. El is vittem egy ismerősömhöz aki végignézte a winyót és a hardveres részt, vírust nem talált, hardverekkel semmi gond nem volt, internetbe is bedugta és kutakodott kicsit, nem e feltörték a gépem és külsőleg lassították, de nem talált ezzel kapcsolatban sem semmit. Hát szóval nem lett meg a baja.
Eddig sem szerettem a microsoftot, de most már végleg a rendszert hibáztattam és ezzel el is jött a rendszerváltás ideje nálam. Nem windows-t telepítettem rá, hanem „kici occó linuxot”. Most is linuxom van, épp tegnap óta és nem tudok exe-t futtatni. Utánajártm hogyan lehetne, de telepíteni sem tudok dolgokat. Alaplapot vidikarit tv tunert (stb.) sem tudtam még feltelepíteni, ezért segítséget kérnék, hogyn oldjam meg az exe futtatását a linuxon. Valamiféle emulátor lehetne a megoldás a régi szép kocka élethez? Remélem meglesz és újra online lehetek játékokon is és a GC-n is;)
marco
15 éve, 8 hónapja és 1 heteHuhúúú Hori, erről több oldalnyit lehetne írni. Most nem kezdek neki, mert megyek Alan Wake-ért (JUHÉÉÉJ!😄), de este ígérem, magam részéről mindenképp leírom az én tapasztalataimat, amik felgyülemlettek a hosszú linuxos évek alatt.
Addig is, milyen disztribúciót tettél fel?
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteTényleg a nagy boldogságban elfelejtettem, hogy Ubuntu-t. (már ha ez a disztribúció)
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 hetejol valasztottal. az ubi az egyik legjobb rendszer, bar az utobbi kiadasok elegge gyatrak lettek sok teren. viszont a legnagyobb tomegeket talan ez a disztro mozgatja.
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteWinevel tudsz futtatni exet.
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteIgen, annyit én is kiderítettem de azt hogyan tudom telepíteni?
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteTerminálban:
1.
wget -q hxxp😕/wine.budgetdedicated.com/apt/387EE263.gpg -O- | sudo apt-key add –
2.
sudo wget hxxp😕/wine.budgetdedicated.com/apt/sources.list.d/lucid.list -O /etc/apt/sources.list.d/winehq.list
3.
sudo apt-get update
4.
sudo apt-get install wine
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 hetemiért akarsz linux alatt exe-t futtatni?😮
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteAlaplapot felkéne nyomni, vidikarit, tv tunert (meg egyéb hardvereket…😉 és programokat amik nekem exe-vel mennek
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteKöszi, de a firefox nem tudj megnyitni a hxxp-t😖
marduk
15 éve, 8 hónapja és 1 heteTelepítsd újra gépet.Mert a winfosod úgy néz ki elérte az instabil idejét 🙂
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteJah megvolt.
tsaby
15 éve, 8 hónapja és 1 heteSzia Hori!
Először is milyen disztribúciót használsz?
Aztán, pontosan milyen típusú hardverek nem mennek (gyártó, típus)?
Drivereket nem „.exe” állományokkal kell telepíteni. Itt egészen más a módja. Amennyiben windows-os alkalmazást szeretnél futtatni, telepítsd a Wine emulátort. Ha bármi kérdésed van íj PM-t! Szívesen segítek.
valko2
15 éve, 8 hónapja és 1 heteszerintem esélytelen wines játékokat futtatni rajta, legalábbis a hardverigényes FPS-eket. CSk gondolom, nem tudom, kérzdezd linuxtémában RED-et 😉 múltkor nekem is sokat segített
marco
15 éve, 8 hónapja és 1 hetetsaby, inkább ide írja le Hori a kérdéseit, másnak is hayznos legyen a bejegyzés. Hori, a videokari, alaplap, stb valószínűleg tökéletesen kezelve van már most, ez nem vinfos, itt nem kell mindent külön külön felrakni, ezt a rendszer megtette már helyetted a telepítés folyamán. Alapvetően teljesen más a szemlélet, mint odaát, ahogy tsaby is mondta, a dolgok itt teljesen máshogy működnek.
Felejtsd el a berögzült dolgokat, nem lesz szükséged víruskeresőre, meg mindenféle drájverekre, meg ilyen marhaságokra.
Azonban arra készülj fel, hogy a játék nem lesz olyan egyszerű. Ha fel is mennek, nem lesz a megszokott fps….
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteLehet hogy felrakta a drivereket, de valahogy gamepad nem reagál, kamera sem jó és nem tudok tv-t nézni a tv tuneren🙁
marco
15 éve, 8 hónapja és 1 heteÍrd le a pontos típusokat. Milyen gamepad (erre mondjuk nem is látok túl sok esélyt…🙂, milyen webcam és milyen tv tuner. Fontos, hogy a pontos típus meglegyen.
marco
15 éve, 8 hónapja és 1 heteEgyébként lehet, hogy feltette a tv-kártyát is, a synapticban tedd fel a tvtime programot. Rögtön kiderül.
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteGamepad: Logitech Cordless Rumblepad 2
Tv tuner: Leadtek WinFast tv2000 xp global
kam: MSI StarCam Genie
tsaby
15 éve, 8 hónapja és 1 heteA Tv kártyához ahogy Marco is írta elvileg elég a TvTime telepítése (nállam is egy ilyen tuner működött az ubuntu alatt és nem kellett semmi extra trükköt alkalmazni). A webkamerát pedig a „Csííz” nevű programmal tudod kipróbálni (elvileg alapból telepítve van, ha mégsem, akkor Synapyc-ban tudod telepíteni), ha nem talál semmilyen eszközt (a webkamera nem jelenít meg képet), akkor nézd meg a „Szerkesztés” menü „Beállítások” menüpontjában, hogy az eszközök között van-e /dev/video0 vagy hasonló, lehet, hogy /dev/video1 névre fog halgatni. A Gamepad-ra egyelőre még nem tudok megoldást.
marco
15 éve, 8 hónapja és 1 hetegamepad:
terminálban: sudo apt-get install joystick
tv-kártya:
itt van egy levezetés, szvsz ez alapján meg tudod csinálni: hxxp😕/ubuntu.hu/node/10580
kam:
ez hosszabnak tűnik, de kutatok.🙂
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteMi az a synapyc? És hol van?
red
15 éve, 8 hónapja és 1 heteA Synaptic az Ubuntuban használatos csomagkezelő, a GNOME menüben találod.
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteKöszönöm RED, terminálban joystickot telepíteni akarom jelszómat kéri de nem enged semmit beírni, másolással sem. És nincsen hangja a gépnek, semmiképpen.
red
15 éve, 8 hónapja és 1 heteAmikor terminálba írsz be jelszót nem mutatja, h mit gépelsz, ez normális (nem is csillagozza a karaktereket), csak vaktában simán írd be a passt. Ubuntuknál soxor előfordul, h szoftveresen leveszi minimumra a hangerőt (hajrá pulse audio), ellenőrizd a hangerőszabályzót.
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteMagyon köszi, felment gamepad tunerrel még dolgozok, hang továbbra sincs.
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteCsináltam hangot. AKINEK TV TUNERE VAN ANNAK MONDOM:
Jobb felső sarokban a hangszóró ikonon beállítások. Ott keresse meg a kimenetet és állítsa át belső hangforrásra, mert alapból tv tunert rakja kimeneti hangnak…
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 1 heteTerminálba beírom, hogy „tvtime-scanner” és azt írja ki hogy nincs több hely a lemezen, mikor még több mint 160gb szabd helyem van. Megoldás?
marco
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaPróbáld meg rendszergazda módban (su).
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 6 napjaKerestettem és nem talált semmit. Megnyitottam a programot, semi műsor azzal is kerestettem és nem adja😖
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaValamiért nem műkszik az ubuntu szoftverközpont progi pedig már használtam és most elromlott (lefagy és kilép). Segítsetek lécci
tsaby
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaHasználd helyette a Synaptic csomagkezelőt.
tsaby
15 éve, 8 hónapja és 3 napjaLégy szíves add ki a következő parancsokat és másold be hozzászólásként a kimenetüket (ami az utasítások hatására megjelenik a képernyőn)! Elsőnek: lspci (ez kilistázza a gépben levő pci eszközöket, segítségével be tudjuk azonosítani a tuner kártyádat), a másik parancs: lsmod|grep „bttv” (ez pedig megmondja, hogy betölti-e a bttv kernelmodult, ami a tuner kártyád kezeléséhez szükséges). Amennyiben minden jól megy ezen információk segítségével, megtudhatjuk, hogy milyen beállításokat kell megtenni a kártyád beüzemeléséhez.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteTerminál ugye nem telepíti fel a WINE-t. Letöltöm, megnyitj a mappáját és onnan hogyan tovább? Nem tudom.
tsaby
15 éve, 7 hónapja és 2 heteA terminál olyan, mint windows-ban a parancssor. Az „Alkalmazások” menü „Kellékek” almenüjében tudod elindítani. Semmi köze sincs a WINE-hez.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteSajna nem ez a gondom (jó lenne ha csak ennyi) hanem hogy a terminálba beírom a hogy sudo apt-get install wine kéri a jelszómat, beírom és a „függőségi fa építése” felíratnál megáll, kiírja, hogy busz hiba fa és visszalép az alap hori@hori:~$ kiírásra. És amikor a synaptic-ot indítom, akkor is megynitja az ablakot, elszürkül, alul kiírja hogy függőségi fa építése (közben semmit nem tudok vele csinálni) és kilép belőle önmagától. Ebben tudsz segíteni?
tsaby
15 éve, 7 hónapja és 2 heteEsetleg próbáld meg terminálban ezt: sudo apt-get check
Ez elvileg egy ellenőrzést végez apt csomagkezelőn, valamint kijavítja a törött csomag függőségeket és frissíti helyi csomag cache-t.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteBeírtam és ugyanúgy függőségi fát épít és megáll.
tsaby
15 éve, 7 hónapja és 2 heteEzt nagyon figyelmesen hajtsd végre: sudo rm /var/cache/apt/*.bin
Ezután: sudo apt-get update
Következőnek: sudo-apt-get install wine
Remélem ez bejön.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 2 heteKöszönöm szépen a segítségedet, feltelepítette. Marcoval is beszéltem azt mondta ő majd elmagyarázza hogyan kell játszani. Mégegyszer köszönöm, nagyon felboldogítottál😄