Grafika:
Ami a legbravúrosabb, hogy a készítőknek sikerült a grafikát úgy megalkotnia, hogy az megfeleljen a régi, és új trendeknek. A rajzokból árad a retro hangulat, és ezért egy hatalmas taps jár a készítőknek. Elég ha összehasonlítjuk a rég karaktereket az újakkal:

Intro:
Az intrót teljesen megújították. Az új alatt egy Tacocat nevű zenekar „Who’s Got the Power” című dala szól.(Ami egy kicsit idegesitő lett.) Az intro természetesen azzal kezdődik, hogy Utónium professzor só, cukor, és minden jó összetevőkkel akarja megteremteni a tökéletes kislányokat, és amikor a mikroszkópban nézi az eredményeket, akkor elkezd örömtáncot járni, ám a prof. ünneplése közben a könyökével véletlenül betöri az X-Vegyszert tartalmazó edényt, (Az eredeti verzióban a professzor kevergetés közben, a keverőbot végével töri be az üveget) majd az belekeveredik az egyelegbe, és egy robbanás után megszületnek a lányok, innentől azt láthatjuk amiről a sorozat lényegében szól. Az intróba amúgy megpróbáltak japános elemeket is bevinni, bár ez annyia nem jött össze.
Maga a sorozat:
Tehát első ránézésre a Pindúr Pandúrok rebootja nem lehet rossz, ám ez sajnos nem igaz. Az elsődleges probléma talán az, hogy a sorozat eredeti alkotója, Carig McCracken már nem dolgozik a rebooton,mert időközben átszerződött a Disney-hez, és elkészítette a Wander, a Galaktikus Vándor című sorozatot. Szinte nincsenek is kikacsintások az eredeti sorozatra, úgy tesz, mintha az eredeti sorozat nem létezne. Továbbá eltűnt belőle az az erős, és nyilt feminizmus, ami az elődöt naggyá tette. Emelett még egy-két régi elem modernizálása is zavaró, példa a lányok a forródrótos bohóctelefon helyett okostelefonon kapják a hívásokat, és bizonyos gonoszok még képeket is küldenek a lányoknak, bár megértem, hogy a világot a mai korhoz igazították a fiatalabb nézők miatt. Nekem azt a részt sikerült először látnom, amiben Puszedli eltűnik, és a lányok elmennek megkeresni, de Csuporka el akar menni a Polipcsáp nevű fesztiválra(angolul: Rocktopus), és hosszas keresés után kiderül, hogy véletlenül egy baseball sapkát csináltak belőle. Asztán Puszedli hiretelen előkerül, miközben a lányok sírnak, és elmennek a polipcsáp fesztiválra. A sorozat totálisan megszégyeníti elődjét, mint a Tini Titánok: Harcra Fel!
Összegzés:
A reboot legnagyobb porblémája, hogy egyáltalán nincs meg benne az, ami az elődöt legendássá tette. Persze, ez csak az én véleményem, és nem tagadom, hogy lesz olyan, akinek majd tetszik, de ha tehetitek, a kisebb rajzfilmzabálóknak inkább a régit mutassátok meg. A Cartoon Network emellett a Bátor, a Gyáva Kutya, a Ben10, és a Samurai Jack rebootolását is tervezi.

Fogalmam sincs, hogy itt mi üthetett a készítőkbe, de elég sok meme született erről a képről…..
marduk
10 éve, 1 hónapja és 9 órájaSzerintem jó lett. Hű maradt az eredeti sorozathoz, de vitt bele új elemeket. Így kell egy rebootot megcsinálni.
paint
10 éve, 1 hónapja és 9 órájaNekem viszont nem tetszett. Egyszerűen nem éreztem benne az eredeti sorozat báját. Bár azt is odaírtam, hogy ez csak az én véleményem, és lesznek olyanok, akiknek teszik! Meg az IMDB-n sem áll jól az értékelése:http😕/www.imdb.com/title/tt4718304/
imperator
10 éve, 1 hónapja és 6 órájaGyerekként sokat néztem a sorozatot, az új részeket nem néztem meg, lehet azért mert nem voltak képesek összeszedni az eredeti magyar szinkron bandát, csak a lányok hangja lett a régi. Angolul meg nem fogom nézni, mert én nem úgy szerettem meg.
totyak
10 éve, 4 hete és 1 napjaA rebootból nem láttam egy részt sem, azt sem tudom melyik csatornán nyomják magyarul, ha nyomják egyáltalán. A régit nagyon szerettem, még idősebb koromban is megnéztem, sőt, még ma is megnézném, mert bájos kis rajzfilmsorozat.
paint
10 éve, 4 hete és 1 napjaA Cartoon Networkon megy a reboot, mint ahogy az eredeti is.
totyak
10 éve, 4 hete és 17 órájaTartok tőle, hogy már nincs CN csatornánk. Bár nem szoktam végigtekerni a csatornakínálatot, majd megnézem.