Első alkalommal, amikor visszamentem a boltba, elmeséltem az eladónak mindazt, amit nektek is leírtam az előzőleg, ő elkérte a pendriveot, kipróbálta PC-n, majd közölte, hogy az működik, és lehetetlennek tartja, hogy az Xbox 360 ne működne vele együtt. Azt gondolta, hogy én vagyok béna (természetesen ezt sokkal udvariasabban közölte), és azt mondta, hogy hozzam be a gépet, és ő majd megcsinálja nekem. Kicsit furcsáltam a dolgot, hogy ehhez a művelethet szükség lesz az én gépemhez, de mivel már említettem, hogy nincs messze a bolt, ezért belementem, és másnap már az Xbox-szal, valamint a táppal és kontrollerrel tértem vissza.
Ekkor csak annyi volt a probléma, hogy egyedül volt az eladó, és ez miatt nem tudott hátramenni megcsinálni, így azt mondta hagyjam itt a gépet, és holnap jöjjek vissza érte. Ekkor már kicsit kezdtem morcos lenni, hiszen előző nap azt mondta hogy 5 perces művelet lesz az egész, de végül azt beszéltük meg, hogy majd visszahozom a gépet, amikor ketten lesznek a boltban.
Eljött a harmadik nap. Mielőtt elindultam volna azért még felhívtam őket, hogy biztos ketten vannak-e. Útközben arra gondoltam, hogy most eljött az igazság pillanata, és kiderül, hogy én nem tudok követni egyszerű utasításokat, vagy tényleg az USB meghajtó a hibás.
Ekkor már végre alkalmas volt az idő, figyeltem, ahogy végigpróbálta mindazokat, amiket én is, és kiderült hogy a pendrive valamilyen ismeretlen ok miatt jól működik, de az Xbox akkor sem hajlandó vele együttműködni. Visszakaptam a pénzt, de másik pendriveot már nem volt hajlandó eladni nekem, mert azt mondta, hogy nem akar még egy pendriveot bukni.
Összességében jó tapasztalatom lett a bolttal kapcsolatban, bár egy kicsit a nyakukra kellett járnom. Tanulságként azt tudnám megfogalmazni, ha valaki pendriveot akarna Xbox háttértárnak használni, semmiképpen se az ADATA C906 típusút válassza. Tud valaki esetleg helyette egy jó alternatívát?
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Az előző postnál sokan írtátok, hogy vigyem vissza félig működő pendriveot, így is tettem. Gondoltam vagy vissza veszik, vagy nem, ehelyett egy több napos kálvária lett az egészből fél happy enddel, még szerencse, hogy tíz perc sétára van a bolt...
gokuvsvegita
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaszerintem kingstonnal nincs gond. 🙂 De persze azért még írjanak páran.
totyak
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaNa, örülök, hogy jó vége lett a dolognak.
Ajánlani nem igazán tudok egy márkát sem, mivel nincs xbox-om, amivel próbálhattam volna. Pc-n nagy eséllyel semmi gond nem lenne egyikkel sem, mint ahogy ezzel sem volt. Esetleg rokoni, baráti körből nem tudsz kölcsönkérni különböző márkákat? Vagy xbox fórumokon próbálj érdeklődni, ki mit használ.
Az meg elég érdekes dolog, hogy ezek után nem volt hajlandó többet eladni. Mondjuk ilyen eset után elvből sem vettem volna ott újat.
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 3 napjaMás kissebb pendriveokat kipróbáltam, de 16Gb-os senkinek sincs közelemben. A boltban azt mondták, hogy az USB 3-as pendriveok nem fognak működni az Xbox-szal, de én úgy tudom, hogy az visszafelé kompatibilis, úgyhogy abban is szerintem hülyeséget mondtak.
marco
11 éve, 1 hónapja és 10 órájaNekem Kingstonok mindig mindennel mennek… Van az a régi Kingston széria, fehér keretben szürke betéttel – nem emlékszem a pontos típusra – na az mindennel ment.🙂
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 10 órájaKingstont vettem végül, és működik is hálisten.