Az „ős” fanok szerint amúgy is az elektronikus zenével csak vegetáló banda az utóbbi években rosszabbnál rosszabb dalokat írt. Nyilván akinek ma is a Hybrid Theory a LP etalon album annak az együttes „modernebb” felfogása a zenéről már nem fog tetszeni sőt valószínű ,hogy Steve Aokit zsigerből utálja. Az amerikai DJ-ről nekem csak a tortázás és a tépés jut eszembe na meg az ,hogy az internet népes seregének egy része szerint a megfelelő felszereléssel bárkiből válhat Steve Aoki. Nem tervezem azt ,hogy az első blogommal a földig gyalázom a floridai torta gyilkost de az amit Chesterékkel össze hozott az sajnos erre add okot.
A dalból egy részletet már több mint egy hónapja hallhattunk amibe persze a legjobb rész vágták bele. A szöveg szerintem teljesen rendben van vélhetően azért mert teljes mértékben Shinodáék felelősek érte (bár ezt nem tudom biztosan) a baj ott kezdődik ,hogy minden refrénben Chester előad egy igen hosszú „ohh”-zást méghozzá igen gépies hangon (sőt akármikor megszólal érezni hogy rendesen belenyúltak a hangjába)ezt persze azért hogy passzoljon az elektronikus alaphoz. Ha már refrén azt valahogy nem sikerült felfognom ,hogy az utolsónál (ugye a zenevége)miért kell magának a zenének hangosabbnak lennie mint az éneknek ,így persze az „aranytorkú” énekesünk hangja elvész Aoki hangeffektjeiben. Az egész szám legjobb része Mike rap betétei amiket még élvezni is lehet.
Véleményem szerint a Linkin Park továbbra is réteg zene maradt csak mára már más rétegnek szól mit egykor.
Ez volt az első ilyen írásom és megígérem egyszer megtanulok helyesen írni 😀 Remélem tetszett és ha kínozni akarod a füled akkor itt az említett szám:
http://www.youtube.com/watch?v=RsKQOm_iJughttp://www.youtube.com/watch?v=RsKQOm_iJug
UI: A banda nevével készült egy Facebookos játék ami negyedóra játék alapján nem lett rossz (persze attól még egy FB-s játék)!
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaUtálom ezt a bandát
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 2 napjaÚgy ahogy van, hidegen hagy ez a banda…
paulmarlow
12 éve, 4 hónapja és 2 napjama?MA?!
Ez a banda már a meteora óta csak szart csinál…….Arról meg hogy ki mikor kezdte el szeretni arról ne is beszéljünk…..
Akkora egy pop hulladék lett ez a csapat hogy az valami borzalom.
Ezeket úgy írom hogy az LP miatt kezdtem el rock zenét hallgatni még annak idején mikor még nu-metalban tolták.
mrxten
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaa debütáló albumukat szerettem annó
de a többit és főleg az új kreálmányukat nem csípem
ahogy előttem is írták, számomra is teljesen jelentéktelen ez a banda
nathria
12 éve, 4 hónapja és 1 napjaA Meteora és a Hybrid Theory zseniálisak voltak. A Reanimation is. A Minutes to Midnightot én személy szerint szerettem, csak már nem volt Linkin Park. A Thousand Suns sem rossz, csak az meg már homlokegyenest más. Az új album szintén. Nem lenne bajom velük, ha nem hitegetnék a rajongóikat azzal, hogy ez csak kísérletezés és nem ezzel fognak továbbmenni. Ezzel mennek tovább és megállás nélkül köpik szembe a korábbi rajongóikat. Na ez a bajom velük. 😄