Mindig is szerettem volna cosplayezni. Látva mások elképesztő munkáját, akarva-akaratlanul kedvet kap hozzá az ember, hogy ő is hasonló jelmezben mutassa meg magát. Ám ez nekem már a kitalálásnál is nehézséget okozott, nehéz olyat találni, amivel azonosulni tudnék és nem szégyellném hordani a rendezvényen. Végül a sok ötlet kitalálása és eldobása után, rájöttem, hogy ez mind szép és jó, de nekem más a „hivatásom”.
Ez a PlayIT biztosan mindennél jelentősebb lesz, mint az ez előttiek. Kezdve azzal, hogy most lesz az első évfordulója annak, hogy a GameChannel színeiben állíthatom ki a makettjeimet, most lesz az első alkalom, hogy nyereményjátékra bocsájtom a makettjeimet. Nem, nem a régebben látottakat, hanem készítek csak erre az alkalomra 3 db makettet, amiket az előző bejegyzésemben bemutattam már.
+extra a GameChannel ajándék, amiről újabb részletek derülnek ki. (lsd. lentebb 🙂 )
Tehát így 2 héttel a PlayIT előtt azt mondom, hogy nagyon jól haladok az ajándékok terén: 1 kész, 2 pedig csak ragasztásra vár, a kivágást szerencsére már letudtam, ami hatalmas időbeli nyereség.
Szóval az az említett egy kész, az a 001-es számú Pokémon, Bulbasaur. Most éppen úgy alakult, hogy telefonon Pokémon mesterré akarok válni, aztán valahonnan innen jött az ötlet, hogy a PlayIT-re is e témában készítsek el maketteket. Továbbá fontos szempont volt, hogy ismerős, ám egyszerű maketteket készítsek el, mivel mondhatni szorított az idő.
Azt kell, hogy mondjam, hogy néhány részétől eltekintve kifejezetten egyszerű makettet sikerült választanom. Ez magával vonzza azt is, hogy nagyon gyorsan tudtam vele haladni, 1 napomba telt, csak összeragasztani, persze egyéb tevékenységek mellett, amit nagyon jó időnek tartok.
Gondolom, a duma nem érdekel senkit, mindenki a képekre kíváncsi, hát tessék: (ha szeretnétek részletesebb leírást, legközelebb úgy lesz 😉 )
Nos, marco remélem nem tornáztam meg fel az egekbe az elvárásaidat, de itt egy újabb részlet, a 2 hét múlva átadandó ajándékomról:
Most tehát ennyi, a PlayIT hetén még Charmander és Squirtle lesz terítéken, amint készen lesznek, hozom is az GC hasábjaira.
Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos bejegyzéseimet 😉
totya0108
Letöltési link itt.
wegh
10 éve, 9 hónapja és 1 heteMár végignéztem a facebookon ennek a mekattnak a készítését. Nagyon tetszik ez is 🙂 Az ajándékhoz csak az üveg(?) tartozik vagy a szék esetleg a szőnyeg is? XD
zolika1994
10 éve, 9 hónapja és 1 heteKöszi szépen! 🙂
Nos, igazából ez nem üveg, hanem plexi, és hát sajnálatos módon csak a plexi képezi az ajándék részét 🙂
marco
10 éve, 9 hónapja és 1 heteNade totyaaaaaa hát nem szabad előre lelőni a meglepetés ajándékot ejnye-bejnye! 🙂
Ajándék plexi? 😮
golem
10 éve, 9 hónapja és 1 heteDe jól néz ki!🙂 Nem hagyom ki most sem a GC standot természetesen! 🙂
zolika1994
10 éve, 9 hónapja és 1 heteNyugi, ez a lelövés közelében sincs. Bár a plexit tényleg megkapod, csak méretre kell vágnom.
De már nagyon a végén tartok, hogy befejezzem.
Gondoltam teszek fel homályosított képet, de nem kockáztatok.
zolika1994
10 éve, 9 hónapja és 1 heteEbben az évben különösképp 😉
ryuthestar
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaMekkora!😄 Nagyon ügyes, jó munka! Le a kalappal Mester!😛
Amúgy jól veszem észre, hogy papírból vannak? Mert akkor biza vigyáznia kell rájuk a tulajdonosnak. 🙂
ui: Én azért egy Abra-t is szívesen meglestem volna 😉
rdave
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaPaper(craft) 😄
ryuthestar
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaJah, láttam. Utólag már leesett. De meleg volt és tompa vagyok ilyenkor.. 😄
zolika1994
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaSzóval igen, papírból vannak 🙂 Remélem is, hogy megbecsülik, majd a nyertesek. Abra is van, de csak a gépen.
#dolt#Beszélhetünk róla, ha szeretnél egy Abra-t. 😉#dolt_vege#
ryuthestar
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaÁhh, nem igazán szeretnék, mert félek, hogy baja esne otthon. 🙂
De elnézve őket tényleg nagyon mutatósak. 😄
zolika1994
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaMajd a PlayIT-n nézd meg őket 😉 Bár a kicsik most otthon maradnak, mivel nem férnek majd be az autóba a meglepetés ajándéktől 😉 (Igen, marco, akkora az ajándék 😉 )
zolika1994
10 éve, 9 hónapja és 5 napja*tól, nem hagyhatom kijavíthatatlanul 😉
ryuthestar
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaNe is mond, néha én is nagyon hiányolom a szerkeszthetőség hiányát.. 😕
Amúgy rendben, ha megyek mindenféleképpen meglesem majd őket! 😄
zolika1994
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaHát GC-s olvasóként e nélkül is meg kell látogatni a standot 😉
rdave
10 éve, 9 hónapja és 5 napja„utolsó 20 hsz” – „Papercraft, készülök a PlayIT-re vol.1” és a csoda megtörténik: http😕/www.www.gamechannel.hu/temak/hozzaszolas_cikkekhez/papercraft_keszulok_a_playitre_vol1 😄
ryuthestar
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaOh wat! Hálás köszönet érte! Nem is értem, eddig, hogy kerülhette el a figyelmem. o.O
Zoli, ez csak természetes. 🙂