Van mindenkinek valamilyen hobbija, sokaknak könnyen űzhető, valakinek kevésbe. Bár az „űzhetőség” kérdése relatív, én azt mondom, hogy az enyém az előbbi kategóriába sorolható, ha komoly hobbikhoz viszonyítok.
Szóval papercraft…magyarul papírmakettezésnek hívom, vélhetően ez lenne a neve, vagy talán a papírmodellezés, ha hivatalos fordítást kapna. Az előbbit jobban szeretem. Látatlanban is lehet asszociálni, hogy hogy is nézhet ki az egész.
Biztos sokan ismeritek a műanyagmodelleket. Drága, egyszínű, ki kell törni, rengeteg órát rá kell áldozni, össze kell ragasztani, le kell festeni, fel kell matricázni és gyönyörködni. A papírmakett is ilyen igazából, csak 1-2 dolgot kell kicserélni a mondatban.
Hasonlóképpen itt is a darabokat „ki kell szabadítani” a „forrásból”, sok időt kell rááldozni és szintúgy gyönyörködni kell bennük. Mivel mindkettőben már dolgoztam, a személyes véleményem az, hogy a papírmakett jobb, de ez tényleg nagyon szubjektív. Onnan is ered, mivel nem vagyok jó festésben és itt ez teljesen ki van küszöbölve, hála a színes nyomtatóknak.
Mit írjon még az ember a bevezető posztba? Talán már semmit, most néhány képet belinkelek, hogy miket lehet készíteni papír, vágóeszköz, nyomtató, és ragasztó felhasználásával (megjegyzem ezeket nem én készítettem, azok majd később):
A későbbiekben akarok írni, hogy hogy kezdtem le ezzel foglalkozni, bemutatom az eddig elkészült makettjeimet, milyen eszközöket használok és hol.










totya0108
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteNah szép -.- kezdő vagyok az oldalon és még képet sem tudok belinkelni… nah mindegy, itt vannak azok a képek, amiket szerettem volna első körben belinkelni:
#kep#http😕/www.zeldauniverse.net/wp-content/uploads/2013/03/life_size_zelda_without_jewlery_by_minidelirium-d5lzo9z.jpg#kep_vege#
#kep#http😕/2.bp.blogspot.com/-Uz9Hb0BtfNM/Uf19pYpaAuI/AAAAAAAAD3M/7DfunFYH3rI/s400/Life-Size-Dragonball-Z-Papercraft.jpg#kep_vege#
#kep#http😕/2.bp.blogspot.com/_J5YFSlbUXh0/Sjs8n-lBo6I/AAAAAAAAAIc/cL9KvXpaejk/s1600-h/bumblebee+papercraft.jpg#kep_vege#
#kep#http😕/strictlypaper.com/blog/wp-content/uploads/2011/03/howls-moving-castle-papercraft_ben-millet_01-640×853.jpg#kep_vege#
#kep#http😕/fc09.deviantart.net/fs70/i/2012/264/2/1/charizard_papercraft_by_kitzenresake-d5fh4be.jpg#kep_vege#
Remélem most már jó lesz…Elnézést a bénázásért, biztos lehet javítani a blogbejegyzést csak még azt sem találom…Lehet már 1 kicsit későre jár már nekem…
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteHát ezt nem hiszem el. 😖 :@
Akkor útmutató: Google: papercraft na és olyanokat lehet akár készíteni.
Nem hiszem el, hogy ilyen bal***z vagyok.
marco
11 éve, 9 hónapja és 4 heteEz tényleg nagyon érdekes hobbi!😮 Tetszik! Nekem nem lenne türelmem hozzá, meg ügyességem sem.🙂
Javítottam a képeket, benne hagytál egy szóközt mindegyikben.
yanez
11 éve, 9 hónapja és 4 heteHát ez nagyon király! Grat hozzá!
wegh
11 éve, 9 hónapja és 4 heteNagyon durván néznek ki! Várjuk a saját alkotásaidat! 🙂
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 4 heteOMG!😮 Ilyet még nem láttam!
rdave
11 éve, 9 hónapja és 4 heteNagyon komoly! Kíváncsian várom a témával kapcsolatos további blogokat. 🙂
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteNagyon szépen köszi. Majd legközelebb jobban figyelek 😉
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteSzépen lassan töltöm majd fel őket, de igyekszek az összeset megosztani a tagokkal. 🙂
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteIgyekszek majd feltöltögetni, meg nem saját munkákat is bemutatni.
5t3v3nk3
11 éve, 9 hónapja és 4 heteOhh PAPAERCRAFT..😄 Nagy hobbi csak iszonyat időigényes és nagy türelemjáték, kitartás edző..😄 Én építettem anno ak47-est, meg van ilyen kis robotom, az nagyon vadul fest. Meg „Despicable Me” Minion, meg fallout 3 cubehead figure..😄
Érdeklődve várom a saját építéseket! 😄
bvektor
11 éve, 9 hónapja és 4 heteEszméletlen 😮
Egy időben én is próbálkoztam hasonlóval, természetesen csak kicsiben, de nekem egyszerűen nincs ehhez elég türelmem 😄
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteHát nekem itt figyel a polcon többek közt 60 cm-es Yoda 70cm-es T2-es night elf, hamarosan képek is lesznek
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteTop első mondat, amit halok az emberektől, ha felemlítem a papercraft-ot 🙂
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteAzért leszögezem kommentben is, hogy ezeket nem én csináltam, azok majd kséőbb kerülnek fel 🙂
5t3v3nk3
11 éve, 9 hónapja és 4 heteMivel nekem nincs türelmem a sok vagdosáshoz( XD ) ezért az egyszerűbb de vadul kinéző dolgokat részesítem előnyben. A Robot pont ilyen..😄
willthawheel
11 éve, 9 hónapja és 4 heteÉrdekes, sosem hallottam róla… Várom a sajátokat is! 🙂
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 hetehát milyen volt az az egyszerűbb robot? vannak durva robot makettek is 😄 amúgy nyugi egy idő után monoton a kivágás, de valahogy mindig legyőzöm és csinálom tovább mert utána jön a ragasztás ami a legjobb része
marduk
11 éve, 9 hónapja és 4 heteHowl vándorló palotája ott virít! 😄
kecso2009
11 éve, 9 hónapja és 4 heteRégen bele akartam fogni. MIvel apám nagym akettező, országos versenyekre járunk mindenhol előfordul egy olyan rész amelyre a papírmaketteket lehet benevezni. Láttam már érdekes dolgokat, láttam Mass Effectből, Halo ból és a skyrim dragont is láttam már papírmakettbe. De ezeken kívül láttam halyókat és autót, buszt is.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 4 heteEzek nálam a beszarás király kategóriát képviselik és maximális tisztelet illeti azt, akinek ehhez van idegrendszere. Egyszer csináltam egy húsz centis kis Sackboy figurát, de az koránt sem nézett ki ilyen jól és mégis kiidegelt.
richie8
11 éve, 9 hónapja és 4 heteSajnos a legtöbb embernél hiányzik az eme hobbi űzéséhez szükséges legnagyobb tényező, az idő. Nagyon jó munkák, kiváncsi vagyok majd a többi munkára is, meg pár sajátra is! 🙂
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteEz sajnos így van, nekem is alig van időm már rá sajnos.
richie8
11 éve, 9 hónapja és 4 heteEzek egyébként milyen könnyen sérülnek? Teszem azt egy szép tavaszi napon nyitva hagyod az ablakod, aztán jön egy vihar és felkapja charizard-ot majd megröppenti a kertben és földhöz vágja? 😄
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteÉn úgy gondolom, hogy még kell fejlődnöm, hogy a makettjeimmel járjak versenyre. Lehet ma felteszek valamelyik makettemről képeket 🙂
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteAkkor ezt most magamra veszem és megköszönöm 😄
totyak
11 éve, 9 hónapja és 4 heteDe azért majd a saját munkáidról se feledkezz még és dobj egy pár képet. Nagyon kíváncsi vagyok.
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 hetevolt, hogy a huzat már leröptette a polcról, szerencsére akkor nem let semmi bajuk. Volt már néhány makettnek balesete, de semmi komoly, de szvsz sérülékenyek, de akinek ilyenje van az alapból vigyáz rá 😉
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 4 heteNem fogok nyugi, ez szolgáltatja a blog alapját 😄
Tervezem, hogy hetente a netről válogatva megmutatok pár makettet.