Korai próbálkozásaim egyike a mai makett. Nagyon szerettem volna saját makettekkel is nevet szerezni az interneten, annyi mindenki foglalkozik a tartalomgyártással, nem csak az előállítással, hogy én is szerettem volna ebből valamit e téren is fejlődve.
Ehhez hozzátársult, hogy más programokkal is ismerkedtem, ami ehhez kapcsolódott, ami igazából különféle modelllopó programokat jelent. Épp akkor egy MMO-val játszottam, aminek a Runes of Magic a neve és akkor arra gondoltam, hogy még ebből a játékből senki sem csinált makettet, hát majd én leszek az első.
Ki is loptam az egyik kaszt megidézhető lényét a játékból, aztán elkezdtem ismerkedni a tegnap említett Pepakura Designer nevű programmal. Itt nem is volt probléma, a programban nagyon jól nézett ki a program. A megvalósításnál akadtak gondjaim, ugyanis a megvalósításra több ötletem is volt, de nagyon szerettem volna megépíteni, ezért kicsit kapkodtam…és a minőségével nem vagyok megelégedve.
Azért mutatom be nektek, mivel enélkül a makett nélkül -mint ahogy a többi nélkül sem- lennék az, aki. Nem látom az ottani hibáimat, nem tanulok belőlük és nem is írnám ezt a posztot sem.
Így hát a mai képeket nem szívesen, de mégis megteszem, így, hogy már tanultam a hibáimból:
Ennél a makettnél tervezem, hogy megcsinálom még egyszer, nem ilyen megoldással, hanem, hogy a tetejéről damillal lógatom le így teljes lebegést megadva neki….
Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos bejegyzéseimet 😉
totya0108
Letöltési link itt.
vendeg
11 éve, 9 hónapja és 3 órájaNekem így is nagyon tetszik!
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 3 órájaHát nekem ez nem olyan hűde, de örülök, hogy tetszik.
Az új megoldással sokkal jobb lenne…
5t3v3nk3
11 éve, 9 hónapja és 3 órájaJaj de nagyon gáááz lettt( hülyülök én eddig se jutnék el a pepakurával..😄 Na meg azrt ütős lett ez így is! ) Amúgy egy tipp. cseréld le szívószálra..😄
zolika1994
11 éve, 9 hónapja és 3 órájaIgen, van az is benne, csak féltem, hogy nem tarja meg azért cseréltem ki fára…bár amúgy a damilos lehet jobb lenne.
Vagy átlátszó szívószál…
paulmarlow
11 éve, 9 hónapja és 1 órájaMaradj a damilnál és keress olyan tartódobozt aminek a felső 5 oldala átlátszó…mint amiben a marcipános tortadíszek szokkak lenni.Abban a damil kapna egy vázat ami tartaná a golemet, vagy csinálj magadnak valahogy. 😄
Szerintem.
zolika1994
11 éve, 8 hónapja és 4 heteIgen én is ilyen megoldásra gondoltam de még várat a megoldás.
viszont adtál 1-2 tippet, szóval köszi ezt is.