Nehéz lenne felidézni a tavalyi év minden napját ezért csak a legfontosabb momentumokat említeném meg eme blogban. Sajna elég sz*rul kezdődött a tavalyi év, egy nagyon közeli barátomat veszítettem el. Még a mai napig is szinte minden nap gondolok rá, nagyon hiányzik. De mivel az élet megy tovább ezért kénytelen voltam felvenni az élet ritmusát és zötyögni végig az unalmas hétköznapokkal. Úgy május- június körül vége lett a sulinak, szerencsére elég jól sikerültek a vizsgák, nem lehetett okom panaszra.
Ezután érdekesmód jött a nyár. Reménykedtem benne, hogy majd lesz egy kis pihi, egy kis nyaralás vagy valami, de a nyár végeztével kezdtem lemondani róla. Szerencsére, vagy nem, de sikerült állandóan meló közelbe lenni, annyira, hogy még a szombatok, vasárnapok se voltak szabadok. A történethez hozzátartozik, hogy közbe itthon építkeztünk, illetőleg kezdtem egy amolyan „próbálkozás (vállalkozás) ” félét és természetesen az is igényelte az időt. Szépen lassan teltek a napok amíg csak el nem érkeztem addig, hogy kezdődött a suli. Október elején sikerült is belevágni, azóta ott töltöm a napjaim, jelenleg pedig vizsgaidőszak van. Tehát mint láthatjátok, nem volt egy nagyon mozgalmas év a részemről, mondhatjuk, hogy elég „Lightos”. Különösebb panaszra se lehet okom, tehát ha ez az idei év is hasonlóan alakulna akkor én nem lennék boldogtalan.
Ezt a képet pedig 24-én délelőtt csináltam nem is olyan messze tőlünk, tehát mi azon szerencsések közé tartoztunk akiknél fehér volt a karácsony.
Szeretnék Mindenkinek Sikerekben és Videojátékokban Gazdag Boldog Új Évet Kívánni.
marco
14 éve, 2 hete és 3 napjaSky, Neked is nagyon boldog új évet!🙂
Irigyellek a lightos évért, nekem épp egy ilyen hiányzik.🙂
A Karácsonyos hó pedig szintén irigylésre méltó. Jó éved volt bakker.😄
skyman
14 éve, 2 hete és 3 napjaSzerencsére nem panaszkodhatok, de ne aggodj marco, egyszer te is sorra kerülsz 😉
BUÉK!
vendeg
14 éve, 2 hete és 3 napjamarco sosem kerül sorra. Szerintem soha nem pihen, állandóan itt van.😄
skyman
14 éve, 2 hete és 3 napjaAz tuti, hogy marco rendesen húzza az igát, de ez a kemény meló előbb vagy utóbb meghozza a maga gyümölcsét. Lehet egy év múlva már hawaii ról fogja kommentelni ezt a blogot 😄
marco
14 éve, 2 hete és 3 napjaA próféta szóljon belőled sky!😄
vendeg
14 éve, 2 hete és 3 napjajo neked hogy feher karacsonyod volt🙂
skyman
14 éve, 2 hete és 3 napjaSok év után már ideje volt 🙂
kekmedve
14 éve, 2 hete és 2 napjaEz nem igaz, múlthéten is legalább 2 órát aludt!😛
marco
14 éve, 2 hete és 2 napjaIgaz. Sőt. Múlt héten egyszer, egyhuzamban négyet is. Öregszem.🙂