Röviden, hogy hogyan találkoztam az One Piece-vel:
Tudtam az anime létezéséről, de még nem voltam vele úgy, hogy el kéne kezdenem nézni. Terveztem, hogy majd én is nézni fogom, de nem tartottam annyira fontosnak. De történt azaz esett? Ahol a figuráimat szoktam venni, kihirdetett egy nyereményjátékot, ahol 3 figurát sorsoltak ki. Én erről semmit nem tudtam, a testvérem jelentkezett rá. Majd hetek múlva, hirtelen, amikor én játszok a PS3-nál felcsörrent a telefon. A testvéremet keresték, nem tudtam miről is van szó, még ő semmi, csak mikor mondják neki, hogy nyert a nyereményjátékban. Egyeztetett mindent a bolttal, holnap érkezni fog a megnyert figura! Nyomban mondta menjek a géphez és nézzem meg melyik figurát is nyerte meg. Még soha nem nyert ő se, és én sem semmilyen nyereményjátékban. Keresem és meg is találtam mit is nyert, egy One Piece Boa Hancock chibi figurát, csak mellékesen elárulom a legdrágább figurát nyerte meg a kihirdettet nyeremények közül. :D Innentől bizony sürgősen el kellett kezdeni nézni az animet, hisz nem tudtuk mely karakterről lett meg egy figuránk. Röviden ez lenne a történet, és az One Piece figura gyűjteményem így kezdett gyarapodni.
A megnyert Boa Hancock chibi figurám egy különleges kiadás, mely kékruhába öltözve készült el, és lett a polcomon. Rengeteg cserélhető dolgai vannak, bár én nem nagyon cserélgettem eddig.
A következő figura egy zero lenne, mégpedig Doflamingo személyében. A boltban nagyon le volt árazva, és ahogy a történet előrehaladt, bőven megérte az árát!
A harmadik maga a főszereplő lenne, szintén a zero kiadásokból.
A negyedik valamelyest drága zero kiadás lenne, mégpedig Enel személyében, ő egy gonosz karakter az animeben, van cserélhető feje és keze is, és nagyon minőségesen néz ki!
Eddig ennyi az One Piece figuráim, de már előrendeltem egy Shanks figurát amit már nagyon várok! Még bővülni fog az biztos ezen gyűjteményem, amit a boltban ahol rendelni szoktam érkeznek ilyen figurák.
A fényképezőgépem olykor olyan jó képeket csinál, hogy még a por is meglátszódik. :p