Okostelefon Akadémián jártunk...

2015. június 05.
25.7751
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
zolika1994 profilja, adatai
zolika1994
A mai bejegyzés kicsit eltér a hagyományostól, bár megmarad papírmakettes mivoltának is.


Marco-nak és a GameChannelnek köszönhetően invitálást kaptam az Okostelefon Akadémiára, ami most volt június 3-án, a Millenáris D csarnokában. A helyből kifolyólag egy nagyon "apró" rendezvényt kell elképzelni -már a PlayIT-hez viszonyítva- de annál lazább volt, mivel nem volt hatalmas tömeg. Érdekes, pedig csak regisztrációhoz kötött ingyenes rendezvényről beszélünk, ám nem volt olyan szerteágazóan hirdetve, mint amit én egy rendezvénytől elvártam. Mondhatni hasznára is volt, a jelenlévők kellőképpen megtöltötték a teret.

A rendezvényről már Marco nekem mesélt közvetlen a PlayIT után, ám akkor még messze volt, hogy pontosítsuk a részleteket. Később kiderült, pont melós héten lenne számomra, így sajnos offoltam a dolgot, ám jött a válaszemail, hogy június 3-ra áttették, ami pont szabad hétre esett számomra...

Eddig ez mind szép és jó, ám a makettek 90 km-re Bp-től voltak, otthon szépen kiállítva a polcomon. Nincs jogsim, bátyám, akinek lenne, pedig éppen lábadozik, így ez a megoldás is ki van lőve. Annyiban maradtunk Marco-val, hogy ha nem tud valamit akkor sajnos ezt most ki kell hagynom.

Aztán teltek a napok, hétfő van, jön a telefon, hogy ha minden jól megy, pont a közelben jár és mindenképp szeretne néhány makettet kiállítani. Először is nagyon megilletődtem, mert jó a tudat, hogy ennyire számolnak velem, mint partner, ilyen még soha nem fordult még elő velem, másodrészt pedig belementem, én igyekeztem a legtöbbet hozzátenni a dologhoz.

Eljött a kedd, Marco közli velem, hogy csak későn ér a házunkhoz olyan este 10 körül. Semmi gáz sokáig fenn szoktam lenni. Csak anyáéknak az én magyarázatomban úgy jött le, hogy holnap reggel 10-re jönnek, így jót nevettünk a dolgon, amikor 10 óra előtt megérkeztek és ezt realizálták.

Kiválasztottam nagy nehezen melyik nagy makettet vigyük el, megmutattam neki a birodalmamat,

---
MEGMUTATTAM NEKI A HÓNAPOK ÓTA KÉSZÜLŐ GAME CHANNEL AJÁNDÉKOT (az oldalon csak a PlayIT-kor lesz látható, várni kell addig sajnos)
---

rácsodálkozott az eredeti NES-re ami otthon tanyázik, csak a szokásos.


Gondosan becsomagoltuk a maketteket, be a kocsiba, ők indultak haza, és pedig készülődtem a holnapra, ami nagyon rendben zajlott a részemről. Simán mindent elintéztem, nem késtem el a pakolásról, bár egy kicsit nehezen találtam rá a D csarnokra a Millenárison, de legalább az OtterWorks-ös kollegával helyre igazítottuk magunkat.

A rendezvény 18:00-21:30-ig tartott, kb. 16:45 körül érkezhettem meg. Segítettem a kipróbálható laptopok felállásában, erőt csiholtunk a Witcherhez egy Acer gamer-laptopon, gyors hotfix nagy-nagy utánajárással a Van Helsing 3 iránt, hogy minden flottul menjen.

A kiállított PS4-ek szintúgy szuperáltak, szimulátoros DriveClub, MK, és The Order várta a kedves odatévedőket. Emellett az Otter Works 2 játékát lehetett kipróbálgatni tableteken, amit sokan megcsodáltak. Na és a Splatoon.


Okostelefon Akadémián jártunk... - 4. kép



Külön nagy tévén lehetett kipróbálni a számomra csak system-sellerként tartott Splatoon-t WiiU-n. Egy szóval jellemezve: atommegazsírkirály. Már az első E3as trailer után tudtam, hogy remek játék lesz, és számomra beigazolódott. Nagyon szoknom kell a giroszkópos irányítást, amennyit játszottam azt 100% gyermekiességgel tettem és abszolút pozitív a véleményem róla.

Ha már Okostelefon Akadémia, az otthon lévő NFC tag-et felhasználva készítettem egy leolvasható linket a Facebook oldalamról (a blog elérhetősége QR kóddal a papírról leolvasható amúgy) és a Sandcrawler-en kötött ki:


Okostelefon Akadémián jártunk... - 5. kép



Volt időm körbenézni is a standokon és elsétálgattam sok mellett, egy 3D nyomtatóssal foglalkozó cég standjánál megálltam. Mesélt nekem a srác milyen technológiák vannak, hogy tudnák pl ilyen piciben is részletgazdagon nyomtatni, vagy valaki fejét pl Darth Vaderre rakni:


Okostelefon Akadémián jártunk... - 3. kép




Okostelefon Akadémián jártunk... - 2. kép



Megálltam egy kisebb start-up cégnél is, ők IPhone-al irányítható kis programozható robotokat készítenek, szintén nagyon érdekes volt számomra.

Gyorsan eltelt a nap, Marco a színpadon sorsolt pár nyereményt, majd elkezdtük lerombolni a standot.


Okostelefon Akadémián jártunk... - 6. kép



Ezek után bepakoltunk Marco autójába a cuccokat és indultunk a lakáshoz, ahová a maketteket tettük le. Út közben mini interjút készítettem velük, hogy milyen a Game Channel élén élni nap, mint nap, hogy telnek a napjaik, milyen is a gamer-sajtó, úgy, ahogy az átlagos ember nem láthatja. (Spoiler: nagyon más, mint ahogy én láttam a saját szememmel, vélhetően nem figyeltem meg eléggé a dolgokat de Marconak adok igazat, mert ez tény, hogy a userek elöl sok minden rejtve van és a lényeg a háttérben van.)

Nagyon pozitívan jöttem el a rendezvényről, sok-sok PlayIT után nagyon chill volt az egész, de nem is bánom.

Marcoék mint mindig nagyon rendesek voltak egész nap, ezúton is meg szeretném köszönni, amit értem tettek, nagyon sokat köszönhetek nekik és bízom benne, hogy sok-sok további kisebb-nagyobb rendezvényen együtt leszünk még, mint partnerek. (külön kiemelendő szó a partnerség, mert ezt még eddig nem használtam/tuk a "kapcsolatunkra" és nagyon jó olvasni :D )



Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos bejegyzéseimet ;)


totya0108


u.i.: A Kedves olvasóközösséghez fordulnék olyan kérdéssel, hogy hol tudok javítani az írásaimon? Milyen véleménnyel vagytok az irományaimról? Mit hagyjak meg, mit vessek el?
8 hozzászólás

zolika1994

9 éve, 7 hónapja és 18 napja

kpal írta:
Kellemes olvasnivaló . kacsintó smiley

Te most már jobban belelátsz a gamer-sajtóba. mosolygó smiley
Örülök, hogy tetszik.

Mindig is nagy álmom, hogy legalább a magyar gamer-világ mögé lássak, de eddig mondhatni az egész nagy tortából vajmi keveset láttam, de remélem ez az idő múlásával változik.

válasz erre

kpal

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

Kellemes olvasnivaló . kacsintó smiley

Te most már jobban belelátsz a gamer-sajtóba. mosolygó smiley

válasz erre

zolika1994

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

marco írta:
Nem.
Már kezdtem elhinni. mosolygó smiley

válasz erre

marco

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

zolika1994 írta:
Most amúgy ez komoly? röhögő smiley

Ezt mutatod fel, mint hivatalos beszámoló?
Nem.

válasz erre

zolika1994

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

marco írta:
Megint nem kell hivatalos beszámolót írni, zsír. röhögő smiley

Egyáltalán nincs mit, örülünk hogy megint ott voltál. mosolygó smiley

A rendezvény nekem is nagyon tetszett, jobban mint a januári, és jó volt hogy meg tudtunk tölteni egy komolyabb standot is most, már kezd PlayIT stand méretünk lenni itt is. röhögő smiley
Most amúgy ez komoly? röhögő smiley

Ezt mutatod fel, mint hivatalos beszámoló?

válasz erre

zolika1994

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

wegh írta:
Szerintem ebbe a blogba nehéz belekötni, sok a szöveg, sok a kép. Egyszóval jó ez, ahogy van kacsintó smiley Pár apró elírás van csak a szövegbe, de ezek nem nagy dolgok. Csak így tovább!
Igyekszek figyelni rájuk, köszi szépen mosolygó smiley

válasz erre

marco

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

Megint nem kell hivatalos beszámolót írni, zsír. röhögő smiley

Egyáltalán nincs mit, örülünk hogy megint ott voltál. mosolygó smiley

A rendezvény nekem is nagyon tetszett, jobban mint a januári, és jó volt hogy meg tudtunk tölteni egy komolyabb standot is most, már kezd PlayIT stand méretünk lenni itt is. röhögő smiley

válasz erre

wegh

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

Szerintem ebbe a blogba nehéz belekötni, sok a szöveg, sok a kép. Egyszóval jó ez, ahogy van kacsintó smiley Pár apró elírás van csak a szövegbe, de ezek nem nagy dolgok. Csak így tovább!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja