Nyan Nyan

2008. október 30.
42.0991
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Helme profilja, adatai
Helme
Végre egy kis nyugalom! Eszméletlenül húzós volt ez a hét. A holnapi nap folyamán megrendezésre kerül a Red Alert 3 Parti, amin feltehetőleg, mi is ott leszünk. Ha emlékezetem nem csak megközelítőleg 4-kor fog kezdődni és fogalunk sincs, hogy mikor lesz vége. Bár dolgozni fogunk (azt hiszem írni is fogunk róla, lehet, hogy én) remélhetőleg egy kis péntek esti kikapcsolódás lesu
 



Mellékesen, ott lesz Harsányi Levente, Dukai Regina, Puskás Peti és Tóth Szabi. Sajnos nem lesz ott LoLa így semmiféleképpen nem lesz a legolvasottabb cikk ( ugye Marco? :D) Bár Én nem vagyok híve ezeknek a jujj akkor most ajánljuk, hogy gyere erre a rendezvényre, de mind a RA3, mind pedig a helyszín nagyszerű. (Óbudai Labirintus)

A JAR-os videórol. Nem tudom, hogy ki nézte, de egy kis UPDATE-tal szolgálok. Az ismerősöm ismerőse az a csaj. Hát mik ki nem derülnek. Egyébként azóta a csaj myvipen, csak az ismerőseinek mutogatja magát :D

Végre sikerült kiirtani a gépről a netes falovat. Ave Nod :o)

A barátnőm igazi Anime rajongó.Én soha nem szerettem, kivéve egyet de, hogy az melyik legyen az én titkom :) Most azonban mutatott egy videót. És WOW. Így esti lazításként teljesen rákattantam.

Nézd nagyban ezt a videót!



8 hozzászólás

marco

18 éve, 26 napja

Sőt, ebben a blogbejegyzésben is megcsináltam!

válasz erre

marco

18 éve, 26 napja

Blogban simán lehet beilleszteni videót, kedves Helme. Tegnap kijavítgattam a videókat a blogodban és bizony ott vannak!kacsintó smiley

Ráadásul rém egyszerű a módszer, aki elsőnek rájön, gazdagabb lesz egy wowos pólóval!kacsintó smiley

válasz erre

Tibit

18 éve, 26 napja

oppá szomorú smiley, tényleg nemlehet, ezt nem tudtam. mosolygó smiley
Megpróbáltam beilleszteni egyet de nem lehetett.
Nemszóltam

válasz erre

Helme

18 éve, 26 napja

Direkt linket nemlehet. Nem copyzhatok.
Blogbejegyzést meg nem lehet módosítani.
Jó ez a blogolási lehetőség én nagyon bírom, csak két alapvető dolog S.O.S-ben kéne hozzá, hogy a felhasználói élmény a maximumot rugdossa

válasz erre

Tibit

18 éve, 26 napja

kopizd ide be a linket, igy az aki akarja megnézi

válasz erre

Helme

18 éve, 26 napja

Am jólvan írni sem tudok már o.O

válasz erre

Helme

18 éve, 26 napja

Nemjeleníti meg a videót.
Kéretik orvosolni. Legalább a blogba hadd lehessen youtube-s videót beszúrni.
Basszus.
Na jó akkor akit érdekel írja be a youtube.com-on , hogy Nyan Nyan [Touhou Rock Remix]
Aztán, hátha egyszer lehet majd a blogban is videóval nyomulni mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások