2006.11.19-én jelent meg. Több mint száz millió darabot adtak el belőle. Talán sokan nem tudják, de a Wii állította meg a Nintendo „lejtmenetét” ugyanis a NES-től kezdve, egészen a GC-ig, egyre kevesebb, és kevesebb darab fogyott az N konzolokból. Íme egy kis statisztika, amely alapján megállapíthatjuk, hogy a Wii megfordította ez a tendenciát!
– NES: 61,91 millió
– SNES: 49.1 millió
– N64: 32.9 millió
– Gamecube: 21,74 millió
A Wii teljesítményét szinte mindenki elismerte, és elismeri, csupán egyetlen igazi komoly ellenérvet szoktak megfogalmazni, ez pedig a gyengébb hardver. A Ps3, és az Xbox 360-al ellentétben nem tud HD felbontást kezelni, 480p-re képes. Viszont a grafika nem minden, nálam mindig a játékélmény az elsődleges. Lényeg a lényeg, a mai blogomban elemezném a konzolt, és három kis részre bontanám a dolgokat, kezdjük is:
Mozgásérzékelés.

Noha a Ps2 idejében már volt ilyen, de ezt a Wii forradalmasította meg. Talán ki is jelenthetjük, hogy ez volt az egyik legkomolyabb ok, amiért az ember Nintendo Wii-t vásárolt. Gondoljunk bele: 2006-2007-et írunk, és az ember olyan dolgot művel a szobában, amit előtte még ilyen módon sosem! Tenisz, bowling, golf, box, és ezt mind otthon. Mondanom sem kell, hogy nagyszerű élmény lehetett. A mozgásokat többek közt (valahol Nunchuk is kell) a Remote-val lehetett elvégezni, ami nagyszerű élmény volt, de nem volt 100%-ig tökéletes, ezért találta ki a Nintendo a Motion Plus-t, és később ebből lett a Remote Plus, amelynek segítségével, már jóval pontosabb érzékeléssel mozoghattunk. Viszont ez még nem minden, hiszen a híres N, 2007.12.01-én piacra dobta a Balance Board mozgásérzékelős mérleget, amelynek segítségével már egész testünk mozgását lekövette a gép. Na de hogyan? A testsúly alapján! Ha a jobboldali lábunkra nehezedtünk, akkor jobbra, ha a baloldalira, akkor balra érzékelte a mozgást, tehát testsúly alapján érzékelt.
Játékkínálat:

A Nintendo a konzol valódi erejére próbált koncentrálni, ezért egy halom mozgásérzékelős játékot dobott piacra. Bár jött néhány jól megszokott N-es sikercím is, de talán ennek köszönhetően voltak olyanok is, amik késtek (Pl: DKCR). A Wii-re mondják, hogy a legjobb parti konzol, amire azt mondom, hogy YES! Rengeteg parti, és szórakoztató játék, amely csak többen az igazi. 4 ember kezében a Remote és már jöhet a jó kis szórakozás, mindenféle gamek, amilyet csak el tud képzelni az ember, társasjátéktól kezdve, egészen a táncig. Most felsorolnék néhány címet:
– New Super Mario Bros
– Donkey Kong Country Returns
– Mario Kart
– Wii Party
– Mario Party 8,9
– Resident Evil Darkside
– Metroid részek
– Zelda részek
– Wii Sports Resort
– Super Mario Galaxy 1,2
A címeket még lehetne sorolni, most csak néhányat soroltam fel. Ezek közül két nagy kedvencem az NSMB, és a DKCR, amely két játék visszahozták számomra a 90’s évek SNES hangulatát, az oldalnézetes játékmenettel, és a régi retrós, szépen megformázott jelenetekkel. A Super Mario Galaxy-ra sem lehet panasz, a legtöbb helyen (Wii) toplistás helyeket foglalnak el, sőt a Galaxy 2. jó néhány helyen vezeti is azt.
Grafika:

Nem a legerősebb pontja a játékkonzolnak, de szerintem még így is szép a grafikája, ez főleg az exkluzív címeknél figyelhető meg (pl: Super Mario Galaxy), de számomra a Resident Evil Darkside mutatta meg azt, hogy igazán milyen potencia van a gépben, és szerintem ennek a játéknak a grafja, nem is lett olyan rossz, sok többi címnél pedig látványosan szebbre sikeredett. Persze vannak olyan játékok, ahol kritikán aluli a látvány, ilyen például a Fifa 13. Azt mondják, hogy a The Last Story-val kihoztak mindent, ami a konzolban van, talán van benne azért valami.
Irányítók, kiegészítők:
Remote Plus:

Remote + Motion Plus = Remote Plus. A Nunchuk-ot a Remote-ra kell kötni, és már mehet is a szórakozás. Egy lövöldözős játéknál pl: a Nunchukkal irányítjuk a karaktert, Remote-val meg célzunk. Természetesen nem minden játék igényli a Nunchukot, valahol elég, ha csak a Remote van a kezünkben.
Balance Board:

Egy mérleg, amely a testsúly alapján érzékeli a mozgásunkat. Legjobb példa erre egy síelős játék.
Classic Controller Pro:

Retró jellegű, oldalnézetes játékoknál ajánlott leginkább (főleg a sima classic), én mondjuk focizni szeretek vele, jobban a kezemre esik, mint a Remote+Nunchuk. Van sima classic verzió is, de ez valahogy jobban a kezemre esik.
Kiegészítők:
Wii-re sok kiegészítő van: Puska, teniszütő, horgászbot, golfütő stb. Ezek a Remote és Nunchuk segítségével működnek.
És hogy megéri-e beszerezni 2014-ben?
Én azt mondom, hogy igen! Konzol árakhoz képest, olcsó, megmozgat, és rengeteg jó játék jelent meg rá, én csak ajánlani tudom! Erre szoktam mondani, hogy nem véletlen a 100 millió feletti eladás. Én 2012-ben vásároltam egy Wii-t, és akkor ismerkedtem meg ezzel a csodával. Mondanom sem kell, hogy lenyűgözött, és kikapcsolt, mert eddig olyan dolgokat csináltam a szobában, amelyet eddig, ilyen módon sosem!
Köszönöm a figyelmet, hamarosan jövök a MARIO KART 8 teszttel!

norbiii
11 éve, 7 hónapja és 2 heteSajnos a képek ebszúrását megint sikerült elszúrnom. 🙁
rdave
11 éve, 7 hónapja és 2 heteJó blog lett! 🙂 The Last Story-ra pedig még mindig irigy vagyok… 🙂
marco
11 éve, 7 hónapja és 2 heteHa nem képet illesztesz be oda ahova képet kéne, illetve ha szóközöket meg sortöréseket teszel a kép linkjébe akkor természetesen nem fog megjelenni. Javítottam ezeket. Meg tudod előzni, ha töltesz fel képeket a bejegyzésesdbe, nem belinkeled azokat. Valamint akkor a bloglistádban is lesz kép, ellentétben a mostani állapottal.
Az írás viszont első osztályú, jó élménybeszámoló!🙂
norbiii
11 éve, 7 hónapja és 2 heteKöszönöm a dicséretet, a tanácsokat, és a segítséget is marco! 🙂
wegh
11 éve, 7 hónapja és 2 heteNagyon jó lett. Terjedelmes és részletes 😉 A konzolok közül engem amúgy is a Wii csábított egyedül, de soha nem szántam rá magam a vételre sajnos 🙁
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 2 heteNagyon érdekes volt olvasni az írást, tetszett! A WiiU-ról van adatod egyébként? Mert szerintem az nagypofára esés volt, de lehet hogy csak én gondolom így.
rdave
11 éve, 7 hónapja és 2 heteEladási? Elvileg 6,2 millió.
norbiii
11 éve, 7 hónapja és 2 heteKöszönöm. Jól írták előttem a Wii U eladásokat, kb annyi Wii U fogyott. Viszont most a Mario Kart 8, eléggé megdobta az eladásokat, és reméljük, hogy minél jobb lesz a Wii U-nak. 🙂
norbiii
11 éve, 7 hónapja és 2 heteKöszönöm szépen. Remélem egyszer szerencséd lesz egy Wii-hez. 🙂
rDave: Köszi, remélem sikerül pótolni. 😄
norbiii
11 éve, 7 hónapja és 2 heteDe remélem ennél a későbbiekben sokkal több lesz! 🙂
rdave
11 éve, 7 hónapja és 2 heteEnnél csak több lehet. 😄 Az „X” és a next-gen Zelda még dobhat rajta. 🙂
norbiii
11 éve, 7 hónapja és 2 heteOké, nem így értettem. XD A Wii U nemsokára behozza a Ps4-et! Hopsz ez inkább vágyálom, de legyen úgy! 🙂 🙂
kpal
11 éve, 7 hónapja és 2 heteÉn ezt MMM-be próbáltam és király volt 😉
Remek blog ,gart! 🙂
rdave
11 éve, 7 hónapja és 2 heteValószínűleg vágyálom, de ezt nézd, a vgchartz szerint a múlt hónap utolsó hetében így alakultak a konzol eladások:
Top 5 konzol, barról jobbra a térségek: Észak Amerika, Európa, Japán és összesen.
PS4 /99,166/76,845/6,589/201,630/
WiiU /86,003/65,991/19,098/187,028/
3DS /21,025/26,574/24,002/78,397/
XOne /35,208/12,270/N/A/52,180/
PS3 /8,643/16,007/6,954/39,869/
(N/A=Xbox One nincs még japánban, de nem az menti meg… 😄)
norbiii
11 éve, 7 hónapja és 2 heteKöszönöm! 🙂
rDAVE: Na ez nem semmi, itt a Wii U, és a Ps4 eléggé nagyokat alkotott, és eléggé elhúztak, erre mondom, hogy a Wii U, fog még meglepetéseket okozni, szinte biztos vagyok benne! Amúgy köszi! 🙂
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteNagyon jó blog lett! én úgy vélem megérdemli a hét blogja kinevezést! 🙂 Ki tudtad részletesen fejteni úgy, hogy érdekes is és néhányan itt buknak el, de te elég szépen megoldottad. És több kis részre tagoltad, amiket jól kifejtettél, grat. 🙂 A képek beszúrásában meg most már tudod mi a hiba.
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 1 heteKöszönöm a dicséretet, nagyon örülök, hogy tetszett! 🙂 Számomra a Nintendo örök, a Wii meg egy nagyon jól teljesített konzol, amely megmutatta, hogy az erős hardver nem minden. 🙂
A hét blogja díj, számomra meg külön elismerés, amiért hálás vagyok.
norbiii
11 éve, 7 hónapja és 1 heteBasszus újratelepítettem a gépet, és nem voltam bejelentkezve, ezt meg nem tudtam.
A 17-es vendég hozzászólás az enyém, a 16-os-ra szerettem volna reagálni. A fenébe..XD
Szóval a 16-os hozzászólónak:
Köszönöm a dicséretet, nagyon örülök, hogy tetszett! Számomra a Nintendo örök, a Wii meg egy nagyon jól teljesített konzol, amely megmutatta, hogy az erős hardver nem minden.
A hét blogja díj, számomra meg külön elismerés, amiért hálás vagyok.