Kína
A Yaksának igazán különlegessége nincs, csak szimplán nagyon badass metalcore/nu metal zenekar. Az egész albumuk korrekt, amin ez a szám szerepel, de bele sem merek gondolni, hogy ezt az egyet mennyiszer hallgattam már meg. 😀
Mongólia
Kis csalás rögtön a második tételnél, mivel ők nem Mongóliából származnak, hanem az úgynevezett Belső-Mongóliából, ami Kínában található rögtön a mongol határ mellett. Mivel az etnikum stimmel és király mongol folk metált játszanak, így bőven megérdemlik, hogy az országot is képviseljék.
Észak-Korea
LOL
Dél-Korea
Itt gondolkoztam legtöbbet, nehéz volt egyet választani. 😀 Végül a legegyedibb mellett döntöttem. A Jambinai ugyan játszik szép és nyugodt zenéket is, azonban szándékosan egy rohadt gonosz post-metal számot választottam, amit nem ajánlott este sötét sikátorokban hallgatni. A két koreai hangszer valami iszonyat ördögi itt, ráadásul az egyik ugyan pengetős hangszer lenne, ha már vannak rajta húrok is, de itt csak a pengetőket húzza át a bund szerűségeken, amitől még furcsább hangulata lesz a számnak.
(De itt a bizonyíték, hogy tudnak rendkívül szép és erőteljes zenéket is játszani: https://www.youtube.com/watch?v=mpmtnLLZPcg )
Japán
A BAND-MAID együttes ugyan kissé komolytalannak tűnik a szobalány jelmezek miatt, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy remek zenészek. Azóta azt is megtudtam, hogy aki kitalálta az öltözködésüket a zenekar alapítója és pont ő veszik el a legjobban köztük, vagyis a háttérénekes-gitáros lány, Miku. Persze nem lenézésből írom ezt, fontos tag ő is, csak úgy tudom egyszerre alapította a zenekart és kezdett gitározni, így azért érthető a lemaradása, de mint mondtam remek zenészeket gyűjtött össze, így nem baj, ha ő átlagos. Meg hát valakinek a legcukibbnak is lenni kell, ez egyértelműen sikerült neki, ezért mindig kap elég kameraidőt. 😀
Tajvan
A Tajvan szigeten lévő Kínai Köztársaság eléggé kényes téma, a nagy Kínában egyenesen istenkáromlás országnak nevezni és a kínai nyomás miatt elég kevesen ismerik el jelenleg országnak, de pont annyira függetlenek, hogy a listán itt lehessenek, engem pedig pont ugyanannyira nem érdekel Kína álláspontja. 😀 Nem kifejezetten a kedvenc zenekarom vagy ilyesmi, de azért elég frankó, ahogy összehozták a klasszikus európai és népi kínai hangszereket egy metál zenében.
Hongkong
Hongkong végképp nem ország, de városállam jellege és az egy ország, két rendszer elve miatt a mai napig jelentősen különbözik a nagy Kínától, így megérdemlik, hogy zeneileg is külön említsük (filmeknél meg pláne).
A tfvsjs egy (instrumentális) math rock együttes. Nevük egyébként nem csak egy billentyűzeten való végigtrappolás eredménye, hanem a Teoifai versus Jingsan rövidítése. Habár tőlük a legjobban a második albumukat szeretem, de az elsőről választatom egy számot, amin látszik az egyik különlegességük, vagyis a két dobos.
golem
8 éve, 8 hónapja és 2 heteBakker mondom beleolvasok, aztán bekukkantok egy két videóba. Ráment vagy három órám, itt ragadtam a posztban és hallgattam a felajánlott zenéket is. 😄
Rohadt jó blog lett!
rdave
8 éve, 8 hónapja és 2 heteEzt örömmel hallom. 😄 Köszönöm a figyelmet és a hozzászólást! 🙂
ronalddo
8 éve, 8 hónapja és 2 hete„Észak-Korea
LOL”
xDxDxDxD
Zeneileg nekem nem pálya de a blogod nagyon szórakoztató volt, pacsi érte!
rdave
8 éve, 8 hónapja és 2 heteKirály, hogy a zene ellenére is élvezetesnek találtad. 😄 Köszönöm, hogy benéztél!
ryuthestar
8 éve, 8 hónapja és 2 heteAzért Igaz-Koreából is hozhattál volna valamit, nem hiszem el, hogy ott nincs muzsika. 😄
De amúgy jó blog! 🙂
rdave
8 éve, 8 hónapja és 2 heteKépzett zenészek vannak, de zene nincs, csak propaganda. 😄 Tessék, csak neked:
#video#https😕/www.youtube.com/v/NSxXA4GxrbA#videoforras#https😕/www.youtube.com/v/NSxXA4GxrbA#videovege#
Vicces, hogy mennyi japán hangszert vásárolnak, pedig az utálat listán Amerika után Japán áll. 😄
marduk
8 éve, 8 hónapja és 1 heteNyeh, hogy kihagytad Kim Dzsong Un Dicső Népi Rockzenekarát. 😕
eltohn
8 éve, 8 hónapja és 1 heteNAgyszerű esti szórakozás volt ez a blog! 🙂