Viszont az eredeti tervemet nem akartam feladni, hiszen mennyivel jobb egy ilyen kis eszközt a hónom alá csapni, mint egy nagy 19"-os monstrumot. Nameg nem mindegy az sem, hogy milyen hangos a gép, vagy hogy mennyire bírja az akksi. Tettem még egy próbát, és megvettem egy MSI Wind U100-ast, jelenleg a legjobbat, amit találni lehet. Ez egy 10"-os kis cumó, 2gb rammal, 160gb vinyóval, 1.6gigás atom procival, és rendes billentyűzetkiosztással (természetesen magyar billentyűzet). Az eredetileg mellé adott xp-t egyetlen mozdulattal gyalultam le, hogy átadhassa helyét a nálam már több éve kitűnően teljesítő Ubuntunak, abból is a legújabbnak a 8.10 (Intrepid Ibex)-nek.
A rendszert feltelepítettem, kicsinosítottam, és áthoztam rá a levelezésemet, a zenéimet, képeimet, beállításaimat, stb. Aztán azon kaptam magam, hogy a munka fájljaimat is elkezdtem áthúzogatni, majd teljes munkakönyvtárakat, minden egyéb fájllal együtt. Szinte észrevétlenül tértem át arra, hogy a kis masinán kezdtem el dolgozni. Ez elég fura még most is, hiszen az eredeti munkakörnyezetemben egy 19" és egy 21" méretű monitor, külön billentyűzet és kitudja hány dpi-s egér teljesít szolgálatot, ehhez képest a kis szerkezet messze nem biztosít ilyen kényelmes környezetet. Elvileg…
Ugyanis tökéletesen tudok kódolni ezen a cuccon is… Mindent beállítottam a pöttöm méretéhez képest, így lejjebb vettem a betűk dpi-jét, kisebbre állítottam a betűtípusokat, és az 1024 px széles mütyür monitoron mindent látok, amire szükségem van… Vissza fogok térni a nagy géphez munkára, ez (szinte) természetes, de mégis érdekes, hogy nem érzem ennek szükségességét. Ez a kis masina mindent el tu látni, amit el kell neki – és biza még a 3D-s játékokat is röhögve futtatja.

Ez nem a reklám helye, de azt mondom, aki teheti, próbálja ki, érdemes. Az biztos, hogy mi mostantól még jobban figyelemmel kísérjük a kis netbookok piacát.