MSI Z97 GAMING 5: A megfontolt újítás

2014. június 15.
41.6791
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
MSI_Blogger profilja, adatai
MSI_Blogger
Legújabb blogunkban folytatnánk nemrég elkezdett sorozatunkat, melynek keretében az új MSI Z97-es alaplapokat mutatjuk be nektek, mai témánk pedig talán a titeket leginkább érintő család, a Gaming termékek egyik legokosabb ajánlata, mely az MSI Z97 GAMING 5 nevet viseli. A Z97 jelző már ismert lehet számotokra, hiszen a megjelenés kapcsán bizonyára rengeteg hírt olvashattatok róla az oldalon, azóta pedig a piac is feltöltődött, így jó néhány ajánlattal kerülhettetek már szembe.
 


Ahogy az MSI Z97 Classic esetében már leírtuk, ez a betűből és számból álló kifejezés arra utal, hogy az Intel új megoldására építettük az adott terméket. Így természetesen az MSI Z97 GAMING 5-re is igaz az, hogy a 4. és 5. generációs Intel Core, Pentium és Celeron fogadja be az alaplap, melyek LGA1150-es foglalattal rendelkeznek.

Tehát akinek az irományunk további része meghozná a kedvét egy MSI Z97 GAMING 5 beszerzéséhez, annak az említett processzorokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy ki tudja használni a következő néhány sorban említett remek funkciókat. Mivel játékosoknak szánt termékről van szó, ezért néhány fontos tulajdonságot még kiemelnénk mielőtt a funkcionalitás kerülne előtérbe. Ilyen fontos tulajdonság például a memóriák támogatását illetően az, hogy akár 3300Mhz-en is ketyeghetnek benne a DDR3-as modulok, melyek maximum 32GB-ot tehetnek ki.

Az M.2 és a SATA Express csatlakozásoknak köszönhetően akár a legújabb SSD-meghajtókban rejlő sebességet is ki lehet használni, melynek köszönhetően sokkal hamarabb indulhatunk a csatába. A megbízhatóságot és stabilitást kínáló Military Class 4-es komponenseket már megszokhattátok termékeinknél, a gamer eszközöknek szánt csatlakozások pedig nagyban hozzájárulnak a hatékonyság növeléséhez.

MSI Z97 GAMING 5: A megfontolt újítás - 2. kép

A hardveres megoldások mellett a funkcionalitásra is minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettünk, hiszen jól tudjuk azt, hogy nem elég a hardver, azt ki is kell használni ahhoz, hogy teljes megelégedettséget kapjunk. A beépített OC Genie 4 segítségével egy gombnyomásra erősíthetitek fel a gépeteket, miközben az MSI Gaming App ellát titeket a szükséges információkkal. A 8-csatornás audiorendszert megtámogattuk még az Audio Boost 2 technológiával, így az aranyozott csatlakozásokon keresztül rendkívül élménydús hangzásban lesz részetek.

Természetesen az online játékosokra is gondoltunk, így a Killer E2200 intelligens hálózati platform azért felel, hogy mindig a megfelelő alkalmazás legyen leginkább kiszolgálva. Az XSplit Gamecaster segítségével másoknak is megmutathatjátok képességeiteket, illetve magatoknak is megerősítettek legszebb pillanatokat, ha pedig szeretnétek belevágni a SteamOS világába, akkor minden akadály nélkül megtehetitek, hiszen az alaplap teljes mértékben támogatja ezt a rendszert.

MSI Z97 GAMING 5: A megfontolt újítás - 3. kép

A legjobb az egész koncepcióban az, hogy olyan valódi gamer értékekhez juttok, melyek hosszú távon is jó befektetésnek bizonyulnak, hiszen hosszú évekig nem kell új alaplap köré építenetek a gépeteket, ráadásul az új MSI Z97 GAMING 5 már 40 000 Ft környékén hozzátok kerülhet, a három év garancia pedig hab a tortán.
5 hozzászólás

zender

11 éve, 11 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Sosem mertem bevállalni MSI gamer alaplapot mert hogy drága de nem biztos hogy jobb mondjuk egy Asrocknál. Jobb szerintetek? Érezhető a különbség?

Ez a deszka nagyon tetszik!
Nem rossz az Asrock sem, de sokkal kevesebbet nyújt. Az itt felsorolt tulajdonságok (OC Genie 4, Audio Boost 2, Military Class 4 hogy csak párat említsek) valós értéket képviselnek, nem csak parasztvakításnak vannak a lapon.

Nagyon durván jó ára van ennyiért, és az Asrock sem sokkal olcsóbb, viszont csomó extra hiányzik róluk.

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

Mindig MSI deszkáim voltak de sosem kifejezetten gamer lap. Legközelebb viszont ilyen lesz, főleg ennyiért... mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

Komoly lap, nagyon elférne a házamban egy ilyen!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

Sosem mertem bevállalni MSI gamer alaplapot mert hogy drága de nem biztos hogy jobb mondjuk egy Asrocknál. Jobb szerintetek? Érezhető a különbség?

Ez a deszka nagyon tetszik!

válasz erre

csirkee

11 éve, 11 hónapja és 17 napja

40 ért nem is sok egy ilyen! meglepett smiley Nagyon jó.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaMaryRichard profiljamarco profiljarDAVE profiljawiiliam profilja