Rájöttem arra is, hogy nem is érdekel túlzottan más játék, jelennek meg újak, megnézem, maximum egy két órát játszom vele és megy vissza a GTA… Miért lehet ez? Talán azért, mert a mai játékok egy kaptafára készülnek, szinte mindegyik ugyanúgy néz ki és szó mi szó, pár óra alatt a nagyrészük simán kivihető, ráadásul úgy, hogy nem is fektetek nagy energiát a játékba.
Az utóbbi időkben sok unalmas, szürke, egyhangú játék érkezik, kiemelkedő kuriózumként hat, ha kapunk egy Back to the Future-t, ami végre visszahoz valamit a rég elfelejtett hősidőkből. Merthogy volt az is. Sok, a mai játékokkal játszó fiatal, vagy épp kezdő gamer el sem tudja képzelni, hogy mi vonzott minket a Donkey Kong-ban, vagy a Mario-ban. Elmondom a titkot számukra: az élmény. Az élmény, ami minden játéknál egyedi volt, az élmény, hogy nem éreztük a játékon a pénzszagot, az élmény, hogy ha leültünk, bekapcsoltuk a C64-et, vagy az Amiga-t, akkor játszhattunk órákig önfeledten, mert a játék lekötött minket!
Az én játékos generációm részese volt egy átalakulásnak, egy olyan világ létrejöttének, ahol a pixelek száma milliókban mért, a sprite maximum egy üdítőital márkája és a 8 bites hang legfeljebb valamelyik topDJ zenei aláfestése lehet. Pedig anno ezt hívtuk játéknak, ez volt az az élmény, amit sosem kaphatunk vissza a mai játékokban.
Baj ez? Nem biztos. Mások az igények, mások a gamerek és más lett a világ.
Időnként olyan, a nagyközönség számára általában nem is ismert játékokkal játszom, mint a Zero Ballistics, a World of Goo, vagy a SteelStorm. Tetszenek, mert a régi időket juttatják eszembe, szerethetők és érdekesek…
Miért játszom mégis Grand Theft Autoval évek óta? Mert bár ez a játék sokban elüt a hőskortól, de az én heti szinten nagyjából négy órás játékidőmmel bőven eltart évekig, hogy minden egyes helyet felfedezzek, elmenjek csajozni, ugrassak, mert pont jár érte, és meneküljek a zsaruk elől állandóan. És emellett még küldetéseket is teljesítsek. Tetszik, mert eredeti, mert van benne kihívás és mert érdekes. Azért valahol mégis hasonlít a 8 bites korszakra. És ez az ÉLMÉNY.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteÉn azt hittem, hogy mindig a legújabb gammákat tolod!🙂
marco
14 éve, 10 hónapja és 1 heteAhogy írtam is, mindig kipróbálom az új játékokat, pár óra, és megunom, kijátszom, satöbbi… Nincs mostanában olyan, ami valóban hosszú távon lekötne… Ez van…
totyak
14 éve, 10 hónapja és 1 heteAkár lelki társak is lehetnénk marco 😄 Én is imádom a GTA sorozatot, gondolom mondanom sem kell, hogy minden részét, ami megjelent PC-re végigjátszottam. Éppen most tolom én is a 4-et, lassan kivégzem a fő szálat. A trófeákra hajtok, meg a 100%-ra. A multy-t még ki sem próbáltam, az majd a vége lesz, mivel ott is lehet begyűjteni trófeákat. Bár azokat még nem tudom, hogy szerzem meg.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteEz a Zero Ballistic honnan van? Milyen game az?
marco
14 éve, 10 hónapja és 1 heteA ZB ingyenes játék, tankokkal kell egymást nyírni különböző pályákon. Teljesen ingyenes.
Én Linuxon játszom, a Windowsos portról nem tudok semmit, csak azt hogy van. Letöltés:
http😕/www.zeroballistics.com/downloads.php
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 hete2-es képen milyen játék van?
marco
14 éve, 10 hónapja és 1 heteAz a SteelStorm.
alex_1
14 éve, 10 hónapja és 1 heteSzerintem a Killzone3-al tolnád is Marco, csak én nem akarom soha visszaadni a tesztlemezt. 🙂 De ha legközelebb találkozunk, ígérem diszpárnán adom át.
marco
14 éve, 10 hónapja és 1 hete😄😄😄
Persze, azzal játszanék szívesen, de biztos hogy nem hetekig…🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteGTA nekem is nagy kedvenc, főleg a Gay Tony DLC!
skyman
14 éve, 10 hónapja és 1 heteValóban a mai játékokból hiányzik valami, mondjuk kezdjük a játékélménynél. Persze ezen kivül még sok kis apro dolog, de azt hiszem, ez a legfontosabb. Én is általában a „régebbi” játékokat nyüvöm…
Leszarom, hogy nincs vmi überbrutál kinézete, és azt is, hogy 512 memórián meg 32-es videokarin elbattyog. De azoknak a játékoknak igen is megvan a maga Feelingje, amiért érdemes tolni.
Szó mi szó azért a mostani játékok közt is találni elvétve egy két jó. A GTA IV nekem is bejött bár már rég játszottam vele.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteAbszolút egyetértek az előttem szólóval. Nem a kinézet a lényeg, hanem a tartalom.
lac
14 éve, 10 hónapja és 1 heteHa már GTA, akkor számomra a Vice City a klasszikus, de utána közvetlenül a 4 jön.
Egyébként nem értek egyet azzal a nézettel, hogy régen minden szép volt, manapság pedig csak gyenge cuccok akadnak. Inkább úgy mondanám, hogy felhígult a szkéna, s az arányok is felcserélődtek. Mondhatjuk úgy is, hogy eltűntek a céhek, jöttek a manufaktúrák.
A régi játékok három varázzsal bírnak: egyrészt ott vannak az új ötletek, amelyekkel könnyebb volt régen előrukkolni, mert „még nem voltak felfedezve”. Egy ötletes megvalósítás, újszerű fogás nem egy játékot tett méltán népszerűvé, még akkor is, ha a többi eleme gyengélkedett.
A második dolog, a hangulat. Ha az megfog, akkor végünk van, nem ereszt a program, lehet akármennyi hibája is. Én személy szerint a VTM:Bloodlines-szal vagyok így. A játék technikailag katasztrófa, mégis, régen elkapott, és azóta nem egyszer végigtoltam már, kikutatva minden titkot benne, a lehető legjobban megismerve, holott a legtöbb ember, ha leül elé, fél óra után kényszeresen menekül.
A harmadik, és talán a legfontosabb dolog, az emlékek. Fentebb említettem, hogy számomra a GTA Vice City az etalon, s ennek megvan a maga oka. Haverommal anno, tizenegy-két évesként milliónyit játszottunk a játékkal, emlékszem, ámultunk, mennyire gyönyörű volt, ahogyan az éjszakában vörös csíkot húz az autó féklámpája. Rengeteg jó emlékem kötődik Tommy Vercetti kalandjához, s éppen ezért bármikor elő tudom venni, nem zavarnak a játék olyan hibái, amiktől más cucc esetében a falra tudnék mászni.
Ne feledjük azonban, hogy az emlékek szépítenek. Nem is olyan rég leültem az Age of Empires első része elé, s döbbentem néztem, hogy „mi ez a ***?”, az, amire én emlékszem, sokkal jobb volt. Holott nem, szimplán eljárt felette az idő.
Összefoglalva a dolgokat, ma is tudnak azért jó játékokat csinálni, de felhígult a mezőny, s egy igazán jó alkotásra sokkal több minősíthetetlen cucc jut. Ezt sajnos elég jól tudom, elég csak megnézni a tesztjeim arányát. Van, hogy Fallout: New Vegas-t sodor elém a virtuális szél, de van, hogy Uwe Boll-féle Tunnel Rats-et, vagy éppen egy Stalin vs. Martianst. Máig rémálmaim vannak.
A hasamra ütve a következő játékok voltak/vannak abban a státuszban, hogy a kedvenceimnek nevezhetem őket: Heroes of M&M 1, Heroes of M&M 3, GTA Vice City, The Longest Journey, Syberia, Mass Effect, Far Cry 2, Half-Life 2, S.T.A.L.K.E.R., Age of Empires.
Mint az látható, vannak benne friss cuccok is, de igazi őskövületek is. S félve írom le, de számomra még egy sorozat van, amely örök, szent, és sérthetetlen, s ami mindig azt tudja nyújtani számomra, amit elvárok tőle: a The Sims😄
marco
14 éve, 10 hónapja és 1 heteEmlékek ide, vagy oda, időnként emulátorral tolok néhány óra Commando-t, padlót fogok tőle még most is. Pörög, és nehéz mint atom. Imádom. Manapság nincs ilyen játék számomra.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 hetegta nekem is örök játék. ez a steelstorm nagyon kiráy!
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteZero Ballistics van Winre?
marco
14 éve, 10 hónapja és 1 heteA kicsit lejjebb megadott linkemen a válasz. Van.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 napjaZero Ballistics iszonyat jó! Le se lehet róla kattanni!🙂
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 19 órájaWorld of Goo zseniális, úgy hallottam lesz mobilra is. Erről tudtok valamit?
catilina
14 éve, 9 hónapja és 3 heteHogy tudtok ennyit játszani a GTA-val? Nincs benne egy szimpatikus, okos, stílusos karakter sem. Négy elemit jó esetben elvégző, lepattant prolikról szól, kipróbáltam, a játékmenet tetszett, de a ?hős? miatt úgy tíz perc után ki kellett lépnem belőle.
Hozzám közelebb áll Christof, a VtM: Redemption főszereplője, JC Denton a Deus Exből, és ha szabad játékra vágyom, csinálok egy orvos/hackert a falloutban vagy egy harcos varázslót a Morrowindben vagy az Oblivionban. Hónapokig elvoltam a Heroes III-mal, a Caesar III-mal, még a Sims 3-mat is kedvelem, csodálatos házakat lehet építeni benne, és nagyon tetszett a Dragon Age: Origins.
De a GTA-k antiheróitól herótot kapok. Talán mert az összes hősömmel képes volnék barátkozni, vagy legalábbis egy jót sörözni, míg egy drogárus stricit maximum térd- és/vagy gerinclövésben részesítenék szívesen.
marco
14 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem a stílus ami nagyon bejön. És a játék szép, élvezetes. Amikor az ember heti egy-két órát játszik max, akkor szerintem nagyon jó kis szórakozás a GTA.
skyman
14 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem az tetszik a Gta-ban nagyon, hogy szinte akárhova el mehetek. Vagy gyalog vagy akármilyen járművet használva. Jó, tudom, van sok ilyen játék, de valahogy mégis a GTA találta el legjobban. És persze ahogy marco is mondja kis kikapcsolodásnak nagyon jó.🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon szépen összefoglaltad, amit én is érzek most a játékok terén és éreztem kb 20 éve. Sokkal jobbak voltak azok a játékok a maguk sokkal rosszabb hangjával, grafikájával. Hatalmas fíling még ma is egy c64 emulátorral eljátszadozni, hiába van nekünk itt mindenféle Crysisunk… Respect a megemlékezésért, tetszett a blog.
vendeg
14 éve, 2 hete és 2 napja😮 hohohohoho
jezzahun
14 éve, 2 hete és 2 napjaÉn ezekkel:
Killing floor,nfs hp,gta4 kieg,codmw2..