A Maxconsole jelentése szerint, a hosszas próbálkozás és a befektetett energia végül meghozta „gyümölcsét”, és néhány hackernek sikerült elindítania a Killzone 2, PES 2008 és Burnout Paradise játékok másolt változatait. A teljesítményt látva azonban mégis csak félsikerről beszélhetünk, mert ez nem a szó klasszikus értelmében vett hack, és nem is minden PS3-on működik.
Mindenek előtt egy öregebb PlayStation 3-ra van szükség, amire még lehet Linuxot telepíteni (tehát nem a Slim, mert arra már nem lehet). A Linuxra közvetlenül egy Windows Xp-t is telepítenünk kell, majd egy sor olyan programot, amelyek leginkább a kalózkodással pendülnek egy húron. Az aktusról videó is volt, de időközben lekerült a netről. Vajon miért? Nem kenyerem a részletes útmutatót leírni, akit érdekel megtalálja a hír forrásában. Az biztos, hogy a hacker community egy része máris jelezte nem tetszését az ügy iránt, hiszen bonyolult, nem minden PS3-ra érvényes, és egyébként sem az az eljárás, amit egy klasszikus hack jelent. Hát igen, a szakma becsülete.
forrás: gamestar.hu
horiahun
16 éve, 1 hete és 2 napjaHát igen a Sony kicsit többet tesz a hackerkedés ellen a saját konzolján. A Microsoft csak nagyon bünteti, de sokat nem tud tenni ellene.
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjaén azért örülnék ha fel tőrnék a ps3mat de szerintem mindenki mert nem mindenki tudja meg fizetni a játékokat
shade
16 éve, 1 hete és 2 napjaSzerintem meg egyszerűb lenne ha lejebb vinnék a játék árakat. Pl manapság a legdrágáb pc-s játék az 11.990ft. Ez mondjuk lehetne 7.990. Én baromira örülnék neki.
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjamondjuk ja tényleg jó lenne az is ha ólcsobak lenének a játékok
shade
16 éve, 1 hete és 2 napjaBár sajna erre azért van szügség, mert a ft-t egyre értéktelenebb és a bból a pénzből megy a haszon annak aki forgalmazza, akik készítették, akik szponzorálták, akik kiszállították és akik a boltban dolgoznak. És nagyobb haszon ha többe kerül. Ezt sajna megkell fizetni. Ez nemhinném, hogy változna.
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjahát ja de a szerinted melyiket lenne érdemes seb venni egy xbox360 vagy ps3 márt mint így a jövőbe tekintve?melyiknek lesz szerinted jövője játék téren
shade
16 éve, 1 hete és 2 napjaÉn úgyvettem észre, hogy bár a ps3 drágább de fejletebb is és a véfelme is eddíg tartott, holott az xboxra már rég hackelnek játékokat. És így kevesebb bevételük van. Ha a így arra nyugodtan adhatnak ki játékokat akármennyit, biztos, hogy mindegyikből amit megvesznek jön bevétel. Így úgyvélem abban nagyobb esély van. De az xbox se olyan rosz. De kiváncsi leszek a ps4-re és az xbox720-ra.
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjaps4?xbox720?ezek mikor jőnek ki?
shade
16 éve, 1 hete és 2 napjaKb 2012.
horiahun
16 éve, 1 hete és 2 napjaDe a PS4 előbb fog kijönni😄😄
shade
16 éve, 1 hete és 2 napjaHáát. Én nemhiszem. Bár kitudja.
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjaEz még mindig nem feltörés. A PS3 még mindig feltörhetetlen, nagyon meg lett csinálva. Ezért tört előbbre a box is, mert ott egyszerű a játékok másolása. Egyáltalán nem a jobb hardver vagy bármi más miatt van.
vendeg
16 éve, 1 hete és 1 napjaHali és a bluréjes meg hajtós xbox360-rol mit tutok mikor lesz magyar országon?
horiahun
16 éve, 3 napja és 45 perceMert hát a hardvere sem jobb
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 hete…és még mindig nem sikerült feltörni… nagyon jó lett ez a hardver.
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 4 napjahát valójában most akarok venni csak az a kérdés megéri-e?