Nagy titkolózás folyik a BioWare műhelyében az új Mass Effect (ezután csak ME) körül. A fórumokon a rajongók próbálják kitalálni a legnagyobb kérdésre a választ, hogy vajon Sheapard parancsnok velünk lesz-e majd. A Twitteren többen is megerősítették, hogy nem lesz Shepard a 4. rész főszereplője, de ezt nem nagyon akarja elfogadni senki sem. A 3. részben több jel is arra utal, hogy kedvenc főhösünk sztorijának még nincs vége.
Első jel:
A játék végén Sheaprd a romok között levegőt vesz amit nyilván nem az izom-összehúzódás vált ki a szervezetéből. Ezt a mozzanatot csak akkor láthatjuk, ha elég nagy haderőt gyűjtöttünk magunk köré a küldetések során. Amúgy ez a "rejtett" befejezés nem látható.
Második jel:
A játék végén az egész csapatunk ott áll a Normandya azon részén ahol egy emléktábla emlékezik azokról, akik az első rész óta elestek. Itt Anderson kapitány neve már fenn van a táblán, és mindenki másé is. Ha azonban elég nagy haderőt gyűjtöttünk össze akkor a miénk nem kerül fel. Az adott barátnőnk (nekem Ash) fogja a kezében a "Commander Shepard" táblát, de nem rakja fel az emlékműre. Természetesen még ez sem döntő dolog, de olyan apróság amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az utolsó:
A játék legvégén egy idős bácsi beszélget az unokájával aki elmeséli Shepard történetét neki. A beszélgetés vége fele a kis srác megkéri nagyapját, hogy meséljen még a parancsnokról. Nagypapi erre azt feleli: "Rendben, de ez lesz az utolsó" - eme mondat után már a "Credit" stáblista jön.
Tisztában vagyok vele, hogy ezek felett el lehet menni és azzal is, hogy túlságosan fanatikus vagyok. Egyetértek. Bolondulok a játékért és a sztoriért. De szerintem ezeket az apróságokat a fejlesztők nem véletlenül hagyták benne a játékban. Az első jelet mindenki biztosra vette és ez lehetett volna egyfajta "hazugság" is. De utána ez a 2 jel már, már azt az érzetet kelti a játékosban, hogy kedvenc parancsnokunknak még lesz egy utolsó kalandja.
Nem vagyok oda a "happy endért" nem szeretem, ha egy sztorit rosszul írnak meg azért, hogy mindenki mosolyogjon és a szűz lányok virágba boruljanak. De a Mass Effect 4 szerintem Shepard utolsó nagy dobásáról kéne, hogy szóljon, tele emlékekkel, érzelmekkel és kemény harcokkal. Ezt megtűzdelni mellékküldetésekkel, ahol több játszható karakter lenne. A fórumokon mindenki előadja a saját gondolatait, ami nagyon pozitív dolog, mert igazán remek ötletek is vannak köztük. Vannak akik szerint Shepard nem tér vissza. Vannak akik szerint "prímási" szerepre tör és Admirálisként tér vissza. Itt meg kell jegyezni, hogy több részben is ecseteli, hogy utálja a politikát mert Ő egy katona, szóval nehéz elképzelni Admirális szerepbe.
És a legfelkapottabb, eszme, hogy nem lesz benne Shepard, de egy másik karaktert fogunk kezelni, egy másik fajból. Ez az ötlet még nem is lenne rossz, de bátor húzás lenne kihagyni belőle SH parancsnokot.
Rengeteget lehet találgatni és igazság szerint a blogbejegyzés célja, egy kellemes baráti vita és beszélgetés kezdeményezése arról, hogy akiknek közel áll a szívükhöz a Mass Effect, Ők, hogyan képzelik el a 4. részt. Vagy mit várnak tőle?
Mielőtt kommentelsz kérlek vedd figyelembe, hogy az adott bejegyzés beszélgetésindítóként szolgál. A benne található információk felvetések, és semmi közük sincs a Mass Effect 4. részéhez.