a: rajong értem, és minden plusz infóra vadászik
b: unatkozik – de nagyon
c: olvasási képességét szeretné edzeni, illetve szinten tartani
d: aki tudni akarja a szörnyű igazságot…

Gyerekek. Íme egy hihetetlen – na jó, hihető – sztori arról, hogyan lettem cikkíró.
Az egész dolog valahol 2008 tavaszán kezdődött, amikor az internet rejtett bugyrait böngészve egy oldalon ráleltem egy online munkalehetőségre. Valami gémcsenölön kellett volna játékokról cikkeket írnom. Nos, a játékokat szerettem – értsd: akkoriban kocka voltam a köbön -, írni viszont nem tudtam, pontosabban nem igazán próbálkoztam még vele. Úgy gondoltam azonban, hogy nem árthat, ha jelentkezek én is, így ha nem ütöm meg a kellő szintet, kirostálnak, de legalább elmondhatom magamról, hogy megpróbáltam.
Jelentkezés gyanánt egy cikket próbáltam összehozni egy számomra teljesen ismeretlen játékról. GTA: Vice City Stories. A dolog pikantériája, hogy míg a Vice City-t mondhatni csukott szemmel is bármikor végigjátszom, addig a Stories konzolos mivoltából adódóan teljesen új volt a számomra. Mivel tőzsgyökeres PC-s voltam már akkor is, nehéz volt megszoknom a haveromtól kölcsön kapott PSP apró kijelzőjét, eszeveszett irányítását és egyéb ehhez hasonló tulajdonságait. A játék végigjátszása után nekifogtam a cikknek, és megpróbáltam a lehető legprofibb módon megírni azt. Egész hamar sikerült összehoznom, ami hamarosan a GCO virtuális postaládájában landolt. Aztán teltek a napok, múltak a hetek, amikor egyszer csak válasz érkezett a főszerkesztő úrtól… Gyerekek, ez volt hát a története annak, hogyan nem lettem cikkíró a Game Channel Online-nál.

Nem viccelek, komolyan mondtam. Ted Mosby sem találta meg az első alkalommal a leendő feleségét, és én sem kerültem be. Különösebben azonban nem foglalkoztatott a dolog, egyébként sem számítottam a sikerre. Mindenesetre örültem annak, hogy a visszautasító levélben azt írták, hogy egész jó voltam, csak szimplán volt aki jobban teljesített nálam… azt máig nem tudom, hogy ki volt az a jobb, bár regisztrációs dátum alapján Manyekra gondolok. Mindenesetre az üzenet szerint még érdemes lett volna a legközelebbi alkalommal is jelentkeznem. Ez az idő hamar el is jött.

Nyár vége volt, amikor Kossuth Laj… marco az izente, hogy elfogyott a regimentje, lehet újra megrohamozni a virtuális kapukat. Visszaírtam ugyan, hogy hamarosan jelentkezek, de nem igazán gondoltam komolyan a dolgot. Nem hittem, hogy fejlődtem volna annyit, hogy másodjára bejussak. Hanyagoltam is a témát, mígnem egyszer marco kezdett el érdeklődni felőlem, hogy hogy állok. „Ajjaj” – gondoltam. Szerencsére mentőötletem támadt, egy régebbi próbacikket küldtem be, amit pár évvel azelőtt írtam a Splinter Cell második részéről. Pár nap múlva jött az üzenet, hogy bent vagyok. Nem tudom, hogy pontosan miért is kerültem be. A cikk lett volna megfelelő, vagy csak gyenge volt a felhozatal? Nem is igazán érdekelt a dolog, mert örültem, mint majom a farkának.

Mint azt már említettem, nem nagyon írogattam ezen idő előtt, ezért úgy tekintettem az egész dologra, mint egyfajta képességfejlesztő trainingre. Eleinte nyilván döcögősen mentek a dolgok. Másként kellett hozzáállnom a játékokhoz, be kellett tartanom a határidőket, meg kellett szoknom az admin felületet a szabályokkal együtt, illetve a cikkek tényleges kialakítását képbeillesztéstől egészen az adatlapig. Ez utolsó dolog máig nem megy hibátlan módon, illetve a határidőkkel is szokott gond adódni, de ez már a védjegyem, amit azért próbálok levakarni magamról.

Az itt töltött 2 év alatt sok mindent megváltozott. Kollégák jöttek és tűntek el, az oldal teljes arculata lecserélődött, megszoktam, hogy az ijesztően xar játékokkal is játszanom kell, illetve a filmekből készült virtuális csemegék nem hivatalos fogyasztója lettem. Sok embert ismertem meg, s bár nem vagyok nagy hozzászóláshuszár, azért elég sok időt töltök ezen a virtuális játszótéren.

Változott az írási stílusom is, a mögöttem lévő 45 cikk mindegyikébe próbáltam valami újat vinni, jobbá tenni őket, s ki merem jelenteni, hogy sokat fejlődtem a 2 évvel ezelőtti munkáimhoz képest. Ha a játék stílusa megengedi, próbálom viccesre venni a figurát, illetve az utóbbi pár firkantásom esetében megpróbálkoztam az alcímek használatával. Meglátjuk még, hogy mi sül ki belőle.

Osztály vigyázz, törióra vége. Most megköszönhetném elég sok embernek, akik támogattak ezidáig. Ezt azonban nem teszem, ugyanis nem tervezem még, hogy eltűnjek, tehát felesleges lenne a búcsúzós hangnem. Igaz, 3 napra most le fogok lépni szeretett hazámból, kedves ismerősömet idézve expedíciót indítok a Balkánra. A lényeg viszont az, hogy a tervek szerint itt leszek még egy darabig, szóval aki epekedve vágyja az irományaimat, az még kicsit élvezheti őket, bár abból kiindulva, hogy egy eléggé aktív tagunk csak pár hete tudta meg, hogy tulajdonképpen én mit is csinálok itt, nem reménykedek túl sok fanatikusban… egyelőre persze.

Végszó? Legyetek jók, élvezzétek a nyarat, süssetek szalonnát, a vodkát igyátok tisztán, csajok hordjatok fehér pólót, és kövessétek továbbra a Game Channel Online-t.