Egyre több város, közösség, vagy megye állítja, hogy mindennapi életüket megkeseríti egy rejtélyes, búgó hang, melynek forrását képtelenek beazonosítani. A zaj teljesen úgy tűnik, mintha mindenhonnan jönne, nincs egy konkrét hely, vagy helyszín, ahonnan jobban hallatszik. Ami még ennél is félelmetesebb, hogy a jelenség minden jel szerint terjedni kezdett. Először még csak szórványosan jelentették őket a világ tájairól, többek között az Egyesült Államokból, azonban mára már az Egyesült Királyságból is tudnak bejelentett esetekről, helyekről. Többnyire kisvárosokról van szó, de előfordult már nagyobb lélekszámú településeken is. Ha ez a jelenség természetileg is magyarázható, akkor a kutatók szerint valamiféle belső folyamat lehet a légkörben, vagy talán a földmozgásokkal hozható kapcsolatban. Egy biztos: senki sem tudja egyértelműen megmagyarázni a jelenséget.
Nehéz lekövetni, hogy egész pontosan honnan indult útjára ez az egész, de kutakodásaink szerint az első regisztrált eset Siberiaból érkezett, California nyugati partjairól. Azóta nem akad kontinens, ahol ne találkoztak volna a furcsa, statikus hümmögésre hasonlító hanggal. Európából, Amerikából, Németországból, de még Ausztráliából és Oroszországból is jelentettek eseteket. A jelenségeket mindenhol ugyanúgy, vagy nagyon hasonlóan írják le. Az esetek többségében megegyezik az, hogy mély, statikus, búgó, vagy hümmögő hang hallatszik, rendszerint éjszaka, alkonyatkor, vagy reggel, de egyes esetekben akár fényes nappal. Arról megoszlanak a beszámolók, hogy a hang mennyire folytonos: egyes városokban szüntelen, soha véget nem érő zajfolyamként írták le, míg mások inkább mélynek, és szaggatottnak jellemezték, ami aztán ütemesen meghatározott időnként újrakezdődött. Az ukrán újságok például arról számoltak be, hogy Kijev város lakói különös, fémes, mély hangokra lettek figyelmesek, melyek forrását nem tudták beazonosítani. A hangok nem mindig folyamatosak, volt, hogy elhallgattak majd ismét újrakezdődtek.
A videókon látszik, hogy több különböző fiókból lettek feltöltve, vagyis első körben a hamisítók kizárva. Persze az nem lehetetlen, hogy egy profi faker minden részletre ügyelt, s fáradhatatlanul gyártotta a Youtube fiókokat, és videókat, de ami még inkább valószínű, hogy valami sokkal valósabb eseménnyel állunk szemben. Ha jól megfigyeljük ugyanis ezeket (és más Youtube videókat) nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy több különböző helyről lettek fölvéve, mégis ugyanaz hallható rajtuk (más-más tónusokban, hangerőn) Ezzel persze nem azt állítjuk, hogy a jelenség valódi, pusztán azt, hogy érdemes elgondolkodni annak természeti jelenségre vonatkozó magyarázatán. Egyesek szerint ugyanis a földkéreg mozgása, a belőle előtörő gázok, anyagok okolhatók ezért, azonban ennek ellentmond az a tény, ha a lemezek megmozdulnának, a fölkéreg megindulna, s földrengés alakulna ki. Több esetben számoltak be például kisebb-nagyobb földrengések előtt különös, morajló hangokról, melyek forrását szintén nem lehetett meghatározni.
Alternatív, el szált fejjel gondolkodva, eléggé hasonlít a kürt hangjára. Egy ismerősömtől tudom, aki elég vallásos szülőkkel lett meg áldva, hallottam, hogy egy bibliai idézet szerint
„31. És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig”
Többen apocalyptikus hangoknak vélik már és Máté evangéliumában szereplő kürtökre gondolnak. Tekintve a közelgő 2012es maszlaghoz, elég félelmetes belegondolni, de világ vége továbra sem lesz, ez 99,9%.
Itt állítólag (és ezt tessenek meglehetősen nagy fenntartásokkal kezelni) túrázók vettek föl Coloradóban, a földrengés előtt néhány órával. A különös, ritmusosnak tűnő mély hangokra azóta sem találtak magyarázatot, de az sem kizárt, hogy egy teljesen fake videóval van dolgunk. Érdekes, hogy a videó egy nappal később lett feltöltve, de ez még nem zárja ki annak valódiságát.
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNah, öveket becsatolni… Hamarosan érkeznek az egyházak és az összeesküvés-elméletek önjelölt képviselői 🙂
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 hete= több komment 😄
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNa jó, akkor elkezdek minden jót és szépet megcsinálni😄😄😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn bevallom kicsit kezdek parázni. 😄
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 1 heteMost okoskodnék, hogy valószínűleg a földmozgásokkal van kapcsolatban, de a föld nem fog metronóm szerint mozgolódni. Mágneses pólusok? KOzmikus sugárzás… lehet találgatni 😄 De az UFO-kat meg Istent hagyjuk ki ebből, ha lehet 😄 Képzeletbeli barátokról vagy jót, vagy semmit.
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát de azért ijesztős😄😄, ha csak nem tömeghiszti!
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 1 heteEgyébként állítólag a heves napkitörések is gerjeszthetnek hasonló hangokat a légkörben. Persze ez továbbra sem magyarázat a ritmikus ismétlődésre. Egyébként vannak tényszerű megállapítások, tudósok stb. részéről? vagy csak ezek a videók vannak? 🙂
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteIgen, Shade te kezdted!!! Te is folytatod!😄 kutass
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHú basszus, a gyakorikérdéseken már megy a brainstorming rendesen 😄 Persze ufókkal, istenekkel, apokalipszisekkel meg mindennel 😄
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 1 hete#link#http😕/sanatsanandal.ning.com/profiles/blogs/kiemelt-h-r-k-l-n-s-hangok-vil-gszerte-szerintetek-mi-lehet-ez#linknev#Egészségetekre#linkvege#
kitta
14 éve, 1 hónapja és 1 heteShade, muszáj beparáztatni?! 😄 Mondjuk nálunk nem lehet hallani… XD
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát, kutatók is vizsgálták, írva is van, hogy kutatták honnan jön a hang, de minden honnan jön és nem lehet kiszűrni a forrását.
Kitta: Ismerősöm keresett rá erre először, mert ő is pont ilyen hangot hallott.
cpt_nihil
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNe aggódj, én is ráncoltam a homlokom… mert persze pont a felvételek megnézése után kell 2 percnyi áramszünet ide vidékre 😄 Úgyhogy nagyjából tudom, mit érezhetsz
kitta
14 éve, 1 hónapja és 1 hetePazar, most ezen kattogok… 😖 Most azt fogom figyelni, hallok-e valami szokatlant 😄 És tuti hallani fogok! 😖
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem mindenkiben benne lesz ez, legalább 1 kicsit😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn is töprengek rajta. Többek közt azért is, hogy ha még a kutatók sem tudják pontosan mi ez.
marco
14 éve, 1 hónapja és 1 heteEzek egyszerű finghangok. Valaki bablevest evett. Ilyet még én is tudok, még meg se kell nagyon feszülnöm. Ha meg öcsémékkel toljuk a szusszanásokat, simán hozzuk az első video hangját…😛
kitta
14 éve, 1 hónapja és 1 heteKöszönjük Boss! 😄
shadow_1
14 éve, 1 hónapja és 1 hetecthulhu! 😄
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteTényleg? Erre nem is gondoltam…
braddock
14 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn is amikor haveromnál vagyok és fílmezünk vagy játszunk mindíg hallunk valami relytéyes dübögő hangot!Olyan mintha valami nehéz dolgot a földhöz vágnának töbször egymás után!Utánna nem para 3 km-ert sétálni hajnal 2-kor a sötétben haza!😄