A projektben résztvevők kreativitásának köszönhetően a meglehetősen egyszerű, utólag már-már puritánnak tűnő fehér sisakokból a legkülönbözőbb színű, mintázatú, hangulatú és vonatkozású fejfedők, sőt teremtmény-fejek jöttek létre. Akadt köztük néhány, kissé bizarrnak tűnő keresztezés a rohamosztagosok és egyéb jellegzetes, filmbéli figurák között, mint például a Vasember és a birodalmi katona ötvözésével keletkezett „Vaskatona”, vagy az Avatarban látott Pandora hold kékbőrű őslakosait sisak formába öntő „Na’vi katona”, illetőleg a mind közül is legvadabbnak és legviccesebbnek tűnő, a Szellemirtók zöld haspókját felidéző „Slimer Trooper”. Ugyanakkor született néhány szintén ötletes, a Star Wars filmek berkein belülről mintegy kikacsintó alkotás, úgymint az ewok díszítéssel vagy a Darth Vader szárnyas képmásával ellátott sisak is. A kiállítás sajnos személyesen már nem lesz látható a floridai esemény után, a róla készült fotók azonban megtalálhatók a Flickr aloldalán. Kedvcsináló gyanánt pedig lejjebb itt látható néhány a legjobban sikerült darabok közül.
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Azt hiszem, ha megpróbálnánk összeszedni az összes művészi vagy kevésbé művészi alkotást, tárgyat, eszközt és ereklyét, ami eleddig a Csillagok háborúja felettébb gazdag univerzumával kapcsolatosan született, napestig sem végeznénk a felsorolással. A halhatatlan franchisért rajongó profi és casual művészek ezúttal az augusztusban, a floridai Orlandóban rendezett, a Star Wars-jelenség immáron ötödik nyilvános ünnepének számító Celebration V alkalmával mutatták be a legújabb kreatív őrület által életre hívott TK Helmet Projectet. A dolog lényege, hogy minden egyes alkotó kapott egy-egy érintetlen, a mozifilmekből jól ismert - mondhatni ikonikussá vált - rohamosztagos-sisakot, melyet a fantáziájukat eleresztve mindannyian úgy módosíthattak, festhettek, díszíthettek vagy kiegészíthettek, ahogy éppen az eszükbe jutott. (Természetesen úgy, hogy a végeredmény azért némileg emlékeztessen az eredetire.)
gocsa
15 éve, 4 hónapja és 2 heteTalán idekapcsolódik valamennyire, nekem ő a kedvencem: http😕/gadgetsin.com/uploads/2010/06/star_wars_r2_d2_in_iron_man_armor_mk_x.jpg
vendeg
15 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon jók!😮
dns
15 éve, 4 hónapja és 2 heteIron-Deetoo🙂
Lehet, hogy nem sisak, de attól még állatul néz ki!
marco
15 éve, 4 hónapja és 2 heteHatalmasak!😄
kokasbalazs
15 éve, 4 hónapja és 1 hetenaon jók!😄😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 napjade király cuccok!😮