Az 1985-ben megjelent Elite egy, a mai napig követőre sem találó teljesen egyedi hangulatú űrstratégia, amelyben nem csak a lövöldözés a cél, hanem a kereskedés, vagy épp a kalózkodás, a megfontolt karrierépítés és hogy elérjük a legmagasabb szintet amit csak el lehet: az Elite minősítést.

A 3D-s wireframe grafika – amely ugyebár mindössze monokróm vonalakból és pontokból áll – bármilyen hihetetlen, de képes volt magával ragadni az embert, köszönhetően az óriási, önálló életet élő, lélegző világnak. Manapság a sandbox nem egy különleges dolog, de a nyolcvanas években az Elite történelmet írt azzal, hogy nem volt meghatározva egy lineáris játékmenet, mindnet magunknak kell a saját ritmusunkban csinálni.

Az Elite-ben 8 galaxis, galaxisonként 256 bolygó kapott szerepet (mondtam hogy óriási! :D), mindegyik bolygón egyedi, önálló kereskedésilehetőségekkel. A bolygók között annak rendje és módja szerint Jameson parancsnok szerepében, űrhajónkon kell repkedni, ami elsőzör csak egy picike szállító, mindenféle automatika nélkül.
Egyre jobb, nagyobb, erősebb hajókat vásárolhatunk, de az első nekem mindig az volt hogy dokkoló automatikát vegyek, mert anélkül horror egy űrbázisra bedokkolni – melyik lassabban, melyik gyorsabban forog és persze mi sem állunk egy helyben. Rettentő nehéz ez a része a játéknak. Az űr mélyén kalózok, idegen lények várnak ránk, folyamatosan keveredünk tűzharcba, de vannak békésebb útjaink is, ez is természetesen random, ahogy a játék többi részee is – a mai sandbox ugyebár.

A játékot két fiatal, David Braben és Ian Bell fejlesztette, az egyikük 19, a másik 20 éves volt. Érdekesség hogy először külön-külön kezdtek ugyanolyan játék megírásába és csak később jöttek rá, hogy egyszerűbb közös világot építeni – nos a terv bevált. Az Elite eredetileg nem C64-re készült, hanem 32kbyte-os Ancor gépekre, később azonban összesen 17 platformra jelent meg, 600-700 ezer példányban.

Ebben a videóban sokat megmutat magából az Elite:

A mai napig hatalmas kihívás tud lenni, aki szeretne belevágni egy igazi űrkalandba, nem késő – és nem a felújított változattal érdemes ketdeni, hanem ezzel a harminc éves csodával!