A gyönyörű karácsonyfák alá azonban nehéz lenne egy nagyméretű gamer gépet betuszkolni, arról nem is beszélve, hogy a komplett gépek sokszor nagyon drágák. Mai blogunkban egy korábban már említett témát hoztunk el ismét, azonban a korábbi blogunk óta rengeteg újdonságról tudunk nektek beszámolni a témát illetően, így itt az idő, hogy egy remek karácsonyi ajándékot mutassunk ma be.
Főszereplőnk az apró, ám mégis rendkívül erős MSI Nightblade lesz, melyből két friss verziót hoztunk el nektek. Idén tavasszal ugyanis megismerhettétek a Z87l modellt és úgy általánosságban az egész koncepciót, most pedig eljött az idő, hogy bemutassuk az új hardveres felhozatalt és megosszuk veletek eddigi tapasztalatainkat. Kezdjük az utóbbival, hiszen leginkább ez az oka annak, hogy a karácsonyhoz közeledve említjük meg ismét az MSI Nightblade családot.
Rendkívül sok pozitív visszajelzést kaptunk tavasz óta, aminek nagyon örülünk és a visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a vásárlók nagyon örülnek a kezükbe adott szabadságnak. Az MSI Nightblade gépek ugye Barebone PC családba tartoznak, így néhány elem esetében szinte korlátlan lehetőség áll a vásárlók rendelkezésére, ám a szabadság mellett az is nagyon fontos, hogy egy sziklaszilárd alapot nyújtunk, melyre öröm építkezni.
Tovább nem is rabolnánk a szót az újdonságaink elől, így elsőként bemutatnánk az MSI Nightblade B85-öt. Az MSI Dragon ház továbbra is rendkívül stabil és szerelőbarát kialakítással rendelkezik, a benne található MSI B85 Gaming Nightblade alaplap pedig szeretettel várja a 4. generációs Intel processzorokat és a maximum 29cm hosszú grafikus kártyákat. Az előző blogunkban egyébként pont egy ilyen modellt ajánlottunk nektek, melyet akár 32GB memóriával kiegészítve gyorsan be is tudtok szerelni a gépbe.
Mielőtt rátérnénk a másik változatra, néhány közös vonást említenénk meg a két gép kapcsán. Ilyen például a beépített Intel 802.11 AC WiFi és a Bluetooth, melyek rendkívül praktikusak, hiszen így nem kell extra kiegészítővel bajlódnotok, ahogy az Audio Boost technológia esetében sem kell drága hangkeltőkre költenetek. A Military Class 4-es komponensek mellett sem mehetünk el, valamint a számítógépház kapcsán a praktikus I/O panelt és a már gyakorlatban is bizonyított hűtési rendszert emelnénk még ki.
Az Nightblade Z97 is rendelkezik a felsorolt remek tulajdonságokkal, ráadásul az MSI Z97 Gaming Nightblade alaplapra épülve az egyik legmodernebb és legjobb Intel megoldást használja fel. A grafikus kártyák ebben az esetben is maximum 29cm hosszúak lehetnek, de az modern Intel processzorokkal kiegészülve a 4K felbontású játékra is alkalmasak lehetnek a konfigurációk. Reméljük sikerült hasznos ajándékötlettel szolgálnunk, mely egyben viszonylag olcsó megoldás is lehet azok számára, akik gamer gépet terveznek karácsonyra vásárolni, hiszen néhány hardvert időlegesen át lehet ültetni a korábbi gépből.
zender
11 éve, 1 hónapja és 1 heteAz a ház oldal de durva!!!!😮😮😮😮
5t3v3nk3
11 éve, 1 hónapja és 1 heteMost szerintem meg fognak kövezni sokan DE:
Ez a gépház nagyon szép meg jó, de például, egy ilyen ház szerintem tök felesleges, Szép(szóismétlés rulez!) meg badass, de drága, egy pártízezres(egytízezres!?) házba is bele lehet pakolni a cuccot, és ha nem jársz LAN-ozni (vagy ha igen, még akkor is) tök felesleges. Legalábbis nekem. Személy szerint a házam több mint 10 éves, horpadt, ütött kopott, de ami benne van az működik, és bivaly-(még ha csak kisbivaly) erős…😄
Gamer Pc-t(csak magát a „dobozt” meg szerintem mindennel együtt) 150K-ból lehet építeni. Igaz nem lesz annyira csicsa mint egy feltuningolt utcai autó…😄
sarakrael
11 éve, 1 hónapja és 1 hetePofás ház, de nálam itt az asztal alatt felesleges ilyen szép dolgot tartani.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 1 heteDurva és árban is jobb mint az egyik konkurens márka 🙂
Ami infókat tudok erről a házról strapabíró volt hölgy aki ráállt 🙂
Tetszik nagyon ahogy a hűtse megvan oldva ,odafigyeltek rá .
golem
11 éve, 1 hónapja és 1 heteDe hisz ez egy komplett gép, minőségi alapanyagokból, premium anyagból és kegyetlen durva dizájnnal. Nem csak egy ház néhány kacattal, érted…
Nekem nagyon bejön, és rohadtul örülnék ha ilyen lenne az asztalomon. De majd egyszer…🙂
linkedhornet
11 éve, 1 hónapja és 1 heteAz én gépem sem egy vadállat és a legelső kb 15 éves házban van még mindig🙂 Hiába a szívemhez nőtt, viszont tényleg felesleges egy badass gépház árából már veszek bele valami hasznosat is 🙂
totyak
11 éve, 1 hónapja és 1 heteHa az a hólapát nem lenne ott az alján, nekem még tetszene is a ház. Bár szerintem az egyszerű felhasználó a legritkább esetben vesz új házat, mert jó a régi is.
kpal
11 éve, 1 hónapja és 5 napjaHa azt nézzük árban nem lehet annyira drága . Én már luxusnak nevezem 40e Ft- fölötti kategóriát, 100 fölött meg már hajaj…😄😄