Gyönyörű reggelre ébredtünk... Az erdők közt a köd, a búsan szemerkélő eső, a félhomály... Csodálatos! Kedvem támadt elindulni a hegyekbe, a dombok közé egy kis túrázásra, de a kötelesség marasztal. Ez a csodálatos hangulat megihletett, így engedjétek meg ismételten, hogy leközöljek egy verset, ami néhány perccel ezelőtt vetődött papírra. Aki átérzi, aki tud a sorok között olvasni, az tudja miről szól és miről beszélek benne, aki csak a sorokat látja, az üres tekinteteket találhat, de a tetszését elnyerheti... Íme, remélem meg tudok érinteni vele néhány embert:
Hol a boldogság fakad
Az őszi szél vigyen el messzire,
Ő legyen, ki megmutatja utad,
Hogy a jéghideg esőcsepp-rengetegben,
Te is megtaláld önmagad...
Hidd el, még most is állnak azok a fák,
Amik mellett némán elmentél,
Hidd el, még most is azt suttogják,
Eljön majd a jéghideg tél...
Van ott még bőven remény,
Oda vezessen utad,
Mert ahol a szomorúság él,
Ott a boldogság is fakad...
2008.11.07
Vagy "ne adj Isten" már könyved is megjelent?
