A helyi utcai autóversenyes bandák között is a legjobbak sofőrjei voltak jelen. Sokan már előre a 1987-es év legnagyobb területi futamának titulálták.

A Porsche sofőrje Jeff Wilkins a Betoncápák frontembere a helyi lebujok fenegyereke volt. Most is három fiatal lány vette körül a 31 éves nőcsábászt. Fekete gépe kerekded vonalain megcsillant az ostorlámpák fénye.

A Miura mellett egy alacsony, hátranyalt hajú ember állt: Hudges McDawe, aki skót bevándorló, az Import Istenek utcai autós klub főnökeként volt jelen.

A harmadik sportkocsi, a Testarossa mellett nem állt senki. Lesötétített ablakain senki nem láthatott át, de mindenki tudta, hogy ott ül benn az a férfi, aki nemrég elveszítette jegyesét, és emiatt érzett mérhetetlen elkeseredettségben feloszlatta az autós bandáját is és meglepő módon a döntést mindenki egy szó nélkül fogadta. Ő Henry Strensky, a néhai Vörös Démonok klub exelnöke. Barátnője, Elenor tragikus halála után olyan volt, mint akinek az agya megbomlott. Sokan látták magányosan száguldani Testarossájával, sokak szerint a halált keresi éjszaka a kietlen, sötét országúton. Ám ma mégis itt van. A némán álló bukólámpás autócsodát a néma tisztelet lengte körül, mintha egy hősi halottat virrasztana a tömeg.

Megérkezett egy csinos nő, aki ránézésre a 30-as évei elején járt. McDawe beült az autójába, Wilkins megcsókolta sorra az összes lányt, majd ő is behajtogatta langaléta testét a kocsijába. A Testarossa bukólámpái felbillentek, a motor kávéfőzőre hajazó brugyogással életre kelt. A nő odalépett az ablakához, amely halk zúgás kíséretében leszaladt, mögötte egy szögletes arcú, kékesfekete hajú, apró bajszos, napszemüveges férfi arca tűnt fel.

A nő még egy picit közelebb hajolt.
– Kész vagy, HenrySky?- kérdezte lágy, búgó hangon.
– Igen, Madge… azt hiszem… – hallatszott egy kicsit bizonytalanul, majd utána határozottan mordult a mély bariton. ? Csapjunk bele.
– A verseny után ugorj be hozzám, ha van kedved ?susogta a nő.
– Majd meglátom, de kösz az ajánlatot ? morrant fel a mély hang.

Itt kell megjegyeznünk, hogy a HenrySky a beceneve volt a férfinek, aki 35 évével már vénnek számított a helyi utcai betyárok között, de mivel elég jóképű és laza volt, ezt senki nem hánytorgatta fel, sőt úgy tekintettek rá, mint a nagy közösség összes tagjának fogadott apjára.
HenrySky megmarkolta a kocsi kormányát, ujjatlan bőrkesztyűje jól tapadt a speciális plüssborításhoz és megbőgette a motort.

A fiatalok tömege, melyben 15-től 30 éves korig minden évjárat képviseltette magát, hangosan éljenezve és kiáltozva hátrébb húzódott. A kocsik kasztnija remegett, ahogy a pilóták heccelték a motorokat és azok hangjával a tömeget is.
Madge, a startlány, kiállt középre és kettőt tapsolt. Erre csend lett, csak az alapjáratok mély basszusai hallatszottak. A három autó vezetőoldali ablakai besüllyedtek az ajtókba.

– A verseny innen indul és az 56-os országúton zajlik, a Roger Fater Kajáldájánál felhúzott célvonalig tart. Az nyer, aki elsőként ér célba. Zsaruk nem lesznek, de gyér forgalom előfordulhat. Ez egy rendhagyó verseny a nagyok közt, tétje csupán a dicsőség. Vigyázzatok egymásra és az esetleg úton levőkre! Aki így is benne van, intéssel és egy kis túráztatással jelezze! ? mondta el selymes hangján a nő.

Amint elhallgatott, az összes ablakban megjelent egy kéz és a gépállatok felüvöltöttek. Madge magasba emelte a kezét, kecsesen állva a kocsik előtt úgy, hogy a Ferrari és a Lamborghini menjen el majd mellette. Izmos hasa kilátszott, aminek folyományaként szórványos füttyögés hallatszott a tömeg morajlásába. A nő hirtelen lerántotta a kezeit a csípője mellé és a lóerők elszabadultak.

A három versenyző fej-fej mellett rajtolt, Madge szoknyája csattogott a menetszélben, ahogy a döbbenetes erővel kilövő autók elszáguldottak mellette. A tömeg elkezdett futni utánuk. A három autó gyorsan libasorba állt. Elől a Miura, mögötte a 911-es és hátul a Testarossa. Csikorgó, füstölgő kerekekkel fordultak, sodródtak ki a főútra. Már jó 300 méterre jártak, mire a tömeg is kiért az útra. A pilóták mögött lassan elmaradt a ricsaj, amit amúgy sem halottak a saját zajuktól.

————————————————————–

Az áruszállító kamion egyenletes tempóban haladt a úton, Sofőrje unott fejjel fúrta tekintetét a fényszórók által ritkított sötétségbe. A messzeségben 3 pár fényszórót pillantott, meg amelyek nagy tempóval közeledtek. A pilóta ébersége egyből megnőtt. Jó 10 másodperc múlva már látni lehetett, hogy sportkocsik jönnek szembe, méghozzá mind a két sávot elfoglalva. A kamionos szitkozódva igyekezett minél jobban a padka mellé húzódni. A hármas fogat nagy tempóban közeledett. Majd jó 50 méterrel a kamion előtt hirtelen, félelmetes ügyességgel mind kihúzódtak a saját sávjukba, látszólag centikre egymás mögött száguldva.

Először egy fekete Porsche száguldott el, majd mögötte egy vörös autó, talán Ferrari, majd egy zöld Lamborghini Miura. A kamionsofőr azt azonnal felismerte, hisz nem egyszer látta már.
– A rosseb rozsdája marná szét a kasznitokat! – szitkozódott. Öt perc múlva viszont már izgalmas emlékként raktározta el az eseményt, amit feltétlenül elmesél majd 13 éves fiának, ha végre hazaér.

McDawe keze görcsösen markolta a Miura volánját. Homlokáról szakadt a víz. Az előbbi idegek harca már nem neki való volt. Otthon 3 csodás gyerek és egy bájos feleség várja. Nem hiányzik neki, hogy feldobja a talpát.
– A kurva anyját HenrySkynek, majdnem nekiszorított a kamionnak! ? morogta indulatosan, majd visszakapcsolt és előzni kezdett.
Wilkins látta a mögötte zajló vad csatát, kicsit meg is ijedt a kamiont meglátva, de most már újra csak a versenyzés adrenalinja dübörgött az agyában.

A Testarossa pilótája nyugodtan ült, szinte fel se véve az előbbi húzós szituációt. Észrevette, hogy a McDawe újra előzni készül. A Porsche-s csávó nem igazán érdekelte, de ezt a gazdag patkányt mindenképpen le akarta győzni. Kihúzódott a Miura elé, így most ő repesztett a belső sávban, a Lambo pedig egy gyors kormánymanőverrel felzárkózott mellé. HennrySky átlesett a másik autóba és észrevette, hogy McDawe is felé néz és bal keze felé emelve, kinyújtott középsőujjal imbolyog. McDawe szája mozgott.
– Kapd be te vén eszelős fasz!- kiabálta McDawe indulatos fejjel, majd sebességet váltott és beletaposott a gázba.

HenrySky nyilván nem hallotta mit mondd a másik, de körülbelül sejtette, és kicsit felhúzta magát. Ő is feljebb váltott és nyomta a gázt, mint egy tébolyult. A megpiszkált motorba süvítve áramlott a levegő és a turbó hangja is egyre markánsabb lett. Az egymás mellett száguldók szinte a Porsche nyakába zuhantak. Wilkins látta, hogy ezek túl komolyan veszik magukat, így lassított és villantott, hogy menjenek.

Azok, szinte letúrva Őt az útról, tovább száguldottak. A Porsche felzárkózott mögéjük. Lassan elérték az emelkedőt, ami jó fél távra lehetett a gyorsétterem felé. A három sportkocsi felrobogott az emelkedőre, majd ahogy felértek, McDawe-ben meghűlt a vér. A szembe sávban egy családi egyterű araszolt és HenrySky épp feléjük száguldott, McDawe gyorsan visszavett, de a Testarossa csak nem lassult, pláne nem váltott sávot.

HenrySky hátrafelé fordulva nézte, hogy mit csinál a másik, miért lassít, majd egy gyanú lobbant az agyában. Előrekapta a fejét, de már késő volt. Az idő mintha furcsán felgyorsult és lelassult volna. A féktárcsák felizzottak, ahogy a fékkar a padlónak feszült. HenrySky kiáltását elnyomta a fék és gumicsikorgás. Egy pillanatra látta a szemben ülő fiatal házaspár arcát. A nő riadt zöld szemének tekintete beleégett a tudatába.

A 140 mph-val száguldó Ferrari fél frontálisan csapódott a Voyagernek. Az ütközés ereje hatalmas volt, a Testarossa oldalra pördült és többször átfordult, majd egy oszlopnak csapódva megállt. A Voyager eleje eltűnt, a motor berobbant az utastérbe. A bent ülő két felnőtt és két kisgyerek sorsa eldőlt, ahogy az egyterű az árokba vágódva felborult. Fémszilánkok röpködtek, üvegcserép szelte a levegőt, repeszként száguldva.

McDawe iszonyattól fehér arccal hajtott tovább. Sokkot kapott, retteget látni azt, amit agya már úgyis tudott, az összeroncsolt autókat és a sérültek groteszkül szörnyű látványát. Továbbhajtott. Segítség kell. Segítség? nem sokára itt a Forrás pihenő, ahol van telefon. Mentők kellenek. McDawe agya lassan félretette a sokkot és gépiesen cselekedett.

Wilkins jéghideg tagokkal fékezett, a Porsche füstöt hányó abroncsokkal megállt.
Miközben kiszállt, megpróbált felkészülni a látványra. Ám ahogy közelebb lépett a Voyager roncsaihoz, és benézett, elkapta a rosszullét. Minden csurom vér volt és az elől ülök már nem hasonlítottak emberre. Wilkins tagjaiból elszállt az erő, lerogyott az út szélére és sírni kezdett.

————————————————————

Madge épp egy autóban ült. Indultak a többiek után, hogy majd a Kajáldánál együtt ünnepeljenek. Egy kamion jött velük szembe, majd elsuhant. Két perce se voltak úton, mikor az első mentő és tűzoltó rikácsoló szirénákkal elszáguldott mellettük. Madge gyomra összeszorult.
– Csak nem? ?suttogta maga elé, de igyekezett lenyugtatni magát.
Ám amint a második, harmadik, majd negyedik rohamkocsi és egy 5 autóból álló rendőrkonvoj is elszáguldott mellettük, már tudta, hogy baj van. A nézelődőket szállító 8 autós konvoj elején Madge gyorsított. Lassan elérték az emelkedőt. Az égen fényesség volt, mintha a túloldalon fehér és kék fényű tűz égne. Ahogy felértek az emelkedő tetejére, Madge felsikoltott. Borzalmas látvány tárul az szeme elé. Rohamkocsik, tűzoltók mindenütt. A Testarossa egy oszlopra csavaródva és valami nagy alaktalan tömeg az árokban. Körülötte nagy sürgés-forgás. A Testarossa látszólag üres volt, és egy mentő épp eliramodott a másik irányba.
Madge szörnyülködve, könnyes szemmel kászálódott ki a kocsiból és futva indult a kordon felé. A kordon mögött Wilkins ült a földön egy pléd alatt. Mellette egy mentős ruhába öltözött férfi állt. A nő átbújt a kordon alatt. Egy rendőr épp elindult felé, de meglátta, hogy a nő a földön ülő férfi felé indul, ebből sejtette, hogy valószínűleg hozzátartozó.
– Mi történt?! ? kérdezte a könnyeivel küszködve Madge.
– Henry? Henry belement abba a Voyagerbe, és? és? minden csupa vér és? A két ember ott? ott az árokban ott? meghaltak? a gyerekek is nagyon megsérültek? Nem tudják őket kivágni.. és Henry is. Elvitte a mentő, de haldoklik.
Madge a szája elé kapta a kezét, és felsikkantott, majd letérdelt a férfi mellé és átölelte,
– Nyugi, Jeff, shhh, nyugi? – csitította a zokogó férfit, miközben látta, hogy a mentősök és a tűzoltók elgyötört arccal jönnek kifelé az árokból és ingatják a fejüket.
– A gyerekek is? nem tudtunk mit tenni. – halotta a mentőorvost Madge és ő is zokogásban tört ki. McDawe a kordonon túl parkolt és a rendőrökkel beszélgetett, egy ponton önként nyújtotta előre a kezeit. Csuklóin bilincs csattant.
Ebben a pillanatban valahol 20 kilométerrel arrébb, az üvöltő szirénákkal száguldó mentőben az összeroncsolt mellkasú HenrySky szíve leállt. Már nem tudták újraéleszteni.
Az 56-os úti balesetnek immár öt halálos áldozata volt.