God of War III

2009. június 15.
41.2231
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Dorcika profilja, adatai
Dorcika
A Prototype és az InFamous is M besorolást kapott, ami ugye a 'Mature', azaz felnőtt korosztályt jelenti. Ez érthető is, ugyanis a játékok elég erőszakosak, de még csak meg sem közelítik a God of War legújabb részét. Aki ismeri a szériát, nyílván tudja miről beszélek. A játék 2009 vége felé fog megjelenni kizárólag PS3-ra. A történetről nem sok információ szivárgott ki, de pár dolgot tudni lehet. A második rész végén úgy hagytuk magára hősünket Kratos-t, hogy a múltbólmagával hozott titánok hátán mássza Olümposzt, morcosan kiabálva Zeusz felé, hogy az istenek ideje a végéhez érkezett. A harmadik epizód innen veszi fel a fonalat: a titánok még mindig hegyet másznak, Kratos pedig Gaia hátán lézeng. Persze az istenek nem tétlenkednek sokáig és mitológiai lények áradatát uszítják a támadókra (bár ebben - információ hiányában - nem lehetünk biztosak, az sem kizárt, hogy némely ellenfelek őshonos lények a titánok hátán, és nem örülnek a betolakodónak), ettől kezdve pedig beindul a sorozatra jellemző pörgős mészárlás. A történetről egyelőre kb. ennyit lehet tudni, a többi majd játék közben kiderül. A játék még elődeinél is brutálisabb, Kratos több mozdulatra lesz képes, és több fegyver áll rendelkezésére az ellenfeleinek felszeleteléséhez. A játék érdekessége, hogy számos harc hősünk szövetségeseinek hátán zajlik, akik pedig éppen egy hegyen másznak felfelé, azaz a pályák mozognak, és a talaj egyik pillanatról a másikra kieshet a lábunk alól. A God of War ugyan nagyon brutális, de mindenképpen sok érdekességet tartogat.
2 hozzászólás

Vendég

17 éve, 3 hónapja és 6 napja

Xbox360 írta:
GOd Of War3??? én még csak az 1-2-t ismerem nem baj lehet ez lesz a legjobb röhögő smiley
ez őrültjó csak egy a bajom hogy 360ra nemlesszszomorú smiley(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((meglepődött smileyszomorú smiley

válasz erre

Xbox360

17 éve, 4 hónapja és 22 napja

GOd Of War3??? én még csak az 1-2-t ismerem nem baj lehet ez lesz a legjobb röhögő smiley

válasz erre
God of War III
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja