Az alaptörténet szerint a technikailag jóval fejlettebb Niflheim birodalom több, mint egy évtizede háborút robbantott ki és egyedül Lucis állt ellen sikeresen. Habár sértetlenül náluk is csak a gyönyörű főváros, Insomnia maradt annak köszönhetően, hogy a király a világ utolsó kristályának segítségével egy védőfalat húzott fel. A játékkal ellentétben nem Lucis hercege, vagyis Noctis a főszereplő, sokkal inkább az apja, Regis és Nyx Ulric a király speciális egységének egyik tagja. Ez a csapat egyébként a Kingsglaive, akik különleges erőket kaptak Regis-től.

Ha minden igaz az itt történek többségéről Noctis és társai majd a játékban fognak tudomást szerezni. Ez igen ügyesen lett kitalálva, ugyanis a film élvezhető akkor is, ha a játékból semmit nem tud a néző és a játék is élvezhető a film nélkül, de a kettő együtt egy sokkal teljesebb élményt adhat. Valamennyi biztosan lesz a játékban belőle, viszont nem két órán keresztül. A játékidőtől azonban nem kell megijedni, sőt… Egyetlenegy pillanatra sem enged el a film. Minden egyes jelenettel célja van, mivel rendkívül szoros az ütemterve. Unatkozni tehát nem fogunk, egyedül a drámai részek szenvednek némi kárt a gyors tempó miatt.

Nézd nagyban ezt a videót!

Animációk terén azért itt-ott bele lehetne kötni, de alapjában véve rendben van. Ami a grafikát illeti zavarba ejtően szép a legtöbb helyen. Plusz érdekesség, hogy magyar szinkront is kapunk, ez kicsit meglepő volt, viszont örömteli. A magyar cím elsőre érthetetlennek tűnik, hiszen hogyan lesz Ősök gyűrűje a Kingsglaive-ből, viszont megtekintése után abszolút helytállónak látszik ez az elnevezés is.
Anno hatalmasat bukott a Square az első egész estés Final Fantasy filmmel, ami ‘A harc szelleme’ címmel látott napvilágot. A megjelenésekor bámulatosan festett, viszont a játékhoz nem sok köze volt és a történet önmagában is gyengécskére sikerült. Az a film majdnem meg is akadályozta, hogy létrejöjjön a Square és Enix egyesülése, de végül összejött. Persze voltak pozitív értékei is… A főszereplőnő lett az első kitalált karakter férfimagazin toplistájában. 😀

Habár az új film sem váltja meg a világot, de így is méltó a játékhoz és a sztori is végig pörög. A játék iránt érdeklődőknek kötelező darab, de a komolyabb témával rendelkező CGI filmek rajongónak is erősen ajánlott a megtekintése.