Ezt kértem, ezt kaptam

2014. augusztus 15.
41.5191
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
zolika1994 profilja, adatai
zolika1994
Huhh, mindig nehéz belekezdeni egy bejegyzésbe, legyen akármiről is szó. Mert ugyebár most kéne írnom arról, hogy mi lesz benne, de sokan tudom, hogy csak végiggörgetik a képekig.
 


Ettől függetlenül én leírom a mikéntjét és hogyantját, miért épp a kitűzőcsomagot választottam a GC Shop-ból.

Már egy ideje szemezgettem, hogy mit szeretnék vásárolni következőleg a Shop-ból, annyi jó lehetőség közül lehet választani. Viszont csak az alsóbb "árszegmenst" vizsgáltam, mivel nem vagyok mostanában túl aktív, kevés pontból szerettem volna valamit kihozni. 2 dolog volt így terítéken számomra: Skyrim gyűjtői kártya szett, vagy a "TIA of Van Helsing kitűző-csomag"

Néztem hozzájuk a pontokat, viszonylag teljesíthető volt és ezek tényleg tetszettek is, hogy meg is "venném" (ha élhetek ezzel a szóval) őket.

Teltek az idők, lassan gyűltek a pontok, de szerencsére sose mínuszba. Sajnos így a meló minden energiámat leszívja, azért nincs Papercraft-blog, majd suliidőben folytatom, akkor tudok jobban időt rá szakítani (pedig azt hittem fordítva lesz)

Néztem a múlt héten talán, 1. oldal a Shop-ban, le van sok minden akciózva 2. oldal szintén. Haladok szépen sorban, utolsó lap -ahol a 2 kiszemelt tárgy volt- Skyrim: elvitték. "BAKKER! Pedig azt jobban akartam!" Aztán látom, hogy kitűzőcsomag: feleannyi. Még egyszer megnéztem, hogy biztos-e és az volt és mivel nem volt más amit szerettem volna kevés kreditből kapásból nyomtam a "Megveszem!" gombra és vártam. A múltkoriból kiindulva picit több időt adtam az egésznek és újra kellemeset csalódtam a GameChannel-ben!

fun fact: Miután megvettem a terméket, akkor láttam a bannert, hogy hatalmas leárazások a Shop-ban. Az a lényeg, hogy nem látszik, hogy célirányosan nézem a monitor pixeleit. :)

A mai nap nézi apa a postát:

Apa: "Zolika, jött neked valami!"
Én: De én nem is várok semmit! *aztán eszembe jutott, hogy mégis érkezhetett valami a nevemre*

Messziről is láttam, hogy ez GC Shopból megrendelt kitűzőcsomag:


Ezt kértem, ezt kaptam - 1. kép




Ezt kértem, ezt kaptam - 2. kép




Ezt kértem, ezt kaptam - 3. kép



Valószínűleg a hátizsákomon lesznek rajta, bár ez még nem biztos, majd az idő eldönti.



Nagyon szépen szeretném megköszönni a GC-Team-nek, hogy üzemel a Shop és van lehetősége az egyszerű olvasónak is ilyen "relikviákat" begyűjtenie.



Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző bejegyzéseimet is ;)


totya0108


u.i.: Igazából még csak PlayIT-n próbáltam ki a Van Helsing-et, szimplán tetszés és a kedvező árfekvés miatt választottam :)
16 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 9 hónapja és 10 napja

5t3v3nk3 írta:
Én az Unchartedet "húztam be", de hát ez a könyv.. fuhh.. nem javaslom senkinek.. nekem az eleje is akkora sablonhegy, meg egyen szöveg sémák szófordulatok tömege, hogy szinte erőlködőnőm kell, hogy olvassam.....
Legyek az ellenvélemény? nyelvnyújtó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 9 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

zolika1994

11 éve, 9 hónapja és 10 napja

gokuvsvegita írta:
Gratulálok. röhögő smiley
Köszi szépen! mosolygó smiley

válasz erre

gokuvsvegita

11 éve, 9 hónapja és 11 napja

Gratulálok. röhögő smiley

válasz erre

Azer11

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

zolika1994 írta:
Honnan tudod, hogy az összes ügynököm kiiktattad? mosolygó smiley
Mert kaptak tőlem fagyit és elárulták röhögő smiley Egyébként ha megtalállak te is fagyit kapsz, nincs itt szó bérgyilkolásról, szóval csak ints az ügynökeimnek és várd meg őket, ne fuss nyelvnyújtó smileyP röhögő smiley

válasz erre

zolika1994

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

Azer11 írta:
Ügynökeid kiiktatva, elér a vég.... Kovakalapácsos Gáspár Odinka vagyok, név szerint röhögő smiley
Honnan tudod, hogy az összes ügynököm kiiktattad? mosolygó smiley

válasz erre

Azer11

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

zolika1994 írta:
Viszont te meg lebuktál!

Az ügynökeim rajtad vannak! mosolygó smiley

"Nem tudom ki vagy és mit akarsz..."
Ügynökeid kiiktatva, elér a vég.... Kovakalapácsos Gáspár Odinka vagyok, név szerint röhögő smiley

válasz erre

zolika1994

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

marco írta:
Gratula hozzá!mosolygó smiley

És persze szívesen, nekünk az öröm, ha itt "vásároltok"!mosolygó smiley
Remélem még sokszor lesz benne szerencsém kacsintó smiley

válasz erre

zolika1994

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

Azer11 írta:
HEHEHEHE Most elkaptalak!! röhögő smiley
Viszont te meg lebuktál!

Az ügynökeim rajtad vannak! mosolygó smiley

"Nem tudom ki vagy és mit akarsz..."

válasz erre

Azer11

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

zolika1994 írta:
Van benne valami, bár aki ez alapján nyomoz utánam, akkor már mást is tud rólam.
HEHEHEHE Most elkaptalak!! röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

Gratula hozzá!mosolygó smiley

És persze szívesen, nekünk az öröm, ha itt "vásároltok"!mosolygó smiley

válasz erre

zolika1994

11 éve, 9 hónapja és 12 napja

rDAVE írta:
Aki ebből kitalálja, hogy hol laksz, az eleve tudta is. röhögő smiley
Van benne valami, bár aki ez alapján nyomoz utánam, akkor már mást is tud rólam.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljawiiliam profilja