Az utóbbi évek termése arra késztetett, hogy a kedvenceimből készült amerikai adaptációkat véletlenül se nézzem meg, de akadt egy film, ami megkerülhetetlennek bizonyult. Egy film ami vagy kasszasiker lesz, vagy hatalmas bukás. Vagy teljesen visszaadja az eredetit, vagy köze nem lesz hozzá. Igen, ahogy azt már sejteni lehet ez nem más, mint a Dragonball: Evolúció.
A biológiában evolúció alatt folyamatos változások olyan sorozatát értjük, melynek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak, mint például az égnek álló fekete haj, ami néha beszőkül, a majomfarok, aminek hatására a telihold fényénél óriásmajommá változunk vagy esetleg a fura koreográfiák után kézből kilőtt tűzgolyók. Evolúciós zsákutcának nevezzük a fejlődésnek azon szakaszát, amikor a populáció egyes tagjai már nem tudnak tovább fejlődni, rosszabb esetben elindulnak visszafelé az evolúciós lépcsőn. Nincs szőke haj és már a Kamahame sem a régi.
Örökzöld sztori, elszabott köntösben
Milyen érzés lehet az iskola legnagyobb lúzerének lenni úgy, hogy a kisujjaddal legyűrhetnéd az összes nagymenőt egy perc alatt? Goku tudja. Nap, mint nap megalázzák az iskolában és csupán nagyapjának tett ígérete miatt nem védi meg magát. Ő az egyetlen élő rokona, így nagy tiszteletben tartja minden kérését. Ám Gokunál is elszakad a cérna, amikor szíve hölgyének házibulijára indulván útját állják az iskola ügyeletes keményfiúi. Pár pillanat alatt, egy ütés nélkül kifekteti őket, ám amikor végre együtt lehetne Chichivel, szörnyű érzése támad. Azonnal haza indul, hogy utánajárjon megérzésének, de elkésik? Házukat összedőlve találja, benne félholt nagyapjával. Utolsó szavaival figyelmezteti unokáját a gonosz Picolo érkezésére és a Gokunak ajándékozott sárkánygömb jelentősségére, majd meghal. Goku még nem is sejti, hogy a gonosz a feje felett repked csinos segítőjével egy náci zeppelin futurisztikus újragondolásán, hogy összegyűjtse mind a hét sárkánygömböt és a világ ura legyen? ismét. A magára maradt Gokuhoz csatlakozik a szemrevaló szerencsevadász, Capsule Corp. Örökös (magyar szinkron szerint Kapszula Bt.) Bulma, Gohan (a nagyapa) mestere, az überperverz Mute Roshi, valamint a melírozott hajú csibész, Yamcha. Vajon ki szerzi meg előbb a 7 sárkánygömböt, hogy az teljesítse a kívánságát?
Ez egy vicc? Nem?
A válasz a kérdésre kézenfekvő, de azok se szomorkodjanak, akiknek nem az, mert alig egy óra mozizás után kiderül. A film ijesztően rövid, a történet kötelező elemei olyan zsúfoltan sorakoznak egymás mögött, mint tonhalak a konzervdobozban. A rövid játékidő tömör akciót sejtet a laikusok számára, pedig a filmben a legkeményebb szereplők csupán hungarocell sziklák, amik csak úgy repkednek két Kamehameha között. A Távol-Keleten jól megszokott, látványos levegőben verekedések sajnos amerikai szereplőkkel nem nagyon állják meg a helyüket, pedig a készítők igyekeztek minél több ázsiai származású színészt zsúfolni ebbe a leírhatatlan alkotásba, ám ez sem segít rajta. Ez várható volt, hiszen még az ős, krillin tetkós, kártyagyűjtő, varázsfelhőn lovagló Dragonball fanatikusok sem tudják elképzelni hús-vér emberekkel a sorozatban láthatóakat. A ?nagy? harcoknál (amik kb. 7 percet ölelnek fel a film teljes egészében) csak az ötpercenként ismétlődő edzések voltak komikusabbak. Goku úgy ahogy elbohóckodta a mozdulatokat, de mestere mozgáskultúrája inkább sejtet szorulást, mint sem a (minden harmadik mondatban elhangzó) kí sokéves használatának gyakorlatát. Ezzel ugye kilőttük a Dragonball mozgatórugóit, az akciót és a látványosságot egyaránt. Mi marad még? A humor, gondolhatná egy belenyugvásra képtelen Goku fan. Az első pár percben valóban repkednek a jól megszokott dragonballos poénok, de ez is hamar elapad és átveszi a helyüket a műjapán hatásvadászat. Tekintve, hogy a film csupán 89 perces, az a néhány perc nem is olyan rossz arány, így akár kicsit elferdítve a szigorúan objektív tényeket, nyugodtan mondhatnánk, hogy ez a film fő erőssége, már ha akad neki olyan.
Akik ehhez a nevüket adták?
A főszerepben díszelgő Justin Chatwin nem tudom, hogy látta-e az eredeti Dragonallt, vagy tényleg ilyen tehetséges színész, de egy-két megerőltetőbb jelenetnél olyan arcot vág, mintha végignézették volna vele a kész filmet egymás után legalább háromszor. Ezt abból gondolom, hogy nekem egy megtekintés után is úgy dagadtak a nyakamon az erek, mintha toltam volna két Kamehamehat és egy nagy üveg langyos szakét. Szimpatikus srác, de nem Ő lesz az, aki megformálja a lehetetlent. Ha már a lehetetlen megformálásánál tartok, megemlíteném James Masters-et (Piccolo), akire rátuszkolták az X-Men filmekből megmaradt mutáns egyenruhát és Jim Carrey levetett Maszkját. Bár az utóbbi lehet, hogy a Buffyból megmaradt sminkje volt lefújva zöld diszperzittel. Említettem, hogy a film erősségei megkérdőjelezhetőek, ennek ellentmondva emelném ki a női mellékszereplők kiválasztását, amit brilliánsan oldottak meg. A két hölgyemény Emmy Rossum Bulma, valamint Jamie Chung, Chichi szerepében. Amellett, hogy mind a két hölgy ötcsillagos külsővel rendelkezik, vélhetően az ő alakításuk a legkorrektebb a filmben. Akik kimaradtak a sorból, azok Yamcha és Roshi. Sajnos Joon Park és Chow Yun-Fat alakítása a legkifogásolhatóbb, mert mind a ketten annyira beleélték magukat a szerepbe, hogy az félelmetes módon erőltetett lett. Mute Roshi, ahelyett, hogy többet nézett volna a lányok szoknyája alá, végig arra koncentrált, hogy milyen idióta vigyorokat erőltessen az arcára. Azt azért tegyük hozzá, hogy ha ez volt a célja, akkor sikerült, mert ha más nem is, de a gyomorgörcsöt imitáló arckifejezés simán beleég a néző retinájába.
Nagy valószínűséggel igen alacsony azoknak a csillagharcosoknak az aránya, akik azzal a tudattal ültek le, hogy egy jó filmet fognak látni. Sokan mondták a kiszivárgott képek és videók alapján, hogy esetleg más címmel érdekes lenne a film, de sajnos még úgy sem. Más cím azért lenne találóbb, mert mondjuk a Világok harca 2, vagy az Adolf, a zöld szörny tartalmilag helytállóbbak lennének, mint a Dragonball: Evolúció. Ám két megtekintés után sem értem, hogy miért pont az evolúciót választották alcímnek. Ez a szó egyfajta előrelépést, fejlődést sejtet, de ez nem más, mint visszalépés az utóbbi évek élőszereplős adaptációihoz képest, kiváltképpen a távol keleti alkotásokat tekintve. Felvetődik a kérdés, hogy mit várjunk az amerikai kézbe került Ghost in the Shell, Cowboy Bebop és Akira filmektől? Mind a három legalább akkora kultanimémé vált, mint a Dragon Ball Z. Annyival lehetünk bizakodóbbak, hogy mindegyik rajongói indíttatásból lett megvásárolva és profibbnál profibb stábot verbuváltak hozzájuk a készítők. Amennyiben az említett próbálkozások is hasonló színvonalat érnek el, úgy elgondolkodhatunk rajta, hogy érdemes-e egyáltalán időt pazarolni rájuk! Bár a jelek szerint hamarosan megkezdődik a sikeresebb animék megfilmesítési jogainak nagyüzemű felvásárlása, az azonban már más kérdés, hogy hajlandóak leszünk-e megnézni őket?
de ez az egész Amerikanizált 
