Ariel vagyok, szóval a E-Sportról szeretnék beszélni.
Ez olyan mint a sakk fizikai dolgot nem csinálunk csak játszunk, sajnálatos dolog hogy magyarországon sajnos a e-sport nagyon gyenge. Persze a én álmom is az hogy e-sportoló legyek még peddig a League Of Legendsből.
gyakorlás erősebbekkel erősebbek ellen, kitartás, alázat, dátumokkal, demók, replayek és közvetítések nézése stb. ezzel kezdeném. és nem csak úgy „játszogatok” mert abból nem lesz semmi.
emellett meg kell találnom az erősségeimet és agyengeségeim. előbbit rá erőltetném aellenfélre, utóbbit meg fejlesztenem kell.
emellett a való életben sem hanyagolom el magam. a komoly esportolók fizikailag is edzettek, s emellett alapvetően okosak is, ugyanis minden játékhoz kell komoly háttértudás, stratégiai ismeretek, korrekt alapműveltség.
Ezzeket naponta probálom megvalósítani.
?n ezzeet csinálom hogy 2 év múlva magyar E-Sportoló lehesek.
5t3v3nk3
12 éve, 1 hónapja és 1 heteNem akarlak elkeseríteni, csak tanácsot adok. Szinte nulla az esélye annak hogy te ebből meg tudj élni, márpedig az E-sport egyik alapvető eleme, hogy mivel sok mindent feláldozol azért , hogy jó legyél, megélsz belőle. Erre Magyarországon nem hogy 2, de 5 év távlatában sincs reális esélyed. Mondom ezt úgy hogy az egyik nagy LoL bajnokság szervezője a személyes jó barátom.
Ne vesd el a terved, de figyelj arra, hogy ne áldozz fel ezért mindent. Tanulj, játssz, köss ismeretségeket, de közben a offline életben is alapozd meg a jövőd, abból szinte biztos hogy jobban jössz ki mint az e-sport törekvésből.
Remélem, nem vettem el az életkedved.
Ezen felül hajrá, remélem összeakadunk Summoner’s Rift kies tájain!..😄
marco
12 éve, 1 hónapja és 1 heteEgyetértek Steve-el, csak akkor lehet valaki élvonalbeli hosszútávon, ha minden másról lemond és ebből él. Magyarországon jelenleg ez egy halott történet.
Első és legfontosabb: perfekt angol. Minden más csak utána jöhet.
Sok gyártó szívesen támogat e-sportokat (az oldalunkon official blogot vezetők között is vannak ilyenek), de a kommunikáció, a tárgyalás, egyeztetés mind angol nyelven zajlik.
Ha ez (és persze a kiemelkedő játéktudás) megvan, akkor kb 2 évet a profi szériában le kell tenni az asztalra, utána jönni fognak a szponzorok, akik szívesen támogatnak eszközökkel.
A kaja és a pénz már egy más történet. Azokért más szálakat kell mozgatni.
A nyeremények mondjuk elég magasak, de pl Las Vegasba ki kell jutni egy komolyabb versenyre, ahol csak az utazás és kintlét 1 milla.
Az elveid, és a hozzáállásod tetszik, úgyhogy sok sikert!🙂
ariel101
12 éve, 1 hónapja és 1 heteKöszönöm a szavaidat!
Persze én erre másodállásra gondolnék, mivel ebből tényleg nem tudnék megélni, ám a playIT találkoztunk én vagyok az a srác akki kérte a Starcraft II dobozt.
Tudod én mondtam hogy koleszos vagyok te meg megkérdezted hogy hány éves vagyok….. 😉
ariel101
12 éve, 1 hónapja és 1 hetemegfogadom a tanácsod!
Illetve remélem egyszer találkozunk, vagy esetleg lolozhatunk egyet 😉
neurotic
12 éve, 1 hónapja és 1 heteMegélni szerintem sem lehet ebből nálunk, még akkor sem ha az ember jól műveli amit művel. Másodállásnak meg el sem tudom képzelni hogy lehetne tolni. A másik meg, hogy én speciel úgy vagyok vele, hogy a játék az akkor játék, ha nem kötelező. Nekem ha lehetőségem lenne ilyenre sem fognék bele, mert ha kötelező lenne meg is ölné az egész élményt.
Egyébként szerintem külföldön sem egy nagy alternatíva ez a dolog. Valószínűleg nem véletlen, hogy az e-sportolók fiatal kölkök, mert nekik nem kell eltartani egy családot, vagy akár saját magukat és van idejük. Szóval lehet külföldön sincs túl sok értelme erre építeni.
Harmadrészt meg a Lol az pont egy olyan játék amit így egymagában az ember nem tud még olyan szinten sem művelni. Hogy jókat játsszon kellenek hozzá haverok, e-sporthoz meg nem csak haverok kellenek hanem pár hozzád hasonlóan elhivatott emberke. Én anno még az első dota ligában játszottam haverokkal, de már a selejtezők után feloszlottunk mert páran leszarták és kb hárman maradtunk akik vitték volna tovább a csapatot az meg nem elég. Pedig továbbjutottunk volna.
ariel101
12 éve, 1 hónapja és 1 heteértem mirre célzol de nem magamnak kátszadozom TEAMBA vagyok 😉
lolz
12 éve, 1 hónapja és 1 heteHát igen az előzők már elmondták hogy min bukott a dolog.Ami még nagyon fontos az ha ebbe mindenféleképpen bele akarsz kezdeni,hogy legyen egy atom biztos csapat mert ahogy Neurotic mondta ezen is sok múlik.
couretto
11 éve, 11 hónapja és 3 heteOkay