(Élmény)Beszámoló

2013. október 18.
41.4871
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
richie8 profilja, adatai
richie8
Szervusztok, kedves GC-sek!
 


Bizonyára már a régebbi tagok, és azok az egyének észrevették, akikkel sokat dumáltunk az oldal berkein belül, hogy szeptember óta nem vagyok olyan aktív tagja a közösségnek, mint előtte voltam ( annál mondjuk nehéz lenne aktívabbnak lennem :D ).

Valójában ez az időszak egy új munkakör kezdetét jelentette számomra.
Eleinte azt hittem, milyen buli teherautót vezetni és gyógyszereket osztogatni heti öt nap. Hiszen imádok vezetni, ezzel nincs is gond.

Naponta körülbelül 8-10 órát vezetek, 400-600 kilométert tolok le ez idő alatt. Ám már az elején is volt egy esetem, ami miatt megváltozott kissé a munkahely iránti szemléletem...

Mikor elkezdtem a munkát, egy kis településre szállítottam gyógyszert egy beteg öreg úrnak. 2-3 naponta volt szüksége gyógyszerre, fájdalmai voltak. 2-3 hét után erős fájdalomcsillapítót kellett a patikába vinnem, aki rögtön továbbította is az úrnak.

Mikor a megrendelőre ráírják, hogy "statim", avagy sürgős/életmentő, akkor nem szabad fél vállról venni a dolgot. Pénteken történt a megrendelés, hétfőn reggel úgy indultam útnak a gyógyszerrel, hogy - magyarán szólva - le**artam minden 50-es és 70-es sebességkorlátozó táblát. Azonban már nem értem oda időben így sem...


Ettől a naptól úgy nézek erre a munkára, mintha kismillió ember élete múlna az én pontosságomon és precizitásomon. És imádom csinálni, segíteni.
Valójában emiatt sincs időm/energiám gép elé ülni, maximum amíg elolvasom az e-mailjeim, megnézek ezt-azt, és le is tudtam a napi gépezésemet.
Remélem ez így megbocsájtható bűn, és nem jár kövezés érte :D

De beszéljünk kicsit vidámabb témáról:

Most nem mennék bele megint abba, mennyire örültem, mikor kedvenc Főnököm és élete párja meghozták nekem az ASUS videokártyám. Akit érdekel a szertartás, legyen szíves visszakeresni a blogjaim között :D

Azóta is örömet okoz nekem, akármilyen játékba is fogok bele. Ma egy kicsit ráértem tesztelődni, és meg is osztom Veletek, ha már javarészt IT-vel foglalkozó oldalon vagyunk, ugyebár :D


(Élmény)Beszámoló - 1. kép



A specifikáció:

Asus ENGTS450 TOP

Videomemória: 1 GB GDDR5
Vezérlő órajele: 925 MHz
CUDA magok: 192
Shader órajel: 1700 MHz
Memória órajel: 3800 MHz
Memóriaillesztő: 128 bit

Mint látható, egy gyárilag turbózott GTS 450-ről van szó, mely szó szerint megállja a helyét a mai játékoknál is. Persze nem szabad FullHD minőséget elvárni tőle, alacsonyabb felbontáson csodákra képes.

Lássunk is pár 3DMark tesztet...

3DMark 05
1024x768: 22990 pont

3DMark 06
1024x768: 15347 pont, ebből
Shader Model 2.0: 6945
HDR/Shader Model 3.0: 8402

3DMark Vantage
1024x768: Entry: 21315 pont
Performance: 16205 pont

3DMark 2013
1024x768: Ice Storm (Entry): 120481 pont
Cloud Gate (Home Pc's): 20293 pont
Fire Strike (Performance): 4194 pont

A kártya nem friss darab, mégis képes nagy teljesítményt nyújtani egy olyan felhasználónak, aki nem hardcore gémer, és képes apró, és tényleg, valóban apró kompromisszumokkal játszani.

Csak egy kis példa... Battlefield 4 bétája ultra beállításokkal, 2x-es élsimítással, árnyék kikapcsolásával, 1024x768-as felbontáson simán hozta a 30-40 fix FPS-t. Ez véleményem szerint egy ilyen volumenű játéknál kiváló eredmény. Persze még béta állapotban van a játék, nagyobb tesztet majd akkor, ha elérhető a végleges verzió ;)

A hűtésről egy DirectCU-nak nevezett, egyventilátoros technológia felel. Idle-ben 31 fokos a kártya, teljes terhelésnél 73 fokot mértem, ennél feljebb nem ment. Mondhatjuk, hogy helytálló ez is.


(Élmény)Beszámoló - 2. kép




Ennyi távollét után remélem sikerült meglepnem Titeket ezzel a kis blogbejegyzéssel, legközelebb az SSD-t teszteljük, ha marco elfogadja a meghívásom egy süteményre és gratulál a nyereményhez xD
9 hozzászólás

simply red

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

richie8 írta:
Köszönöm szépen, a hsz-ed is jó érzés volt olvasni ^^
mosolygó smiley mosolygó smiley

válasz erre

richie8

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

simply red írta:
Szívet melengető érzés volt olvasni a blogod! Csodálatos, hogy vannak még ilyen jó lelkű emberek! Gratulálok a munkádhoz és a játékodhoz is! mosolygó smiley
Köszönöm szépen, a hsz-ed is jó érzés volt olvasni ^^

válasz erre

richie8

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

marco írta:
Az SSD postázva lesz a nyertesnek, szóval ha te is nyernél, ez a süti kimarad..röhögő smiley

Örülök hogy a kártya jól szuperál.mosolygó smiley
Ha ideért a posta, feladok neked egy csomag sütit nyelvnyújtó smiley

válasz erre

richie8

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Azért csak óvatosan száguldozz. kacsintó smiley
És jó játékot, de azért időnként találd meg az ide vezető utat! mosolygó smiley
Igyekszem elkerülni a sztárfotósokat röhögő smiley Mindig felnézek időnként, ha öt percre, hogy mik a történések mosolygó smiley

válasz erre

simply red

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

Szívet melengető érzés volt olvasni a blogod! Csodálatos, hogy vannak még ilyen jó lelkű emberek! Gratulálok a munkádhoz és a játékodhoz is! mosolygó smiley

válasz erre

marco

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

Az SSD postázva lesz a nyertesnek, szóval ha te is nyernél, ez a süti kimarad..röhögő smiley

Örülök hogy a kártya jól szuperál.mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

Azért csak óvatosan száguldozz. kacsintó smiley
És jó játékot, de azért időnként találd meg az ide vezető utat! mosolygó smiley

válasz erre

kpal

12 éve, 8 hónapja és 4 napja

Szép blog lett , jó volt olvasni -,érdekes volt. RESPECT kacsintó smiley

Én is ilyen sofőrkódest szeretnék a későiekben,igaz akkor kevesebb idő jut a online világra. mosolygó smiley

GTS450 nagyon korrekt ,használd egészséggel.

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 5 napja

Igen jól pörög a kártyád, gratulálok hozzá!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások