Erről a kötetről tudni kell, hogy két novellát és négy regényt tartalmaz. Sokat gondolkodtam, hogy egyben vagy külön szülessen blogbejegyzés, de mivel lassan haladok, így inkább feldarabolom. Első körben tehát a kezdő novelláról A bennünk lakó szörnyetegről és az Inkvizítorról az azt követő regényről írnék pár sort.
Teljesen Warhammer 40k szűzként kezdtem bele a könyvbe. Mivel moly.hu-n jelöltem, ami arckönyvön megosztotta, hogy olvasom, pár ismerős írt is, hogy sok sikert és te jó ég nehéz olvasmányt választottál. Buzdításnak jó volt, elrettentésnek gyenge. Innen üzenem nem nehéz könyv, kivéve, ha cipelni kell, de e-könyvbe olvasom így ez is kilőve.
Aláírom sok benne az elmélkedés, Watson szereti kifejteni a főhős gondolatait, leírni a világot részletesen és komoly kérdéseket feszegetni. Ha lassan olvasol nem gond, ha úgy, mint én akkor lehet, vissza vissza térsz,hogy mi?, de szerintem minden érthető minden.
Pár szóban a világról, amit eddig megismertem.: Az emberiség meghódította a csillagokat, eltelt több tízezer év a mi időnkhöz képest. Egyetlen ember uralkodik a birodalom fölött, az Istencsászár, aki hatalmas trónprotízésébe van zárva évezredek óta és onnan irányít minket, illetve harcol a Káosz ellen. Emberek mellett vannak Eldák, Zömikek (törpék), Génorzók és még sok-sok faj. A technika fejlett, de az ember tulajdonságai a régiek. Az Istencsászár kultuszát a kereszténységgel lehet összehasonlítani, a Káosz pedig minden, ami nem összeegyeztethető a keresztényi hittel.
A kezdő novelláról a bennünk lakó szörnyetegről pár szóban.
Sosem voltam oda a novellákért, mert mindig az az érzésem olvasás közben, hogy belecsöppenek valamibe, aminek nincs se eleje se vége. Azonban Ey’Lindi az orgyilkos történeténél egyáltalán nem éreztem ezt. Igyekezett az író megmagyarázni minden fontos dolgot a történetben így kerek egész lett a dolog. Bevezetésnek a Warhammer 40k világába tökéletes ez a novella.
Az Inkvizítor pár szóban.
Aggódtam a novella után, hogy a megkedvelt Ey’Lindit nem látom viszont, de szerencsére igen:). Kapunk még mellé egy Inkvizítort, a főhőst, egy nagyszájú zömiket és egy csendes, romantikus navigátort. Velük indulunk felfedezni az univerzum nagy összeesküvéseit. A karakterek nagyon jók, sokat elmélkedünk az élet nagy kérdésein, de sosem untam ezeket, kíváncsian haladtam, mert mindig kaptam valami morzsát világról és a történet is jó.
Nagyon örülök neki, hogy nem zúdította rám az író, hogy na akkor ez a Warhammer 40k univerzuma. Nem töri könyv, hanem egy pörgős regény. Néhol túloz az író egy picit, főleg az egyik Káosz uralta világnál, amiről a 80-90-es évek nagyon perverz album és egyéb borítói jutottak eszembe, de ennek ellenére teljesen jó a könyv. Izgalmas hajsza, jó karakterek, összeesküvések. Kell ennél több? 🙂
Ha te magad is kacérkodtál már a gondolattal, hogy megismerkedj, ezzel a világgal akkor bátran ajánlom ezt a könyvet. Most az Űrgárdistát olvasom, ami három teljesen különböző világból érkezett fiatal srácon keresztül mutatja, be hogyan is lesz valakiből dicső Űrgárdista. Eddig azt is bátran merem ajánlani.
Köszönöm, hogy végigolvastad ezt a bejegyzést, remélem te is csatlakozol a szektához;)
U.i. A képek minőségért bocsi, igazán kevés jót találtam, bezzeg a többi könyvhöz 😀
wegh
9 éve, 5 hónapja és 4 heteMeghoztad a kedvem hozzá. Mindig is érdekelt ez az univerzum, bár inkább a sima Warhammer felé húztam eddig, de lehet akkor ezzel kezdem majd az ismerkedést 😉
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 4 heteSzerintem bevezetésnek nagyon jó. Persze lehet kezdeni Abnett regényeivel is, de lehet akkor sok lenne a kérdés 😄
zsuan
9 éve, 5 hónapja és 4 heteMint Warhammer rajongó mondom, hogy nagyon tetszett a kis gondolatmeneted.Nem spoileres és szájbarágós 🙂
ronalddo
9 éve, 5 hónapja és 4 heteNagyszerű kedvcsináló. 🙂 Novellákat jobb szeretem mint a hosszabb regényeket mert hamarabb el lehet őket olvasni, akár esténként, vagy kétnaponta egyet-egyet.
A W40K univerzum nekem eléggé kimaradt így ez a novella is ki fog szerintem, de lehet hogy épp ezzel léphetnék be az univerzumba! 🙂
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 4 heteA bennünk lakó szörnyeteg tényleg csak egy kis novella, szerintem olvasd el, aztán meglátod tetszik e az író stílusa és a világ maga. Amúgy a könyvek se hosszúak, 250 oldal átlagban 🙂
ipet
9 éve, 5 hónapja és 4 heteKeblemre 😄 Ha könyvajánló kell, szólj, szívesen segítek, elég sok dolgot olvastam angolul és magyarul is a témában 🙂 Sőt, az itteni avatarom is WH40K ihletésű 🙂
marduk
9 éve, 5 hónapja és 4 heteNekem az egyik része a Steam könyvtáramban csücsül már jó ideje kipróbálatlanul, de ez az írás rávett arra, hogy végre kipróbáljam. 😄
ipet
9 éve, 5 hónapja és 4 heteA Dawn of War nagyon jó stratégiai cucc. De amúgy könyvben is megjelent, úgy is nagyon kemény.
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 4 heteTényleg most tudatosult bennem, hogy káoszjelkép. Inkább te az enyémre 😄
Amúgy köszönöm 🙂 Most ezeken átjutok aztán szerintem a Hórusz könyvek jönnek 🙂 Nagyon érdekel a lázadása.
ipet
9 éve, 5 hónapja és 4 heteNem, nem , ez nem Káosz jelkép 😄 Majd ha a Gaunt Szellemeit olvasod, meglátod 😉 Egyébként a Horus Heresy kőkemény olvasmány. Teljesen más, mint az Inkvizítor vagy a Harlekin, esetleg a Káoszgyermek. A Ravenor saga is félelmetes, de a Gauntos is brutál…áhh, nem fogom felsorolni a teljes Black Libraryt 😄
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 4 heteDe hasonló 😄 Nem baj az, nem riadok meg semmitől 🙂 Na jó sötét sikátoroktól igen 🙂
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 4 heteNa ha az olvasásra nem is, a játékra ráveszlek 😄
tommy
9 éve, 5 hónapja és 4 heteHét blogja gyanús! 🙂 Nagyon jó ajánló.
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 4 heteKöszi :$ csak kár, hogy el is tüntették a főoldalról..
bekecs
9 éve, 5 hónapja és 4 heteAz semmit nem jelent, attól még olvassuk. 🙂 A „még több blog”-ra klikkelve bejön az összes. Akit érdekelnek a blogok (mint például engem), annak ez az első klikk. 🙂
A Warhammer univerzum nagyon bonyolult már, ezért csak kisebb szegleteibe olvasok bele mindig, arra nagyon jók a novellák, meg a belőle készült játékok. Az általad említett vaskos könyvet én nem ismertem eddig 😮 de lehet hogy nekiállok én is, gondolom totál részletesen benne van minden.
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 4 heteEnnek nagyon örülök 🙂
Hát hogy mennyire részletes azt majd később tudom megmondani, de jól bemutatja a dolgokat az író. Igen jó vaskos, az ára pláne, nem szép dolog, de letöltve van meg. 13k mégiscsak 13k.
zender
9 éve, 5 hónapja és 4 heteJól hangzik, tuti gyűjtemény lehet ez a könyv! Én leginkább játékokból ismerem a W40K-t de nagyon tetszik. Amúgy mennyibe került? Nem látom sehol árral, se l*bri-n, se m*ly-on… 🙁
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 3 heteAz a probléma, hogy a szukits nem adja ki már, sőt senki. Szellemlovason lelni fel 13500 -ért antikvárt, meg máshol is használtan 12k körül mozog.
5t3v3nk3
9 éve, 5 hónapja és 2 heteHát mint Warhammer 40K fan. Az írás jó, és ha tetszett Ian Watson, akkor ajánlom neked Dan Abnett Eisenhorn Trilógiáját is. Kevésbé elmebeteg mint Watson és jobban kidolgozott is.
Az Inkvizítor csak finom bemelegítés, majd a Harlekin és a Káoszgyermek fejest ugrik az elmebaj egy őrjöngősebb verziójába..😄 ennek ellenére Watson alapművet írt..😄 De nekem személy Szerint Eisenhorn a kedvencem.
És itt hívnám fel a figyelmed egy hibára, ami ugyan nem nagy, de azért szemet szúrt.
Az első képen nem a Ian Watson Féle inkvizítor van, hanem Gregor Eisenhorn a Dan Abnett btrilógia központi alakja.
5t3v3nk3
9 éve, 5 hónapja és 2 heteTANITH FIAI! UTÁNAM! FIAM FÚJD A DUDÁT! ELŐRE SZELLEMEK! GAUNT SZELLEMEI! 😄 😄
https😕/www.youtube.com/watch?v=JCGB81DBzOc
elisorne
9 éve, 5 hónapja és 2 heteÖrültem, hogy találtam képet 😄