Energiaitalos fenyőfadíszt sajnos már nem sikerült kapnom, de üsse kavics, most lehet felkötözöm rá az üres dobozokat, mert hát ugye miért ne, mire ki kell dobni a fát, addigra úgyis megtelik…:D
Jézus-haver természetesen már az ajándékokat is meghozta tegnap, annyi mindent kaptam, hogy felsorolni is nehéz, de azért ilyen menyasszonyt kívánnék mindenkinek, mint nekem van, hiszen kettő egész PC játékot is kaptam tőle, szóval csak ilyent nektek is…;) Meg amúgy megfért még abban a zsákban egy PSP, egy mikró, könyvek meg csokoládék, meg gatyák meg makettek is, szóval nem panaszkodom, látjátok én ilyen jó kisfiú voltam, Jézus-haver ennyire csipázza a fejemet…:D:D:D:D
Na, de komolyra fordítva a szót (cehh, eddig ki volt komolytalan?:D) csak azért írtam ezt a blogot, hogy minden kedves olvasónak és aktív tagnak Kellemes és ajándékokban gazdag Karácsonyt kívánjak, havernak szóltam, hogy ti jók voltatok, minden GC olvasónak vigyen valami plusz dolgot, remélem teljesíti a nagy rohanásban…:) Maradjatok velünk továbbra is, a hírezés és egyéb dolgok az ünnepekben sem állnak le, ezért maradjatok továbbra is köztünk, zabáljatok rohadás sok bájglit, meg ne feledkezzetek meg a kihagyhatatlan esti pacal-pörköltről sem (nyááámi a legjobb), igyatok sok energiaitalt az ünnepek alatt is, kössétek ki a fenyőfát, nehogy ti is úgy járjatok, mint én, az ünnepek alkalmával megengedem a repülőgépek kaviccsal való dobálását, de spóroljatok a vonatokra is, nehogy megint bemondják az unalmast, ha lesz hó, akkor menjetek szánkózni, meg építsetek hó-Red Bull-t, egyétek mega sárga havat, és derítsetek fényt arra a rejtélyre, hogy ha elolvad a hó, vajon hová tűnik a fehér???:D:D:D
Jó olvasgatást és Kellemes Ünnepeket kíván:
Maniac a galád karácsonyfadöntő szakember
tibit
17 éve, 3 hete és 3 napja🙂 méniek, veled mindig történik valami, de hogy a Jézuska is a haverod ezt nem gondoltam volna, biztos egy pubban ismerted meg! de jó neked 😉
Boldog Karácsonyt neked is! 🙂
maniac
17 éve, 3 hete és 3 napjaIgyekszem érdekesen élni az életem, még ha csak két lépést is teszek bármerre…🙂 Jézus-haver rohadt nagy rocker, akkora haja van, meg szakálla, amit a ZZ Top is megirigyelne, egy koncertünkön ismertem meg, ott sörözgetett meg rázta a haját az első sorban…😉 Jó fej nagyon…🙂 Mindig van nála egy nagy zsák, tele ajándékkal… Ja és imádja a sört, szóval ne tejet készítsetek ki neki, hanem sört!!!😉 Biztos meghálálja!
rambo
17 éve, 3 hete és 3 napjaNeked is boldog, energiaitalokban gazdag karácsonyt. 🙂
Jézus haver milyen néven fut itt a GCO-n? 😄
maniac
17 éve, 3 hete és 3 napjaŐ még nem regisztrált…😄😄😄
futuretro
17 éve, 3 hete és 3 napjaNagyon Boldog Karácsonyt Neked is, Drága Barátom! Öröm Veled dolgozni, és kívánok még vagy 30-40, együtt ledolgozott évet magunknak! Öröm továbbá egy olyan oldalon tevékenykedni, ahol ilyen remek arcok tartják életben a fórumot, mint Rambo, Raiden, szita2, coolajtar, a teljesség igénye nélkül. Nem a globális kommentek mennyisége a legfontosabb, hanem azok minősége és a mögöttük álló jellemek! Legyen egy szép ünnepetek! 🙂
P.S.: Gömi! Neked is járnak a jó kívánságaim, ha esetleg betévednél hozzánk! 🙂
maniac
17 éve, 3 hete és 3 napjaViszont neked is barátom!😉 „Öröm Veled dolgozni, és kívánok még vagy 30-40, együtt ledolgozott évet magunknak!” Így legyen Tess!😉
jezushaver
17 éve, 3 hete és 3 napjaBOLDOG KARÁCSONYT! 😉
maniac
17 éve, 3 hete és 3 napjaSzevasz Jézus haver! Este ruccanj át, lesz pacal pörkölt!!!😉
(Ki volt ez a nem százas?😄😄😄😄😄😄)
raiden
17 éve, 3 hete és 2 napjaBoldog Karácsonyt Maniac mester.Dícséretes hogy karácsonykor se tétlenkedsz,és Red-Bullt-Pacalt nem kímélve tájékoztatsz minket minden nap.🙂😎Jézus haver nem kispályás,lazán beköszönt..😄Vigyázz miket írsz, mert mi lesz ha életre kelnek a kreatúráid,és ellened fordulnak?Red-Bull hóemberVSManiac húúú az nagyon durva lenne…
raiden
17 éve, 3 hete és 2 napjaPéntek barátunk hol van?😮
maniac
17 éve, 3 hete és 2 napjaRed Bull vs Maniac…😄😄 Na az szép lenne… Bedobnám az elsődleges harci fegyveremet: egyszerűen felnyitnám a koponyáján azt a nyitó bilincset, meginnám, mint a huzat, aztán jól agyon tipornám…😄😄 Mint ahogyan normális esetben csinálnám, tudod…🙂
maniac
17 éve, 3 hete és 2 napjaPéntek13 annyira telezabálta magát pacalpörkölttel, hogy nem bír felkelni az ágyból, de jönni fog, csak a karácsony szegényemet totál leamortizálja…😄😄
raiden
17 éve, 3 hete és 2 napjaIlyenkor én is egy kicsit elvetem a sulykot..Mondjuk az alkohol felbontja a zsírt😄 De óvatosan kell adagolni(1adag pacal-3sör)és teljes lesz a komfort érzet.Jobbulást kívánok neki..
pentek13
17 éve, 2 hete és 3 napjaÚtólagosan mindenkinek Kellemes ünnepeket és boldog új évet kivánok! Raiden megjöttem😄csak rakoncátlankodik gépem azt azt bütykölgettem,de vagyok.Maniac pár dologba igazad van,bár pacalba nincs,mint azt ma mondtam nálatok nem szeretem😄de a karácsony valóban leamortizált😄kajálni itt kajálni ott sütik meg ilyesmi szal valóban feküdtem is,de jól esett😄😄😄
maniac
17 éve, 2 hete és 3 napjaAzt még tedd hozzá, hogy ma hány cigit is szívtál el?😄😄😄
pentek13
17 éve, 2 hete és 3 napjapszt😄😄😄😄