Jelentem a projekt egy tetű lassúságával, de halad! 😀
Tél van lassan, nem jó az időjárás és a pár szereplőmet is le kell váltanom, számomra nem megfelelő hozzáállásuk miatt, de ezt így a szemükbe mondani érdekes lesz, majd kapok az arcomba, de nem baj nekem van igazam azt cső. A forgatókönyv írás sem egy leányálom.
Na de a személyes sírás után jöjjön a lényeg. Mivel olyan embert, aki bemerészkedne egy atomhulladékkal teli tárolóba majd rondára mutálódva élve ki is jönne onnan, és ezek után még színészkedni is képes lenne, eddig nem találtam. Marad tehát a CGI karakterek felhasználása.
A karakterek megalkotásában az első szempont hogy átlagosak legyenek. Ne legyenek démonszerűek, mégis félelmetesek, és hihetőek. A sugárfertőzés a sejteket rombolja, ezért halálos. Nos, az immunitás kialakulásának esélye csaknem nulla, így a humanoid karakterek maximálisan kimerítik a fantasy kategóriát.
Célom a nem túl bonyolult, de mégis elég ijesztő (ronda??) karakterek megalkotása. A filmben jellemzően kevés, egy-kettő humanoid fog feltűnni, mert az animálásuk rettentően nagy meló, no meg ez a film nem egy Holtak hajnala lesz. Inkább a bambának tűnő, de aztán gyorsan aktiválódó sugárfertőzött szerencsétlenek lesznek hangsúlyban.
Az első humanoid zombi egy közönséges mutáns. Íme, az első koncepciós modell, mely nem végleges, de kijelöli az irányvonalat.
Itt a sugárzás az arcszöveteket roncsolta, a homlokkoponya csaknem csupasz. Az alsó álkapocs elszivacsosodott és a „mosolygóizmok” kettétépték. Mire ez a csápszerű forma létrejött, a bomlás leállt és az egész húsos cucc egy kéregszerű képződmény lett. Lényünk vak, de a szaglása kiváló. A többit a képzeletekre bízom…
A másik téma a kisebb nagyobb rovarok csapata. Ezekből is csak egy tejesen kész ötlet van:
A kishaver egy poloskába oltott imádkozó sáska, némi szentjánosbogár feelinggel( a potroh zöldes-sárgán fog „derengeni”). Tervezett mérete fejtől potrohig 40 cm.
Belőle is csak a fej van meg egyelőre:
Terveim szerint olyan 10-12 féle jószág szerepel majd a filmben. Ez lehet kevésnek tűnhet, de mindet egyedül kell összehoznom a modellezéstől a animálásig, amivel nem is lenne baj csak a gépparkom egyenlőre nem egy James Cameron féle renderpark.
Bónuszkép:
Köszi az olvasást!
gettosmile
12 éve, 2 hónapja és 1 heteEddig azt hittem, hogy csak én szeretek gyurmázni.🙂) Kiváló kézügyességed van, és kíváncsian várom, hogy mi lesz ebből.
5t3v3nk3
12 éve, 2 hónapja és 1 heteNos a kézügyesség annyira nem játszik, mert Zbrush-ban dolgozom, egérrel, de köszi a dicséretet!
1000feri
12 éve, 2 hónapja és 1 heteez tök jó 😉
nova2
12 éve, 2 hónapja és 1 heteVégülis az egeret kézzel fogod🙂
gettosmile
12 éve, 2 hónapja és 1 heteA gyurmázásból asszociáltam kézügyességre 🙂) De akkor meg még ügyesebb vagy vala 🙂)
marco
12 éve, 2 hónapja és 1 heteKegyetlen jól néznek ki!🙂
Ez meg: „…ezek után még színészkedni is képes lenne, eddig nem találtam…” Tehát még keresed…😄
5t3v3nk3
12 éve, 2 hónapja és 1 heteHát igen, de eddig mind nekem támadt amelyik még élt! Pedig megfizettem volna őket rendesen! 😄
rdave
12 éve, 2 hónapja és 1 hete„Mivel olyan embert, aki bemerészkedne egy atomhulladékkal teli tárolóba majd rondára mutálódva élve ki is jönne onnan, és ezek után még színészkedni is képes lenne, eddig nem találtam. Marad tehát a CGI karakterek felhasználása.” Ez ütött nálam. XD
10-12 féle jószág nekem nem tűnik kevésnek!
totyak
12 éve, 2 hónapja és 1 heteÉs ezek a figurák fognak majd a filmben mozgolódni az élő szereplőkön kívül?
5t3v3nk3
12 éve, 2 hónapja és 1 heteA tervek szerint!
totyak
12 éve, 2 hónapja és 1 heteNem értek hozzá, de az komoly melónak tűnik.
willthawheel
12 éve, 2 hónapja és 1 heteIszonyat jó lesz, alig várom! 🙂 Hajrá nektek!
5t3v3nk3
12 éve, 2 hónapja és 1 heteTotyak.. Az agyam megfog bele bomlani mire az animációt összehozom… WTW köszi megnyomatjuk…🙂 Mondjuk minél jobban suhintom a baltát annál nagyobbnak tűnik a fa..😄
lolz
12 éve, 2 hónapja és 1 heteHát ez nagyon jól néz ki!😄 Jó látni hogy vannak még emberek akik belekezdenek nagy dolgokba és nem adják fel.🙂
couretto
11 éve, 11 hónapja és 3 hetelool