Számunkra nagyon fontos, hogy a játékosoknak a lehető legtöbb szegmensben olyan termékekkel segítsünk élményeiket gazdagítani, melyek hosszú távon kínálnak remek teljesítményt. Ezért is indítottuk útjára a
Gaming családot, melynek jó néhány tagja vendégeskedett már
blogjainkban, illetve a Game Channel hasábjain belül is találkozhattatok már részletesen bemutatott termékekkel ebből a családból.
Hivatalos blogunk egyik fő célja az, hogy értesítsünk titeket az újdonságainkról és persze be is mutatjuk őket, így segítve vásárlásaitok, illetve növelve ismereteiteket. A következő sorokban bemutatott két termék egészen biztosan felkelti majd az érdeklődésetek, hiszen igazi játékosoknak ismertünk meg titeket, ráadásul többen írták már nekünk, hogy a költséghatékony megoldásokra kíváncsiak a leginkább.
Az
B85M Gaming és B85I Gaming kettő szerintünk ezért is lesz oly népszerű a hazai játékosoknál, most pedig engedjétek meg nekünk, hogy részletesebben is ismertessük a két újdonság tulajdonságait. Az alaplapok esetében az egyik legfontosabb dolog a méret. A
B85M Gaming microATX méretű, míg a
B85I Gaming nevet viselő újdonságunk
Mini-ITX méretszabványnak felel meg. A két termék természetesen a külső vonások terén is egyértelműen beazonosítja magát, hiszen a piros-fekete színösszeállítás már megszokott a játékosoknak szánt termékeinknél. A külső mellett azonban a belső is jó néhány ismert megoldást rejt.
Az Intel B85-ös PCH-ra épülő párosból nem hiányozhatnak az olyan játékosokat segítő hardveres megoldások, mint a Military Class 4-es komponensek, valamint az EMI és ESD védelem. Említést érdemel továbbá a tőlünk megszokott Gaming portok jelenléte, mely a perifériák remek bölcsője. A szoftveres oldalt megvizsgálva szintén rengetek ismert fejlesztésünket kapta meg az említett páros, így többek között találkozhattok majd az
MSI A88XM Gaming tesztben remekül kifejtett Click BIOS 4, OC Genie 4, VGA Boost és Command Center megoldásokkal. Ezek mindegyike a lehető legjobb játékélmény lehető legkönnyebb elérést szolgálja, így reméljük, hogy a jövőbeni tulajdonosok megtapasztalják majd ezt az élményt.
Az említett játékélmény megtapasztalásához szükségetek lesz majd az alaplapok egyikén kívül egy
LGA1150-es foglalatba illeszkedő Intel processzorra. Az Intel igen széles skálán kínál ilyen termékeket, így könnyen megtaláljátok majd a hozzátok legjobban illő processzort, melyet egyszerűen össze tudtok kapcsolni alaplapjainkkal. A játékélmény mellett a hangzás terén is igyekszünk a maximumot nyújtani, mely jelen esetben az
Audio Boost technológia meglétét jelenti. Ezek az alaplapok is támogatják az akár 600 ohmos fejhallgatókat, valamint fel vannak szerelve a Creative SBX Studio Pro és Sound Blaster Cinema szoftverekkel. A kimenetek terén minden modern technológiát támogatnak majd az újdonságok, így többek között találhattok majd rajtuk HDMI, DVI és DisplayPort csatlakozásokat is.