A játékok… Hát igen… Az egyetlen pont a filmeken és a könyveken kívül, ami ki tud menekíteni ebből a világból és el tud repíteni olyan helyekre, ahová csak álmaimban tudnék elmenni… A játék és maga a játszás, mint cselekvés egy kapu, ami ha megnyílik nincs megállás, onnantól az vagyok, aki legféltettebb álmaimban szerettem volna lenni… Minden egy csapásra valóra válik, érdekes…

Hétvégén ismét ránk köszöntött a halottak napja… Furcsa, hogy mekkora marketingfogás járja körül ezt a misztikusan szép napot… A viasz bűze, a tömegek a temetőkben… Mit gondolnak, ilyenkor jobb lesz? Jobb lesz attól a halottnak, ha veszünk drága pénzért néhány gyertyát vagy mécsest? Az év többi napján nem tehetnénk meg ugyanezt? Egyre jobban előkerül a képmutatás is… Kinek van szebb, kinek van több… Rengeteget nevetek néha magamban az emberi butaságon. Egy halottra ne úgy emlékezzünk és ne akkor, amikor kell, mert akkor van előírva! Ha úgy érezzük, hogy hiányzik nekünk az a valaki, aki már csak a szívünkben él és hiányzik nekünk, de nagyon, bármikor kimehetünk a sírjához és meggyújthatunk egy gyertyát és emlékezhetünk… Anyagias világ, egyre jobban gyűlölöm ezt az egészet, már semmi sem olyan, mint régen…

Régen minden más volt, nem csak ebben a témában, minden másban is! Soha és semmi nem lesz olyan, mint volt! Az emberek egyre kapzsibbak és pénzsóvárabbak lettek, én meg ebben a világban már nem találom a helyemet. Mindenhol üres falakba és csak arcokba botlok, lélek és mögöttes érzelmek nélkül. Csodálkozunk, hogy mennyi gyilkosság van? Csodálkozunk ezen? Nem kellene… Egyáltalán nem… Az emberek úgy mennek el egymás mellett az utcán, hogy a szemükből gyűlölet és lenézés árad… Semmi más… Érzelem nélküli kiüresedett világ, ahol az igazi értékek elvesznek! Elszakítják őket tőlünk, úgy növünk fel, hogy be vagyunk programozva, aki pedig ezeket felrúgja, különc, vagy lázadó és még ki tudja mi… Nem tudom megérteni és felfogni ezt a mentalitást, nem akarok ilyen közegben élni. Érdekes, hogy a természetben, az erdők nyugalmában megtalálom azt a régi hangulatot, ami alapból és a hétköznapokban már nincs jelen. Ott miért? Láttál már depressziós madarat? Vagy depressziós fát? Ők nem élőlények? Dehogynem… Az ember valahol nagyon elvesztette a fonalat… És nem hinném, hogy valaha is újra rátalál… Ez pedig szomorú! Nagyon szomorú…

Most pedig engedjétek meg, hogy átadjam nektek egy saját költeményem! Ha tetszik tetszik, ha nem nem, olvasd el! Nem akarok világot megváltani ezekkel, csak szeretném elmondani amit érzek, hátha vannak még olyan emberek, mint én… Köszöntem a figyelmet és próbáljátok ki a Dead Space-t! Nagyon jó játék…

Hol a helyem, ott az otthonom…

Csak bámulom a távolba rohanó sorokat,
Utak, amiken elindulhatnék már holnap,
De én csak az üres sorokon nyugtatom szemem,
Amit megtöltök azzal, ami bántja szívem…

Ha holnap útra kelnék, láncok tépnének vissza,
Már én sem tudom azt, ami lelkem titka,
Bár álmaim megmaradtak, szívem foglyai ők,
Nem várnak már rám, a tavaszi idők…

Ha megkérdeznéd, hogy boldog vagyok-e így,
Én azt mondanám, már teljesen más vidít,
A volt álmok a múltban vesztek el,
De a jövőért ugyanúgy lángolok fel…

Hiába is próbált megtörni az élet,
Ugyan kicsit félek, de nyugtat, hogy még élek,
S ha én már nem is fogom megtörni a tó jegét,
Jön majd egy másik, egy új nemzedék…