Semmi csavar, semmi meglepetés, ez csak egy kis történet, amit én írtam és most megosztom veletek. Kezdése előtt még annyit mondanék, hogy két féleképpen lehet értelmezni az írást, de mindenki eldöntheti magában azt, hogy szó szerint veszi vagy képletesen, ha pedig nem találjátok ezeket, akkor elmagyarázom, viszont már így is túl sokat mondtam. :D Na lássunk neki...
"Az utolsó koncert, az utolsó dal." - Ez olvasható a plakátokon. Kikerülésük óta folyamatosan kapom a kérdéseket. Mindenki csak azt kérdezgeti, hogy: "Befejezed?" "Abba hagyod a zenélést?" "Egy dal? Ennyi és be is fejezed? Hát ezt érdemlik a rajongóid? Nem akarsz mondani nekik valamit?" "Mihez akarsz kezdeni? Ez az életedet!"
Senkinek sem mondtam semmit, mintha nem is hallanám mit kérdeztek tőlem, de valójában mindegyiket olyan tökéletesen hallottam, mint a saját gondolataim. Most elérkezett a nap, amikor mindent elmondok nektek, de nehéz magyarázatot adnom, mert nem tudom, hogy hogyan reagáltok. Kinevettek talán? Szánalommal néztek rám? Esetleg megértitek? Mindegy, ezen nem tudok változtatni, inkább a lényegre térek, hiszen mégiscsak ezért állok itt fent a színpad közepén...
Tíz év, kilenc lemez és megannyi koncert, de most mindennek vége, ennyi volt.
Mint tudjátok a karrierem pontosan tíz éve kezdett felfelé ívelni, előtte csak egy senki voltam, egy utcazenész, most pedig milliók ismernek és hallgatnak nap mint nap, köztük ti is, de mindennek ára van, ahogy ennek is, hogy én most itt vagyok, viszont mielőtt neki kezdenék hadd meséljek az életemről is egy kicsit, bár nem mint ha nem ismernétek mindent belőle, hiszen a paparazzik folyamatosan üldöznek, szinte már levegőt sem tudok venni.
Szóval mint tudjátok három évvel ezelőtt megismerkedtem vele, életem szerelmével, aki mára a feleségem és tavaly született meg a közös lányunk. Életem legboldogabb időszaka, de valami még ezt is beárnyékolja, ami talán maga a hírnév.
Már látom... Már látom, hogy az életben nem az a fontos, hogy mennyi a pénzem, mennyi autót és házat tudok venni, mennyien ismernek, meddig marad fent a nevem, ez mind lényegtelen, ez mind felesleges. Emlékszem régen mennyit jelentett nekem, ha olcsó kacatok között találtam valami értékeset és azt megvettem a kevés pénzemből. Azóta a pénz csak folyik ki a kezemből, mindig többet és többet akartam mindenből, viszont egyik sem jelentett semmit. Felesleges tárgyaktól, nagy partiktól, nagy felhajtástól, drága piáktól vártam, hogy boldog legyek, de a hiányérzet csak tovább nőt. Mára már semmit sem jelent nekem a hírnév és a pénz, de korábban is csak azt hittem ez az, amit akarok, ezért élek, ezért zenélek.
A zene továbbra is fontos, de ez amit most csinálok semmit sem jelent, a zene nem erről szól. Nem az albumok száma és nem a koncert nagysága határozza meg mekkora zenész valaki. Nem a pénztől lesz valaki boldog és nem is attól, hogy mindent megkaphat. Nem számít hányan hallgatnak vagy hiszik azt, hogy ismernek. Sokszor inkább már ijesztő ez a túlzott rajongás és ez, amit ezek a keselyűk művelnek, ezek a firkászok kitálalják az életet, elferdítik a valóságot és nem hagynak békén egy percre sem, pedig semmihez sincs közük!
Egészen három évvel ezelőttig nem tudtam mi az, amit valójában akarok és valójában számít, de már mindent értek.
Talán már túl késő, de végre látom, hogy hibát követtem, egy nagy hibát, amikor tíz éve eladtam a lelkem az ördögnek és ha visszamehetnék az időben, akkor nem mennék újra el abba a kereszteződésbe...
