Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Valamikor, a messzi messzi távolban (tavaly májusban) írtam meg eme blog elődjét. Az új jövevény
Ebben a blogban mutattam meg az akkor újdonsült kis német juhászkutyámat. Azóta a kiskutyám felnőtt, úgy jó 40 kilóra hízott meg, bár védelmében szóljon h majdnem minden este elmegyünk futni, és labdázni is szoktunk. Bár ezt a labda annyira nem szívleli.
Viszont a lényeg igazából nem is ez. A mai napon egy újdonsült lakó költözött be hozzánk, így ismét lett egy új jövevény. Róla tudni kell, hogy most tölti a 7. hetét ezen a világon. Kis szuka ő is, mint a nagy. Egyenlőre úgy néz ki, hogy jól megvannak egymással, valószínű a további kapcsolatuk is kedvezően fog alakulni.
További fecsegés helyett viszont beszéljenek a képek.
Ui: Elvileg a héten még jelentkezek egy bloggal, és üzenem marconak, hogy még élünk 😉
marco
12 éve, 4 hónapja és 3 heteSzeva skyyyyyyyy!!!!!🙂
Grat az új lakóhoz! Kevesebb melót, több GC-t!😄
skyman
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAz kellene, én is így érzem, de amíg meló van addig dolgozni kell 😄
kokasbalazs
12 éve, 4 hónapja és 3 heteGratulálok!
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteTényleg szép nagyra megnőtt, de még mindig jópofa. 😄
Az új jövevény is aranyos! 🙂
marduk
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNagyon aranyosak. 🙂 Várom a következő blogodat Sky 😉
italianman
12 éve, 1 hónapja és 3 heteVagány kis kópé.