Az ördög második sírása

Nézzétek el nekem, még csak nemrég szereztem be életem első PS2 konzolját, és hát igyekszem bepótolni azokat a címeket, amiket eddig e konzol hiánya okozott. Ennek egyik áldozata a Devil May Cry 1. és 2. része. A sorozatot már korábbról ismerem, e két rész kivételével már minddel játszottam, köszönhető annak, hogy ezek PC-re is megjelentek. Hamar megszerettem a sorozatot, így érdekelt is, hogy kezdődött az egész.


Az első résszel nem akarok foglalkozni, legyen elég annyi, hogy nagyon is jól szórakoztam rajta. Ez viszont már nem mondható el a folytatásról. Számomra a legrosszabb rész lett az egész sorozatban, és ahogy utánanéztem, ezzel nem vagyok egyedül. Talán az elvárásaim voltak nagyok, de ez lesz az a rész, melyet nem akarok többet végigjátszani.

Kezdjük a pozitívumokkal, új helyszínek, új ellenfelek, új irányítás (az 1. részben eléggé nehéz volt hozzászokni, itt azért jóval kényelmesebb volt, főleg hogy a folytatásokban is ezt a kiosztást használták), valamint rövid. Itt vége is a jó dolgoknak.

Igazából azért nem olyan szörnyű a helyzet, csak tele van a játék olyan sok bosszantó dologgal, ami teljesen hazavágja az élményt. Maga a DMC hangulat azért fellelhető, de amivel ezt fokozni próbálták, na azzal szúrtak el mindent. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a játék nagyon könnyű. A játék elindításakor jóformán semmi lehetőségünk nincs, csak egy normal fokozat, ami a többi játékban még easy-nek is könnyű lenne. Valamint úgy éreztem, hogy a harcrendszert át is szabták, például kivették a kedvenc funkciómat, az automatikus kardozást, aminek a lényege, hogy a gombok gyors nyomkodásával látványos kombókat vihetünk be.

Gondolom egy igazi DMC rajongó ezt nem is használja, de én jobban szeretem az egyszerűbb megoldásokat. Viszont az ellenfelek olyan lazán hullanak el még így is, hogy a kihívás egyenlő a nullával. Főleg a bossfightok azok, amik igazán csalódások. Lényegében annyiból áll, hogy van a boss és te, meg a végtelen lőszered, amit ördög-módba kapcsolva már alkalmazhatsz is. Az ördög módra most kicsit kitérek. Lényegében ez annyi, hogy ha sok ütést viszünk be, egy csík töltődik, ami ha elér egy bizonyos szintet és aktiváljuk, Dante átalakul, és lényegében erősebb lesz. Mivel a játék tele van olyan pályákkal, ahol végtelen számú ellenség spawnol le újra és újra, így igen sokszor tudjuk használni.

Egyébként tettek egy jó kis újítást ezzel kapcsolatban, ugyanis van egy medálunk, melyekbe különböző köveket rakhatunk, ezáltal az ördög módot erősíthetjük, plusz lehet olyan képességünk, hogy repülés vagy gyors futás. Visszatérve a boss harchoz, legtöbbször én majdnem full ördög csíkkal vágtam neki, ami annyit jelent, hogy a velük való küzdelem olyan 10-15 másodpercig tartott. Ha meg el is fogyott volna, csak bele kellett ütni párat, és már vissza is töltődött annyi, hogy újra használjuk.

Na meg ami még kicsit bosszantott, az a rögzített kameranézet. Nos, ez talán nem is lett volna nagy baj, csak sokszor olyan hülyén lőtték be ezeket a nézeteket, hogy gyakran eltakarták azokat a pontokat, ahová menni kellett volna. Ez főleg a többszintes helyekre volt igaz, ahol a felső részeket egyszerűen nem láttam. Meg volt olyan is, hogy egyszerűen nem láttam meg egy ajtót, mert olyan hülyén helyezték el, hogy vagy valami takarta, vagy beolvadt a környezetbe. Ami még kikészített, az az automata célzás. Ez még elsőre jól is jött, csak aztán mikor puzzle vagy ilyesmi volt, miközben végtelen ellenfél éledt újra, úgy nem volt az igazi. Vannak olyan ajtók, amiket úgy lehet kinyitni, ha megütünk egy tárgyat, viszont igen kínszenvedés volt eltalálni, ha közben a kardod automatikusan az enemy felé haladt.

Legalább a játék zenéje és a története jó. Ja nem. A zene valahogy nem lett az igazi, a története meg egyszerűen nincs. Valami olyasmi a plot, hogy valami démonatyaúristen akar elszabadulni, nekünk meg kell állítani. Szereplők terén kapunk egy Dantét, aki ha az egész játékban öt mondatot mond, akkor már sokat mondok, valamint egy Lucia nevű nő, akiről annyit tudtam meg, hogy a játék 2. lemezén lehet őt irányítani. Na igen, a játék 2 lemezen jelent meg, az elsőn Danteval játszatjuk végig a főszálat, állítólag a kettesen pedig ugyanazt játszhatjuk végig, csak Luciát irányítva. Nem tudom Lucia mennyire fontos, mivel kb 3x ha benne volt Dante történetében, és őszinte leszek, a játék egyáltalán nem érdekelt már annyira, hogy vele is végigtoljam.

Ez volt az első DMC, ahol megkérdőjeleztem, hogy ezzel akarok-e egyáltalán játszani. Tiszteletből lenyomtam, ami szerencsére nem tartott sokáig, kb 4-5 óra lehetett a fő játék. A könnyű játékmenet hamar unalmassá vált, főleg hogy még a fegyverek sem voltak a toppon. Volt 3 kard, amiket jóformán nem is használtam, helyette a pisztoly majd a shotgun végül a rakétavető volt az, ami végig a kezembe volt, főleg hogy két lövéssel végzett a legtöbb ellenféllel. A fix kamera és az automata célzás egyszerűen bosszantott. A titkos küldetések is fantáziátlanok, minden részben valami kihívással egybekötött dolgot kell tennünk, itt csak simán le kell nyomni a nagy számú ellenséget. Az újítások közül örülök, hogy bevezették a kitérést, meg az ördög mód fokozása is jó volt.

Mindent összevetve a sorozat rajongóinak egyszeri végigjátszásra mindenképp ajánlom, de a többi rész ismeretében nekem mindenképp csalódás volt.