Az elmúlt napok során annyi időt töltöttem a számítógép monitora előtt, hogy reggelente dupla-klikkel iszom a kávét és gördítősávval akarom lapozni az újságot. Sokan vagyunk így ezzel, főként a programozók, akik ‘print’ előtaggal köszöntik a postást és permanensen 16 bitből adnak vissza a pénztárnál. Persze, én még még korántsem vagyok ennyire drasztikus eset, és mint tudjuk, a remény hal meg utoljára; vagy ahogy megboldogult ük-ük-ük-ük-üknagyapám mondaná:”Hogy én milyen b*szott régen élek!!!”

Közérzetemet javítandó, barátnőm azt javasolta, tartsak egy 17. századi barokk zeneszerzőt a háznál, de mint utána olvastam az interneten, Bachot tartani nagy kihívás lehet és könnyen gerincferdülést eredményezhet. Nos hát, bízom a szerencsémben – bár köztudottan mindenki a maga sorsának kovásza, nemde?
Ennyi volna hát belőlem mára, bezár a mókatára annak a bizonyos Miklósnak; legyetek jók, mindig oltsátok el a villanyt, ha kimentek a szobából és ne feküdjetek a tűzbe, mert éjszaka bepisiltek álmotokban.