Igen, immáron egy hete csapdosom itt a klaviatúrámat és tartom karban a népet, de még mindig sehol egy tiszteletemre avatott Football-stadion, vagy legalábbis egy galambtartó bronzszobor a Városligetben. Most akkor vagy a teljesítményemben keresendő a bibi, vagy épp nagyszabású sikkasztás van folyamatban. Szerintem inkább az előbbi veszélye fenyeget. Volt itt minden: elírás, elírás, erílás, sálerí, elcseszett vezérlőkarakterek , és egyéb nyalánkságok éhgyomorra. Alighanem én is hozzájárultam ahhoz, hogy néhány videojáték-nagyvállalat váratlanul a hobbikertészetre nyergeljen át.
Az elmúlt napok során annyi időt töltöttem a számítógép monitora előtt, hogy reggelente dupla-klikkel iszom a kávét és gördítősávval akarom lapozni az újságot. Sokan vagyunk így ezzel, főként a programozók, akik 'print' előtaggal köszöntik a postást és permanensen 16 bitből adnak vissza a pénztárnál. Persze, én még még korántsem vagyok ennyire drasztikus eset, és mint tudjuk, a remény hal meg utoljára; vagy ahogy megboldogult ük-ük-ük-ük-üknagyapám mondaná:"Hogy én milyen b*szott régen élek!!!"
Ennyi volna hát belőlem mára, bezár a mókatára annak a bizonyos Miklósnak; legyetek jók, mindig oltsátok el a villanyt, ha kimentek a szobából és ne feküdjetek a tűzbe, mert éjszaka bepisiltek álmotokban.
