Az Istenek kegyeltje 2. rész /3

A harmadik, egyben befejező rész is nemsokára felkerül.Jó olvasást.

-Üdvözlégy közöttünk pap, mesteredet is szívesen látjuk. -Mondta Vintor, majd mélyen meghajolt. Khent karba tette kezét -A papok rendje méltán híres, kíváncsi vagyok igazak-e amit rólatok terjesztenek. -Dolb és Jeke üsszesúgtak hátul, utóbbi előrelépett. -Honnan van egy papnak háromszáz ezüst érméje felfogadni egy zsoldoscsapatot? Ilyen sok pénze volna a kolostorotoknak?
-Templom, nem kolostor... Nem szerzetesek keletről, elvégre nem viselnek csuhát. -Hex mély hangjának szavaitól Jeke megtántorodott és hátrébb lépett.

- Trollokat, vesdothokat, Lierkvineket és egyéb démonivadékokat pusztítunk a kontinens minden zugában, s néha Araion is. Egyéb kérdés?
-Zsoldosok...- Sóhajtott fel Ghad mester. -Milyen sorsra ítéltettél fiam, egyszerű pénzért nem vehetsz hűséget.
-Mivel jobb egy szörnygyilkos nálunk? Ti is pénzért öltök, mi is! -Üvöltötte Dayne, a társaság vezére.


-ELÉG LEGYEN! -Szólt rájuk torka szakadtából Yrien. Az ifjú ítélő tisztába volt a helyzet súlyával, ha most egymásnak esnek, soha nem élik túl a sivatagot, nem hogy az Ősök tengerét.
-Igazad van fiam, sajnálom. -Kért lenézően elnézést Ghad mester. Szerencséjére Dayne nem jött rá a hazugságra szavaiban,így csak bólintott, majd Yrienhez fordult: -Minden kész, a parancsnoknak szokás kiadni a parancsot.
Yrien arca félmosolyra húzódott, majd elkiáltotta magát: -Lóra. - Pár percig még úgy érezte bölcsebbé válhat mint mestere, és hogy elnyerte a társaság tiszteletét.

A hét amelyet lóháton töltöttek Yrien életének legborzalmasabb napjai voltak. Az első nap gyorsan eltel, vágtázással, este pedig a csillagok látványos fénye alatti beszélgetéssel.
A lenyűgöző, eleinte még zöldes táj, tele bokrokkal, kaktuszokkal és páfránylevél szerű, apró termetű fákkal tűzdelve hamar átcsapott kietlen, kopár, köves pusztasággá. A meleg fojtogató volt és akármerre néztek is, mindent befedett az aranysárga színű homok. Napközben a társaság sűrűn tartott kisebb szüneteket, hogy ők maguk és a hátasaik is lehűlhessenek és megpihenhessenek egy kicsit. Ghad mester ilyenkor elbóbiskolt és csak Khent vagy Dayne hívására nyílt ki szeme amikor feltűnt valakinek hogy nem ül a lován az öregember.




A második nap Hexet megcsípte egy sivatagi porgu, amely leginkább a kígyóhoz hasonló fejéről, skorpió szerű lábairól észrevehető, és halálos csípéséről ismert. Áldozata napokig szenved, járásképtelenné válik, és a végén a rettenetes fájdalmak közepette könyörög a haláláért.
A harmadik jobb hangulatban telt. Csak Hexet kötötték a lovához, Ghadmester teát főzött neki, az állapotán azonban ez sem segített, a nap végére fehéret is okádott. A messzeségben apróbb hegyek és dombok kezdtek kitüremkedni a horizontból, amely megnyugvást biztosított valamennyiüknek, hogy nem egy helyben toporogva várják a biztos halált, mert útjuk során először láthatták hogy jó úton haladnak Erein felé.

A negyedik, ötödik és hatodik eseménytelen nap volt. A következőn viszont Jeke és Dolb ráakadtak a tirsu virágra, amelynek levéből főzött tea az egyetlenismert ellensere a csípésnek, be is adták Hexnek. Másnap a zsoldosból áldozattá vált férfi hasmenéstől és kelésektől is szenvedett. Ghad mester egész nap Jekét és Dolbot üvöltötte le hanyagságuk miatt, ugyanis tea helyett nyersen adták be a gyógyírt, ami így csak fokozta Hex fájdalmait. A társaság elérte az eddig távolból látott hegyvonulatokat. Lenyűgöző látvány tárult a szemük elé, a felhőket karcolgató hegyek alját zöld, mohás növényzet fedte, ahogy egyre feljebb haladt szemük úgy tűnt el az összes bokor és fa, helyenként egy-két virág még előbukkant a szürkés ércek közül. Az ércet fentebb helyenként befedte a hó, amiből nem sok jutott, de a legritkább látvány volt a kontinensen. leginkább csak az északi hegységek közelében volt jellemző, és furcsa módon itt ezen hegyek legtetején.

A kilencedik napon Yrien talált még a növényből, így a mester be tudta adni végre az ellenszert. A maradék pár nap csendes volt. Hex felépült, találkoztak egy utazó kereskedővel, pihentek a nomád törzsek egyikének táborában, Yrien viszont végig csak a bosszúra gondolt. Ghad sokszor megkérdezte tőle hogy mit fog tenni ha a kereszt nem ragyog rá a Viharurakra és minden ami történt az az Istenek akarata. Yrien ilyenkor lesütötte szemét és csak némán hallgatott, tudta hogy a kereszt akarata ellenére nem ölheti meg őket, különben a személyes bosszújáért halállal lakol. Az ifjú ítélő lélegzete elakadt mikor a lenyugvó nap fényében meglátta a tengert, a messzeségben meghúzódó domborulatokat, és főként útjuk következő állomását, Ereint.

Magas kőfalának tornyai belenyúltak a város tájképébe, házak tucatjai, középen pedig egy roppant templom foglalta el jól megérdemelt helyét. A kapujához vezető út két oldalán egy-egy tölgyfa, lombozatuk összenyúlt magasan az égben. Az óriási építményt száz méternyi kert vette körbe, a helyiek csak a hit sétányának nevezték.

A tizennegyedik napra virradóan elhaladtak a környékbeli tanyák és malmok mellett. Végre elérték a kikötővárost, amely Verion kontinensének keleti részét látta el az Arairól érkező javakkal. A hajó amit béreltek csak késő délután fut ki, így volt pár órájuk bejárni a várost és elintézni ügyeiket. Dayne, Khent, Hex és Lona elmentek újratölteni készleteiket. Jeke és Dolb inkább a kikötőbe tartottak kártyán elverni a zsoldjukat. Vintor velük tartott, hogy szokás szerint kimentse őket ha bajba kerülnek.




-Választhatsz fiam. -Szólalt meg nagyvére Ghad mester. -Az imaház, vagy a fogadó? Jól gondold meg, minden döntésednek következménye származik az otthonunktól távol.
-Egy papnak a templomban a helye, mester. -Ahogy összenéztek, hangos kacagással mulatták el az utat a városkaputól a Stég utcán át, ahol egy bal kanyart, és megannyi roskadozó kőből felhúzott fatetős házat követve már látni is vélték az Oltalomházat. Hosszú órákat töltöttek vallásuk gyakorlásával és imádságokkal. Yrien egy tiszta, szenteltvízzel átitatott kendővel kifényesítette az arannyal bevont Onyxnyakláncát. A nap éppen elkezdte alámerülő rituáléját Asgathor felé, az eget gyönyörű narancssárgás, kékes színkavalkád lepte el. Ghad mester évekig ült ki otthonának udvarába ilyentájt, több százszor végiggyönyörködve ezt a pompázatos eseményt, de néha még ma is elámult a látványtól. Ez egy olyan látvány volt, amit nem lehet megunni, mondogatta mindig.

Amikor elérték a stég utcát, ahol a nevéből adódóan stégek tucatjai várták a lehorgonyzó és kirakodó hajókat, Dayne karba tett kézzel várt rájuk és bámulta a tengert. Haját lobogtatták a messzi keletről jött szelek. -Készen állunk Ítélő uram! Mindent bepakoltattunk, megkezdhetjük két hónapos utunkat ebben a ladikban a másik földig. Az a hajód, uram, a Larimár. -Azzal rámutatott egy új építésű kereskedő fregattra. Yrien nem értett sokat a hajókhoz, de egy laikus szemével is meg tudta állapítani a frissen lakkozott barna deszkákat, a frissen cserélt vitorlákat, és persze ki ne szúrta volna ki az enyhén kék színű sellő alakú szobrot a hajóorron. Dayne a hajó felé tárta karját, jelezve hogy szálljanak be, Yrien rálépett a korhadt deszkájú stégre, és lassú léptekkel megindult a Larimár felé, Ghad mester pár lépéssel követte.

-Nem látom a legénységet, Dayne. Nem kellene már a hajón lenniük, netán valamit még rakodnak? -Az ifjú Fényítélő kérdésére nem érkezett válasz, csak egy hangos nyögés és egy puffanás a deszkán. Yrien hátrafordult és tekintetét Ghad mesteren, és a hátából kiálló tőrön találta. Dayne hangosan vigyorgott, oldaláról előhúzta kardját. -Egy megvan, már csak te maradtál.
Yrien nyakában a kereszt ragyogni kezdett. -Végre, üvöltötte hangosan, tekintete elborult, beleharapott bal kezébe, úgy hogy a vére kicsorduljon, jobbjával megfogta a duplakeresztet és letépte nyakából. Végighúzta vérző kezét a kereszten, néhány szót ejtett egy olyan nyelven amit Dayne nem ismert, majd a kereszt pallossá vált, fénylő karddá, amelyet cikázó villámok vettek körbe.

Az áruló már rá is rontott, a stég nem volt szélesebb három embernél, párbajra alkalmatlan, a balról jövő csapást mégis tudta hárítani Yrien, válaszként jobbra forogva lökte el magától ellenfele kardját, és a lendületet felhasználva támadásba lendült. Ghad mester pár lépésre tőlük, félig a vízben, félig a parton heverve nyögdécselt, sebéből patakként ömlött ki a vöröslő vér. A zsoldos és a pap, gondolta magában, figyelmeztette rá hogy ne bízzon bennük, de tanítványa nem hallgatott rá, és úgy látszik most mindketten megisszák a levét.

-A tény hogy rengeteg aranyat ajánlottál nekünk felveti a kérdést, mennyi van még a templomotokban. Itt messze nincs aki megvédjen titeket, és ha végeztünk, megyünk és kifosztjuk. Megöljük az összes papot akit valaha ismertél, ráadásként még a hajót is eladjuk, talán még a kereskedőt is akit odabenn kötöztünk le. -Dayne egyre inkább őrülté vált Yrien szemében, a tervébe pedig bele sem mert gondolni, testének minden rezdülésével azon volt hogy megakadályozza.
A két kard összecsapott, acél a fénnyel szemben, a nyers erő a mágia ellen.

-A tény hogy még nem öltél meg, azt mutatja nem hiszel eléggé az Isteneidben, pap!
-Ellened elég, ha csak egyben hiszek! Yrien pallosa visszavált kereszté, ahogy jobbra fordulva kikerülte Dayne őrült erejű csapását, ami így az egyik korhadt deszkát repesztette ketté. Keresztjét hozzászorította a védtelenné vált zsoldos mellkasához, és szavai imádságokban folytatódtak. A kereszt ismét felragyogott, miként újból pallossá vált, átmetszve Dayne szívét és gerincét. Hulláját elnyelte a tenger, Yrien keresztje pedig visszakerült a nyakába.